Van egy törekvés, ami nem ismer határokat. Ami lebontotta a vasfüggönyt 1989-ben. Ami hat hónapon keresztül hajtotta a tüntető irániakat 2009-ben. Ami beindította az arab tavaszt 2011-ben – az arab tavaszt, ami az átmeneti kudarcával sokban emlékeztet az 1848-as népek tavaszára. Ugyanaz a törekvés, ami felébresztette Hong Kongot, azután pedig bátorságot öntött a belaruszokba, hogy szembe merjenek szállni a despotájukkal. Ne legyenek kétségeink: ez a szabadságra való törekvés előrevetíti, hogy Oroszország is fel fog ébredni, mert érezzük, hogy belefáradt már a túl régóta tartó visszafejlődésbe.
Egyszóval: nem! Ne hagyjuk senkinek, egyetlen Hszi Csin-pingnek, egyetlen új-jobboldali ideológusnak, egyetlen Putyinnak vagy Orbánnak sem, hogy megkérdőjelezze a demokrácia és a jogállam egyetemes eszméit, amelyeket az Európai Unió a saját értékeinek vall! Ellenkezőleg: továbbra is védjük őket, mindig és mindenhol, mert az egész emberiség osztozik bennük, mert bennük rejlik az erőnk, és ez még csak nem is az egyetlen tanulsága a belarusz forradalomnak.
A második tanulság, hogy az orosz rezsim beleütközött a saját korlátaiba.
| ||
.jpg "Bernard Guetta")
Putyin elcsatolta a Krím-félszigetet, de elveszítette Ukrajnát. Háborút indított Kelet-Ukrajnában, de kilépni csak úgy tud belőle, hogy vagy visszavonul, vagy magára vállalja az újjáépítést. Putyin zsákutcába vezette Oroszországot Ukrajnában, eközben nem könnyebb a dolga semmivel Líbiában sem, a Közel-Keleten pedig egyetlen szövetségese, az iráni rezsim éppen elveszíti az iraki és libanoni pozícióit, és gazdasági válságba süpped, ez pedig még népszerűtlenebbé teszi.
Miközben az orosz rezsim továbbra is, nagyon is képes arra, hogy fejfájást okozzon, a fegyverein kívül semmi sincs, ami modern lenne ebben a szegény nagyhatalomban. Az infrastruktúra romokban, az életszínvonal csökken, az olajbevételek szabadesésben. Ez növekvő társadalmi elégedetlenséghez vezet Oroszországban. Az elnök népszerűsége egyre fogy, és az egyszerre zajló habarovszki és minszki tüntetések joggal nyugtalanítják Putyint, aki, még jóval azelőtt, hogy ezek kitörtek volna, nekifogott a háttérből kormányozni, és csak a feláldozható embereit hagyta az első vonalban.
Egyszóval: ez a rezsim egyre gyengébb, miközben a belaruszok eltökéltsége miatt csak kockázatos opciók közül választhat. Az egyik a katonai beavatkozás, ami ugyanazt az oroszellenességet szítaná föl Minszkben, mint ami Kijevben uralkodik. A másik, hogy civil és rendőri erősítést küld, ami viszont nem lesz elég arra, hogy helyén tartsa a mostani vezetést. Az utolsó, hogy lecserélik Aljakszandr Lukasenkát valaki másra, aki, még ha a Kremllel egyeztetve választják is ki, meghozhatja az oroszok kedvét is egy vezetőváltásra.
Vlagyimir Putyinnak olyan nehéz a helyzete, hogy sajnos semmi meglepő nincs abban, hogy Alekszej Navalnij életére törtek, az egyetlen ellenzékinek, aki megtestesítheti a megújulást Borisz Nyemcov öt évvel ezelőtti meggyilkolása óta.
Putyin barátai elszántan tisztogatnak maguk körül. Mindez arra utal, hogy a rezsim nyugtalan. Ami pedig a belarusz forradalom harmadik tanulságát illeti: az Európai Uniónak továbbra is körültekintően kell eljárnia, hogy Belarusz ne váljon a nagyhatalmi rivalizálás terepévé.
| ||
Az Unió úgy lehet hasznára a belaruszoknak és a szabadságnak, ha folyamatos közvetítést ajánl a feleknek. Azzal vállalhat valódi szerepet a válság megoldásában, ha éjjel-nappal követeli a politikai foglyok szabadon bocsátását, ha pozitív véleményhullámot szít a 27 tagállamban, ha nyomást fejt ki Lukasenkára, hogy hallgasson a józan észre, az orosz elnöktől sürgősen meghallgatást kér, hogy rábeszélje: kezelje realistán a helyzetet, és felhívja Oroszország és az egész világ figyelmét arra, hogy mi történik.
Azt kell tőle kérdezni: „Szeretne világpolitikai szereplő lenni, Putyin elnök úr? Nos, akkor keljen a jog és a megbékélés védelmére Belaruszban. Ezzel védheti meg Oroszország érdekeit, az imidzsét, a befolyását és a felelős hatalomként játszott szerepét, ahelyett, hogy ezeket folyton aláássa.”
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)