Publicisztika

Magyar Narancs, IX. évf. 26. szám, 1997. június 26.

Kökény népjóléti miniszter jogi útra terelte a Wesselényi utcai irodaház adásvételi szerződését, amelyet Simsa Péter, az Egészségbiztosítási Önkormányzat (EbÖ) alelnöke kötött az OTP Ingatlan Rt.-vel (az esettel két héttel ezelőtt részletesen foglalkoztunk). A miniszter az ügylet semmissé nyilvánítását kéri: Simsáék megsértették a közbeszerzési törvényt, és a szerződés sem szabályszerű, hisz az ügyvédi ellenjegyzés nem azé, aki az iratot szerkesztette. Az egészségbiztosító törvényességi felügyeletét ellátó minisztérium egyébiránt sokadikként állapítja meg sokadszorra: az önkormányzat döntési mechanizmusa átláthatatlan, a testület s annak elnöksége a saját maga alkotta szabályokat is áthágja.

A múlt héten véget ért a hét vagy nyolc, ha jól számolják magukat, legfejlettebb, legizébb plusz Oroszország nevű - Oroszországot tehát lendületből, már a nevében is szimbolikusan pofán rúgó - állam csúcsértekezlete. Addig se tartott, mint egy kereszténydemokrata ellenpuccs, és lerendezték rajta a világot a következő néhány évre. Ennyi effektivitás láttán az embernek csettinteni támadna kedve. Önbizalmuk, az van. Gondoljátok meg, posztkommunista proletárok, miféle alakok csúcsértekeznek, többek között rólatok: Clinton elnököt valami ingatlanhistória kapcsán épp le akarják csukni, Kohl könnyes szemmel volt kénytelen búcsúzni a Wirtschaftwundertől, pedig szép volt, megszokta ő maga is. Még szerencse, hogy képtelen felfogni, ami van, hogy mintegy negyvenmillió háziasszony várja odahaza, a cekkerüket rázzák dühükben, ha a neve szóba kerül, és negyvenmillió felhevült német háziasszony, az hatalmas politikai erő. A következő választásokon úgy fújják el, mint a pihét, legalábbis erre minden esély megvan. Jelcinnek ott van az igazságügy-miniszter, amint ország-világ szeme láttára himbálja a tökét valami rég lecsukott alak lebujában. A többieknek se könnyű, látszik is rajtuk, csak Jelcinen nem, aki végigállja az egészet, csináljanak Oroszországgal, amit akarnak, tetessék ad acta a harmadik világnak még a szovjet időkben kölcsönzött negvenmilliárd dollárt, cserébe vegyék be a Párizsi Klubba, ahol a legnagyobb hitelező államok tömörülnek nagy szuszakolódva. Vége a világhatalmi álmoknak, még az emléküknek is. Ezt üzenik Denverből, nemcsak az oroszoknak, hanem a környékükre is, a csúcsértekezők, azzal az egyre vékonyodó legitimitásukkal, amiből amúgy is mindinkább kivásárolják őket a gazdaság új urai és a jelenségek, szegénység, migráció, környezet, amiken képtelenek úrrá lenni.

A kormányszóvivő bejelentette, hogy az egészségügyi törvényjavaslat elfogadása esetén a betegek a jövőben visszautasíthatják az orvosi ellátást, tehát joguk lesz a passzív eutanáziára. Másnap kitört a botrány. Az orvosi kamara elfogadhatatlannak nevezte az eutanázia minden fajtájának legalizálását, ugyanakkor azt támogatta, hogy az orvosok dönthessenek a már szükségtelennek minősített kezelések elhagyásáról. Bírálta a tervezetet több parlamenti párt is, egyikük pedig "társadalmi vitát" javasolt a passzív eutanáziáról. Látva a tiltakozásokat, a kormányzat új dallamra váltott: a tervezet valójában nem engedi meg az eutanáziát, csak a betegek önrendelkezési jogát biztosítja.

A Fidesz múlt heti Ellenzéki Nyilatkozatában meg Orbán Viktornak a Nyilatkozat zeneakadémiai bemutatását követő beszédében lényegében nincs semmi. Néhány jól ismert mániájukon kívül édeskeveset lehet megtudni arról, hogy miért is kéne majd rájuk szavazniuk a magyaroknak 1998-ban, meg hogy mit és hogy csinálnának majd jobban. A Fidesznek, mint ahogy eddig sem volt, továbbra sincs programja, a "polgári" meg a "nemzeti" jelző csak a valódi politikai mondanivaló fájdalmas hiányát leplezi; adott esetben ezek lényegében tetszőleges tartalommal tölthetők meg.

Az amerikai védelmi miniszter, Cohen a múlt héten végre köpött: a csehek, a lengyelek meg mi vagyunk benne a tutiban. A szlovének, szegények, megszívták. Ha őket is beveszik az első körbe, amit épp megtehettek volna, akkor biztosan nem lesz második kör: annak meg lennie kell, mert a románok sokáig nem lebzselhetnek ott a semmiben. Hogy Románia végül is miért marad ki az első körből, arra csak tippelni lehet: talán az oroszokkal lett így kialkudva a dolog, talán azért, amit mondanak, hogy egyelőre nehezen lehetne vele bármit is kezdeni. De nekünk ez akkor sem jó. A kelet-európai kis államok NATO-tagságának épp az lenne az egyik értelme, hogy egymástól megóvja őket. Hogy egyik kelet-európai hadsereget se lehessen arra használni (mondjuk Erdélyben), amire Slobodan Milosevic használta a jugoszláv néphadsereget (mondjuk Horvátországban és Boszniában). A kárörömnek nincs helye. Most csak imádkozhatunk, hogy Románia demokratikus kormánya kibírja a második körig.

Úgy tűnik, most már végleg vége egy korszaknak. Ahogy közel két évtizede azon döbbent meg a világ, hogy szinte egyik percről a másikra véget ért a megdönthetetlennek hitt keynesi paradigma, s 1979 és 1982 között szinte az egész nyugati világ jobbra fordult, most az ellenkezőjét kell tudomásul vennünk. A tőkék és szolgáltatások szabad versenyén alapuló, egységes Európa illúziója látszik elpárologni. Tony Blair győzelme után Franciaország változásai is egy mélyebb átalakulás előszelét jelentik.

A múlt héten az MSZP-kongresszus első napja után kérdezik a televízióban Földes György történészt, a párt egyik alelnökét, hogy most mi is a helyzet a volt pénztárnokkal, Boldvai Lászlóval. Meg evvel a Tocsik-izével. Tocsik-izé nincs, feleli magabiztosan az alelnök, akit kellett, rég kirúgták az államapparátusból, a pénzt a kormány megpróbálja visszaszerezni, a pénztárnokot a párt kiadta a bíróságnak, pedig nem is lett volna muszáj, hát mi kell még több. És tényleg. Mi kéne még. Hogy menjenek körbe-körbe a szocialisták a Hősök terén, és folyton ordibálják, hogy nem lopunk, hogy lopnánk már, sose nem is loptunk? Ejnye no. Egy nappal azelőtt a Fővárosi Főügyészség vádat emelt a Fővárosi Bíróságon - ezentúl a dologhoz politikusnak és politikának semmi köze nem lesz, a törvény szolgái teszik a dolgukat, elvégre a bírói hatalmi ág önálló lenne, vagy mi a fene: megállapítja majd, amit megállapít, aztán lehet jól elfelejteni az egészet, a rossz emlékű 1996-os esztendővel együtt, aminek a jelentéktelenségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy ilyen pimf dolog lehetett a legfontosabb eseménye.

A magyar ember nyáron nyaralik. Például Olaszba´, de ha nem, akkor idehaza. Falusi turizmus, Gémeskút by Night. Vagy ha az sem, akkor kushadik otthon, nézi a tévét.

Azt írja a nagy tudású, bátor és okos Lányi András, hazánk egyik legjobb tollú és legeredetibb politikai elemzője, azon kevesek egyike, akik elmélyült ismerői a magyar múltnak, többek között a magyar szabadelvűség dicsőséges-siralmas évszázadának, Lengyel Péter és Márton László mellett talán az egyetlen magyar író ma, aki tudja, ki volt Jókai, hogy:

Az Országgyűlés hétfői munkanapján Horn Gyula napirend előtti felszólalásában többek között a magyar kormány és a Szentszék közötti megállapodásról, a nyugdíjemelések mértékéről (amely az előzetes várakozásokkal ellentétben magasabb lesz), a közeljövő feszített törvényhozási menetrendjéről beszélt. Mondandóját az ellenzék rég nem tapasztalt mértéktartással kommentálta. Kötözködtek természetesen, ahogy ez illik - a kereszténydemokrata Isépy frakcióvezető például egy pár nappal ezelőtti ötödrangú poénkodás kapcsán Horn Gyula lehetséges szentté avatásának ecsetelésébe bonyolódott bele reménytelenül, hogy ez ügyben ő akár az ördög ügyvédjének is hajlandó elszegődni, s valami tömjénfüstöt is belekevert a dologba; Szájer képviselő (Fidesz) pedig feltehetően csak azért használta ki ötperces időkeretét, hogy mondandójának dramaturgiai tetőpontján az SZDSZ-t jól leegyházellenesezhesse -, ám az ellenzéki reagálások leginkább Boross Péter (MDF) hozzászólásával jellemezhetők, aki Horn retorikai teljesítményét ecsetelve (hogy tudniillik reméli, a továbbiakban ez lesz a jellemző a parlamentben, "nem pedig Jászapáti szelleme"), valósággal beleájult a kormányfő egy intim testrészébe.

A bank, amely március elején igazán közel állt a véghez, a hét végi közgyűléssel, mondják hozzáértők, lényegében

A Gyanú Iskolája

(Kell-e nekünk filozófus?) Nem kell. "Hát mi az ördögnek?", kérdezte a miniszterelnök is - aki a Horn Gyula - a közönségét a vasárnapi lakossági fórumán.