Nyílt titok volt, hogy a Szíriában kialakult totális polgárháború nem jöhetett volna létre számos külföldi hatalom pénzügyi, politikai, sőt fegyveres segítsége nélkül. Különösen Szaúd-Arábia szerepe állt mindig is az érvek és ellenérvek fókuszában. Kevésbé Törökország, amelynek titkosszolgálata (MIT) hamarabb ármánykodott – az Iszlám Állam oldalán – az Aszad-rezsim ellen, mint bárki más.
Most annyiban változott a helyzet, hogy az ISIS előretörése – a határon átcsapó harcok, a terrorszervezethez köthető, török területen végrehajtott merényletek (múlt héten 32 áldozatot szedett egy robbantás a szír határ menti török Suruçban) – megváltoztatta az eddigi ankarai magatartást. Egyrészt megsokszorozta a légierő harci tevékenységét; török vadászbombázók ma már naponta támadják az Iszlám Állam katonai gócpontjait, sőt segítenek bizonyos koalíciós hadműveletek végrehajtásakor.
| ||
Másrészt török szárazföldi erők is rendszeresen behatolnak olyan szír területekre, ahonnan támadás éri az országot. Ez nem azt jelenti, hogy Ankara szárazföldi ereje és tüzérsége ne jelent volna meg már korábban is szír területen. Idén februárban 40 török páncélos és 572 katona evakuálta Szulejmán sah sírját Észak-Szíriából; azaz a sah maradványait és magát a díszes sírt is kimentették a közeledő ISIS-erők elől. (Szulejmán [1178–1236] a legenda szerint az első török szultán, I. Oszmán nagyapja volt, s bár a legújabb kutatások ezt cáfolják, Erdoğan török elnök oszmán birodalmi kultuszának Szulejmán továbbra is kulcsszereplője maradt.)
Harmadrészt Törökország augusztustól engedélyezte a szövetségeseknek az incirliki légibázis használatát, s szó van róla, hogy az ország három déli – Batman, Diyarbakır és Malatya – tartományában levő további bázisok is az amerikaiak és a britek rendelkezésére fognak állni. Mint ismeretes, ehhez Erdoğan eddig nem járult hozzá, így a bombázók, de még a drónok is nagy, 2000 kilométeres kitérővel, általában anyahajókról szálltak fel, vagy messzi, öböl menti országok repülőtereit voltak kénytelenek használni. Augusztustól mindössze 400 kilométert kell megtenniük, hogy elérjék Raqqát, az ISIS főhadiszállását.
Mi volt az oka az eddigi török óvatosságnak, s mi változott meg most a háború menetében, amely Ankara stratégiai tervein is láthatóan módosított?
A síita Aszad-rezsimmel hagyományosan hadilábon álló török kormányzat tulajdonképpen mindenkit szövetségesnek tekintett, aki gyengíteni tudta a damaszkuszi vezetés erejét és korlátozta katonai-politikai befolyását. Ankarának semmi kifogása nem volt az ISIS ellen sem, sőt a kezdetekben kifejezetten támogatta annak Aszad- és kurdellenes fellépését. Mára azonban az ISIS inkább tehertétel, és Törökország lassan elengedni kényszerül a terrorszervezet kezét, annál is inkább, mert annak terrorista befolyása nem korlátozódik Szíriára – és persze Nyugat-Irakra –, a harmadik közvetlenül involvált, sőt fenyegetett állammá maga Törökország vált.
De a dolgok még ennél is bonyolultabbak. Hírszerzői források egyetértenek abban, hogy az utolsó tíz hónapban az ISIS nagymértékben dezintegrálódott. Ennek többféle oka van:
1. Az Egyesült Államok vezette ISIS-ellenes akciók során a szervezet egymás után veszítette el legfontosabb vezetőit. Az akciók ráadásul szinte teljesen ellehetetlenítették a modern kommunikációt az ISIS-egységek között, és egy ideje az utánpótlás is akadozik.
2. Az a volt iraki hírszerzői gárda, mely az ISIS intellektuális kemény magját alkotta, a harcok során gyakorlatilag megsemmisült. Látszik, hogy jelenleg a szervezet lépéseit semmilyen stratégiai elképzelés sem fogja össze, illetve ami összefogja, az nem egy tudatos cél követése, hanem – ahogy az ilyenkor lenni szokott – az öncélú és többnyire önpusztító radikalizálódás.
3. Míg tavaly még a térség keresztény vagy síita településeinek feldúlásával és a lakosság kiirtásával volt tele az ISIS gondosan megtervezett propagandája, addig jelenleg az dominálja a jelentéseket, hogyan számolnak le egymással az ISIS különböző ellenérdekelt csoportjai, illetve hogyan ölik meg azokat a társaikat, akik Nyugat-Európából csatlakoztak hozzájuk, de már elegük van az értelmetlen és egyre dilettánsabb öldöklésből.
4. Az ISIS belső válságát tovább fokozza, hogy az Aszad-rezsim megbuktatása ma már nem az egyetlen célja. Kibővült ellenségképe, s olyan erőkkel szemben is fellép, amelyek korábban potenciális vagy reális szövetségesei voltak. Maguk a törökök is ilyenekké váltak, de hasonlóképpen a palesztinok terrorszervezete, a Hamász, melyet az ISIS jelenleg meghunyászkodással, gyengeséggel, olykor kollaborációval vádol. Egyre többször hallani olyan palesztin fiatalok kivégzéséről, akik valaha Izrael-ellenességük miatt csatlakoztak az ISIS-hez, közülük legtöbb a Hamász támogatója volt, de ma már szerettek volna visszatérni otthonaikba.
Az ISIS felőrlődése egy újabb ok, ami stratégiaváltásra késztette a török politikai és katonai vezetőket. Ha a terrorszervezet végképp eltűnik, az Aszad-rezsim akár meg is erősödhet, amit Ankara semmiképp sem akar. Ezért borítékolható, hogy Törökország komoly segítséget kíván majd nyújtani azoknak az erőknek, amelyek szintén a damaszkuszi vezetés ellen harcolnak, de nem működtek – vagy csak taktikai szövetségben működtek – együtt korábban az ISIS-szel.
A gondolat nem új; az a hatvannál több állam alkotta koalíció, melynek része Magyarország is, katonai felkészítésben részesít kurdokat, jordánokat, drúzokat, olyan szír menekülteket is, akik az idők során átlépték a szír–török határt, s csak arra várnak törökországi táboraikban, hogy hazatérjenek, ha másért nem, hát hogy harcoljanak. Jelentős feladat lesz kiképezni és felfegyverezni őket. De még ennél is nehezebb lesz meggyőzni őket arról, hogy harcuknak csak akkor van értelme, ha az nem a bosszúállásról, gyilkolásról, hanem egy konszolidált állam létrehozásáról szól. A kurdok esetében ez már jól működik – az egy másik történet, hogy a törököknek ez is fejfájást okoz. Most a legfontosabb lenne a szír menekültek közül toborozni egy tettre kész hadsereget, amely a polgárháború utáni konszolidációt biztosíthatná. És ebben Törökország is érdekelt.
Ráadásul ez, ha nem is oldaná meg a jelenlegi menekültkérdést, de nagymértékben csökkentené a probléma súlyát.
A szerző a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja.
