Bem rakparti emberünk – Szijjártó Péter külügyminiszteri kinevezéséről

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. szeptember 24.

Publicisztika

Olyan embert kellett kinevezni ebbe a pozícióba, akire nem hatnak az érvek, minthogy nem tárgyalni megy, hanem alkudni, mint tette a baltás gyilkos vagy Paks esetében, vagy a kazah és közel-keleti útjai során.

Szijjártó Péter külügyminiszteri kinevezése volt a jelek szerint az igazi keserű pohár, amit a minisztériumból most száműzött „konzervatív” – nem feltétlenül, de javarészt mégis elsősorban valaha az MDF-hez kötődő – diplomatáknak, közöttük számos nagykövetnek fel kellett hajtania. Azt sem értik, hogyan következhetett ez be, azt pedig, hogy miért, már végképp nem. Az ellenzéki táborban senkivel sem találkoztam, aki elégtétellel vette volna tudomásul megaláztatásukat, de olyanokkal igen, akik maguk sem értik az események ilyetén radikális, a jobboldal egy részének megalázását hozó fordulatát.

Esküjét letette

Esküjét letette

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

Pedig semmi ok a csodálkozásra; én inkább csodálom azt a következetességet, amivel a rendszer harcol a felszínen maradásért. Egyrészt tényleg iszonyatosan nehéz túlélni az elmúlt négy év gazdaságpolitikájának következményeit. Másrészt nem csekély az a globális nyomás sem, ami épp kül- és biztonságpolitikailag az Orbán-rezsimre nehezedik, pont amiatt, hogy hátat fordított szövetségeseinek, a demokratikus Európának, s egy olyan ország kegyeit keresi, amelyik lassan ismét elfoglalja jól megérdemelt helyét a Nyugat ellenségeként a nemzetközi életben.

Márpedig ha Orbán folytatni kívánja, akkor neki Szijjártóra van szüksége. Martonyi Jánosnak ezért kellett mennie, s nem azért, mert menni akart. A maga „marosvásárhelyiségével” együtt ő legfeljebb zsarolható volt, de Orbán két dolgot semmiképp sem várhatott el tőle: azt, hogy azok a diktatúrák, melyekkel a magyar kormány egy ideje barátkozni kíván, hiteles szereplőként fogadják el. És azt sem várhatta tőle, hogy fintorgás nélkül túlteljesítsen. Szijjártó viszont erre nagyon alkalmas.

Szerepének megítéléséhez tulajdonképpen az a narratíva adja meg a kódokat, melyet még 2001-ben Magyar Bálint dolgozott ki. Ennek értelmében Szijjártó nem pártkatona, hanem a maffiacsalád része, pestiesen szólva: nem „fidesznyik”, hanem „orbánnyik”. Nem a szervezettől függ, hanem annak feudálisan omnipotens főnökétől. E szerepet Martonyiról feltételezni sem lehetett, bár a volt miniszter önbecsülése legendásan apróra tudott zsugorodni. Navracsics Tibor részben talán megfelelhetett volna erre a szerepre, de egészen azért mégsem. Szijjártó viszont tökéletes.

Merthogy ahova megy, ott nem Magyarország, még csak nem is a Fidesz érdekeit fogja majd megjeleníteni, hanem – a helyi szokásokba beleillően – az Orbán képviselte autokrata erőt; eddig csak Orbán személyes megbízottja volt, most már felkent külügyminiszter. Olyan embert kellett kinevezni e pozícióba, akire nem hatnak az érvek, minthogy nem tárgyalni megy, hanem alkudni, mint tette a baltás gyilkos vagy Paks esetében, vagy a kazah és közel-keleti útjai során.

Szijjártó mindenkinél megbízhatóbb, mert nincsenek ötletei, skrupulusai. Vágyai csak a miniszterelnökhöz vannak becsatornázva, és képzeletét messze meghaladja egy olyan világ, melyben Orbán már nem tényező.

A szerző a DK külügyi kabinetvezetője.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.