Az őszinteség azért irreleváns, mert nem annak megléte vagy hiánya a döntő, hanem a cselekvéssel átitatott tényleges fordulat.
Nem azért hiányolom, hogy a Jobbik soha nem vonta vissza korábbi nyilatkozatait, mert kételkedem „megtérésük” őszinteségében. Feltehetően soha nem leszek sem rabbija, sem gyóntató papja Vonának, tehát a megtérés és az őszinteség szubtilis lelki folyamatai tökéletesen hidegen hagynak. Azt hiányolom, hogy a Jobbik által felheccelt és a táborába gyűjtött gyűlölködők százezrei nem kapnak a korábbi náci beszéddel ellentétes és egyenlő súlyú útmutatást.
Az éveken át permanensen és visszafordíthatatlanul hergelt tömeg egyértelmű útmutatást vár (persze a lemorzsolódás komoly veszélye mellett). A Jobbik üzeneteinek hagyományos közönsége pontosan érti azt is, amit sok virtigli demokrata sem tud, vagy nem akar mostanában észrevenni. Például azt, ha a Jobbik parlamenti képviselője arról ír érzelmes Facebook-bejegyzést a Cipők a Duna-parton emlékmű kapcsán, hogy mindenkinek ajánlja: „ha szomorú vagy fáradt, látogasson el ide, megjön a kedve folytatni a munkát, amit őseink sajnos nem fejeztek be!”. A már „néppártosodó” Jobbik vezetése pedig nem zárja ki az illetőt, mert szerintük „már megbánta hirtelen felindulásból elkövetett tettét, és az idő múlása és a megbánás miatt pedig a párt lezártnak tekinti az ügyet”. Nos, a Jobbik mindahány józan törzstagja pontosan érti, hogy ez bizony nem fordulat meg a sokat emlegetett „lövészárkok” betemetése, hanem egyértelmű taktikai kettős beszéd. Most hallgassunk egy kicsit, ráérünk majd akkor befejezni az ősök által el nem végzett munkát, amikor Vona lesz az ország miniszterelnöke!
Nem volt semmiféle fordulat és mi sem teszi ezt egyértelműbbé, mint hogy Vona 2015 végén, jóval a „néppártosodásnak” nevezett blöffkampányának megkezdése után, egy tévéinterjúban rövid mellébeszélés után megerősítette korábbi állítását, miszerint ha kiderülne róla, hogy zsidó, lemondana a párt vezetéséről.
Kamaszkor, hirtelen felindulás és a választott társadalmi közeg kulturális nyomása. Mind olyan furcsa, mondhatnám, viszolyogtató megfogalmazások, melyek a józan szemlélőt csak még inkább elbizonytalanítják. Számomra világos, hogy a politikában a cselekvés és annak minősége az egyetlen lehetséges mérce. Legalább annyira fontos, hogy miként éri el politikai céljait a cselekvő, mint az, hogy mik azok a politikai célok.
Válaszlevelem udvariasságát, a türelmemet és visszafogottságomat hiányolja a Magyar Narancs szerkesztősége. Az udvariasság valóban hasznos dolog. Arra feltétlenül alkalmas például, hogy a mindennapi társadalmi együttélésben a feszültségeket kanalizáljuk, és így a nézetkülönbségek dacára élhető életet teremtsünk magunk körül. Jelen helyzetben azonban pont mire udvariasan lenyelnénk a Jobbik-pirulát, éreznénk annak valódi, keserű ízét. Itt ugyanis minden udvariasság csak erősítené a Jobbik agendáját. Hiszen mi a Jobbik célja? Hulljanak le az amúgy is igen gyenge téglákból épült karantén falai, és ezzel bizony a korábbi nyílt, ma elhazudott, de nap mint nap felszínre törő antiszemitizmus is legitimálódik.
A tények azt mutatják, hogy egyetlen kijelentést sem vontak vissza és egyetlen vezető politikust sem váltottak le, a megbánásnak még csak nyomai sem fedezhetők fel. Sőt! A nevezetes néppártosodás jegyében a 2016-os tisztújító kongresszuson a párt országos elnökségében Novák Elődöt, a Kuruc.info szerkesztőjét lecserélték a hírhedten filoszemita Toroczkaira, Hegedűs Lórántnét pedig a Hitler-figurával pózoló Janiczak Dávidra.
Érthető is a baloldali pártok és a baloldali értelmiség frusztrációja. Valamit kellene csinálni, hogy végre változás legyen. Lépni kéne, és „nem lehet finnyásnak lenni”. Csak hogy itt nem finnyáskodásról, hanem alapvető emberi, morális normákról van szó.
A „néppártosodó” (akármit jelentsen is ez) Jobbik személyzeti politikáját elnézve a Medgyessy Péter által meghirdetett undormentes stratégia eredménye könnyedén az lehet, hogy Szaniszló Ferenc nem kitüntetést fog kapni a jövőben, hanem kitüntetést fog osztani, nem Hóman Bálintok, hanem Gömbös Gyulák kapnak majd szobrokat, és nem a migránsokról, hanem a magyarországi cigányságról szól majd a plakátkampány.
*
„Arra a felvetésre pedig, hogy lezárult-e a nemzeti radikális korszak, azt felelte: a Jobbik soha nem árulta el programját, nemzeti radikálisnak vallja magát, de nem arra kötöttek szövetséget, hogy csupán ezeket a szimpatizánsokat győzzék meg programjuk helyességéről, hanem a társadalom egészét” – így beszélt Vona Gábor 2016. május 29-én, a Jobbik tisztújító kongresszusán.
A szerző az EMIH vezető rabbija.
