Az utolsó kártya

  • 2002. október 17.

Publicisztika

A napokban számos fővárosi lakos postaládájában landolt Schmitt Pál azon korteslevele, amely a Fidesz támogatottja által belengetett Budapest-kártya ötletét népszerűsíti. Miszerint: olcsóbb lesz a közlekedés - a gyerekesek egész hétvégén, a többiek pénteken és szombaton este hattól ingyé´ utazhatnak -, olcsóbban lehet vásárolni, állatkertbe, Planetáriumba, múzeumokba meg strandokra járni. "A kártya teljesen ingyenes, igényelni sem kell", mert az a budapestieknek jár. Mindenkinek szükségletei szerint, ha még emlékszünk e Kádár-kori baromságra. Bizony, itt a polgári kommunizmus ígérete: lesz minden, ráadásul fillérekért, a nagycsaládosokat effektíve felpofozzák a közértesek, ha nem a nagyobb rúd Picket emelik le a polcról.

n A napokban számos fővárosi lakos postaládájában landolt Schmitt Pál azon korteslevele, amely a Fidesz támogatottja által belengetett Budapest-kártya ötletét népszerűsíti. Miszerint: olcsóbb lesz a közlekedés - a gyerekesek egész hétvégén, a többiek pénteken és szombaton este hattól ingyé´ utazhatnak -, olcsóbban lehet vásárolni, állatkertbe, Planetáriumba, múzeumokba meg strandokra járni. "A kártya teljesen ingyenes, igényelni sem kell", mert az a budapestieknek jár. Mindenkinek szükségletei szerint, ha még emlékszünk e Kádár-kori baromságra. Bizony, itt a polgári kommunizmus ígérete: lesz minden, ráadásul fillérekért, a nagycsaládosokat effektíve felpofozzák a közértesek, ha nem a nagyobb rúd Picket emelik le a polcról.

A múlt héten kiszámoltuk az egyes ígéretek költségvonzatait, azaz úgy tettünk, mintha a kampányban elhangzó tódításokat komolyan lehetne venni. Ha pusztán egy, a kampányfinisekben megszokott fogásról lenne szó, a Schmitt-levéllel foglalkoznunk sem kellene.

Az iromány azonban több ennél: a "független" Schmitt mögött felsorakozó, az országos hatalomból kiszorult Fidesz főváros- és ember- (horribile dictu: polgár-) szemlélete köszön vissza a küldemény minden sorából. Mert bár szépen szólnak hozzájuk, a megszólított budapestiek státusa valójában változatlan a fideszes világképben. A párt a vereségét (dehogy a vereségét; "a kormányrúd kiütését a kezükből") a "vízfej" Budapest baloldaliságával magyarázta; azzal, hogy a "fröccsért megvehető" (Surján László) "fővárosi lumpenprolik" (Bayer Zsolt) "prehumán ösztöneire" (Kövér László) sikeresen hangolódtak a veresek. És mindebből milyen tanulságot vontak le a magyar polgárok? A következőt: ígérni köll a büdös prolinak, mindegy, hogy mit, ahhoz úgyis hülye, hogy végiggondolja, mekkora hazugság az egész; az a lényeg, hogy azt érezze az állatja, ingyen kapja majd. Hogy a kisujját sem kell mozdítania, mert az állam (a főváros, Scmitt, Orbán) gondoskodik olcsó kajáról, piáról, vurstliról - ez kell a lumpeneknek!

A Fidesz-támogatott ígérethalmazát ez (az úgynevezett "pragmatizmus") hatja át. Ez a gőg (plusz a választási vereség óta szűnni nem akaró sértődöttség) lényegét tekintve ugyanaz, mint a tíz évvel ezelőtti "csuhások, imához!" kiszólás vagy az 1998-2002 közötti, a társadalmat kiskorúak közösségének tekintő felsőbbrendűség-tudat. Nem más, mint azoknak a mélységes megvetése, akik nem kértek és továbbra sem kérnek Orbánékból. És akik nem lepődnek meg azon, ha Orbánék vasárnap Budapesten ismét akkorát buknak, mint Rottenbiller.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.