Bernard Guetta: A boldog békeéveknek vége

Publicisztika

Az európai egységet és demokráciát védő pártok közös kiindulópontjának annak kell lennie, hogy megakadályozzák Trumpot, Putyint és a szélsőjobboldaliakat abban: szétzilálják az uniót.

Kínos igazságokat kell kimondani. Kevesebb, mint hat hónappal az európai választások előtt, amikor a tagállamokban a pártok a saját belpolitikai csatáikat vívják, és mindent elkövetnek, hogy a lehető legerősebben kerüljenek ki belőlük, hogyan lehetne a tudtukra adni, hogy eltévesztették az évszázadot, és hogy az összecsapások, amelyekre készülnek, nagyrészt hiábavalóak, sőt károsak?

A második világháború utáni korszak véget ért. Az uniónk összes országában erősödik a szélsőjobboldal. Ott van a spanyol és a lengyel kivétel, de ezek nem tudják elhomályosítani a tényt, hogy az olasz kormányfő a fasizmus egyenes ági leszármazottja; hogy Németországban egyre népszerűbb egy olyan párt, amely kétmillió külföldit és német állampolgárt szeretne kiutasítani „a Maghrebbe”, mert úgy gondolják, hogy nem igazodnak a német értékekhez; hogy Franciaországban hamarosan Marine Le Pen kerülhet hatalomra; és hogy a holland jobbközép tárgyalásokat folytat Geert Wildersszel.

Az EU öt vezető gazdasági hatalma közül négyben megkerülhetetlenné vált a szélsőjobboldal.

Lassan mindennapos esemény, hogy a jobboldal szövetséget köt vagy koalícióra lép a szélsőjobboldallal. Ugyanazt éljük át, amit az Egyesült Államok Donald Trumppal, és erre nekiállunk civakodni egymással, a jobbközép az utópisztikus baloldallal, a zöldek a balközéppel, miközben a szavazataink rendszeresen igazodnak egymáshoz az Európai Parlamentben? Egymást fogjuk szidalmazni, annak ellenére, hogy mindannyian úgy gondoljuk, Ukrajna veresége a diktatúrák győzelmét jelentené a demokrácia felett, és megnyitná az utat a Kreml további birodalmi törekvései előtt? Statisztikákat vágnánk egymás fejéhez a növényvédő szerekről, a biológiai sokféleségről, a tengerekről és a fosszilis tüzelőanyagokról, miközben legfeljebb csak a zöld átmenet ütemében és módszereiben vannak nézeteltéréseink, semmiképpen sem abban, hogy szükség van rá? Mi, demokraták, kifárasztanánk magunkat az egymás elleni harcban, ahelyett, hogy egységesen lépnénk fel a szélsőjobboldal ellen, ahogyan a lengyelek tették és győztek, amikor az új baloldaltól a jobbközépig tartó szövetséget hoztak létre?

Ne legyen félreértés: nem arról van szó, hogy tagadjuk meg a különbözőségeinket. Nagyon másképpen gondolkodunk az adókulcsokról, az államadósságról, a közhatalom gazdasági szerepéről, a szociális védelem és szolidaritás szintjéről, sőt a relevanciájáról. Ezek alapvető különbségek, de másodlagosak ahhoz képest, hogy a Földközi-tenger túlpartján káosz uralkodik, Vlagyimir Putyin a cári birodalom visszahódítására törekszik, az Egyesült Államok pedig távolodik tőlünk, mert – Trump ide vagy oda – nem akarja tovább vállalni Európa védelmét. A 27 országunk komoly fenyegetésekkel néz szembe, és egyik napról a másikra védtelenül találhatjuk magunkat. És mi mégis egymásnak esve azt kockáztatnánk, hogy hagyjuk diadalmaskodni a szélsőjobboldaliakat, akiknek az unió felbomlasztása a célja, miközben éppen arra lenne szükség, hogy szorosabbra fűzzük k az európai együttműködést?

Ez tiszta őrület lenne. A helyzet arra kötelez bennünket, hogy olyan egységet hozzunk létre, amely nem jelent uniformizáltságot. Az európai egységet és demokráciát védő pártok mindegyikének ki kell állnia a saját elképzeléseiért, de minden demokratának, a legutópisztikusabbtól a legkonzervatívabbig, közös javaslatokat is el kell fogadnia az európai védelemmel, Ukrajnával, a zöld átmenettel, az izraeli-palesztin konfliktussal és az unió bővítésének feltételeivel kapcsolatban.

Ez az, ami a közös kiindulópontunk lesz a választások másnapján ahhoz, hogy megakadályozhassuk Donald Trumpot, Vlagyimir Putyint és a szélsőjobboldaliakat abban, hogy szétzilálják az uniót.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.) 

(Címlapképünkön: Az Alternatíva Németországért nevű szélsőjobboldali parlamenti párt és annak idegenellenes álláspontja ellen tüntetnek Erfurtban 2024. január 20-án. Fotó: MTI/AP/DPA/Jacob Schroeter)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.