Dalolnak és menetelnek

publikálva
1997/26. (06. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A múlt héten véget ért a hét vagy nyolc, ha jól számolják magukat, legfejlettebb, legizébb plusz Oroszország nevű - Oroszországot tehát lendületből, már a nevében is szimbolikusan pofán rúgó - állam csúcsértekezlete. Addig se tartott, mint egy kereszténydemokrata ellenpuccs, és lerendezték rajta a világot a következő néhány évre. Ennyi effektivitás láttán az embernek csettinteni támadna kedve. Önbizalmuk, az van. Gondoljátok meg, posztkommunista proletárok, miféle alakok csúcsértekeznek, többek között rólatok: Clinton elnököt valami ingatlanhistória kapcsán épp le akarják csukni, Kohl könnyes szemmel volt kénytelen búcsúzni a Wirtschaftwundertől, pedig szép volt, megszokta ő maga is. Még szerencse, hogy képtelen felfogni, ami van, hogy mintegy negyvenmillió háziasszony várja odahaza, a cekkerüket rázzák dühükben, ha a neve szóba kerül, és negyvenmillió felhevült német háziasszony, az hatalmas politikai erő. A következő választásokon úgy fújják el, mint a pihét, legalábbis erre minden esély megvan. Jelcinnek ott van az igazságügy-miniszter, amint ország-világ szeme láttára himbálja a tökét valami rég lecsukott alak lebujában. A többieknek se könnyű, látszik is rajtuk, csak Jelcinen nem, aki végigállja az egészet, csináljanak Oroszországgal, amit akarnak, tetessék ad acta a harmadik világnak még a szovjet időkben kölcsönzött negvenmilliárd dollárt, cserébe vegyék be a Párizsi Klubba, ahol a legnagyobb hitelező államok tömörülnek nagy szuszakolódva. Vége a világhatalmi álmoknak, még az emléküknek is. Ezt üzenik Denverből, nemcsak az oroszoknak, hanem a környékükre is, a csúcsértekezők, azzal az egyre vékonyodó legitimitásukkal, amiből amúgy is mindinkább kivásárolják őket a gazdaság új urai és a jelenségek, szegénység, migráció, környezet, amiken képtelenek úrrá lenni.

A múlt héten véget ért a hét vagy nyolc, ha jól számolják magukat, legfejlettebb, legizébb plusz Oroszország nevű - Oroszországot tehát lendületből, már a nevében is szimbolikusan pofán rúgó - állam csúcsértekezlete. Addig se tartott, mint egy kereszténydemokrata ellenpuccs, és lerendezték rajta a világot a következő néhány évre. Ennyi effektivitás láttán az embernek csettinteni támadna kedve. Önbizalmuk, az van. Gondoljátok meg, posztkommunista proletárok, miféle alakok csúcsértekeznek, többek között rólatok: Clinton elnököt valami ingatlanhistória kapcsán épp le akarják csukni, Kohl könnyes szemmel volt kénytelen búcsúzni a Wirtschaftwundertől, pedig szép volt, megszokta ő maga is. Még szerencse, hogy képtelen felfogni, ami van, hogy mintegy negyvenmillió háziasszony várja odahaza, a cekkerüket rázzák dühükben, ha a neve szóba kerül, és negyvenmillió felhevült német háziasszony, az hatalmas politikai erő. A következő választásokon úgy fújják el, mint a pihét, legalábbis erre minden esély megvan. Jelcinnek ott van az igazságügy-miniszter, amint ország-világ szeme láttára himbálja a tökét valami rég lecsukott alak lebujában. A többieknek se könnyű, látszik is rajtuk, csak Jelcinen nem, aki végigállja az egészet, csináljanak Oroszországgal, amit akarnak, tetessék ad acta a harmadik világnak még a szovjet időkben kölcsönzött negvenmilliárd dollárt, cserébe vegyék be a Párizsi Klubba, ahol a legnagyobb hitelező államok tömörülnek nagy szuszakolódva. Vége a világhatalmi álmoknak, még az emléküknek is. Ezt üzenik Denverből, nemcsak az oroszoknak, hanem a környékükre is, a csúcsértekezők, azzal az egyre vékonyodó legitimitásukkal, amiből amúgy is mindinkább kivásárolják őket a gazdaság új urai és a jelenségek, szegénység, migráció, környezet, amiken képtelenek úrrá lenni.
Magyar Narancs, IX. évf. 26. szám, 1997. június 26.

Na, lenne öröm odahaza, ha megértenék az üzenetet. Még szerencse, hogy posztkommunizmus-szerte nem látszik megértődni: ezt az egész Európához meg NATO-hoz meg Nyugathoz való csatlakozást, ezt odaát Nyugaton egyáltalán nem akarják már annyira. A csúcstalálkozó döntéseiből nagyjából ez következtethető ki. Ám ahol látnak még esélyt, például a Mi mindig csatlakozni lelkes Hazánkban, ott ezt nem kapiskálják. Pedig az értekezletnek a számunkra érdekes része erről szólt. A többihez, azokhoz a döntésekhez, amiknek a következtében a gazdasági meg a többi, a polgárok életminőségét befolyásoló folyamatok alakulnak, semmi közünk, nem is lesz, amíg marad itt minden a régiben. A felzárkózóktól ugyanis stabil bankrendszertől kezdve a korrupció visszaszorításáig ki tudja, mi minden képtelenséget nem követelnek; olyasmiket, amiket a felzárkózók épp a felzárkózástól remélnek.

De ezt egyelőre nem értik, akiknek szól, eszükbe se jut, hogy rossz felé mennek, dalolnak és menetelnek, Nyugat felé.

publikálva
1997/26. (06. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk