Blöff

  • 1996. december 12.

Publicisztika

Az MSZP fontosnak tartja a Fidesznek tett gesztusokat, javasolja is őket magának a Maszop egy belső használatra szánt s magától értetődő természetességgel kiszivárogtatott tanulmányában, amelyről a hétfői Világgazdaság tudósít. Hát persze: kezdetben Csintalan Sándor hívja sörözni Orbán Viktort, aztán megjegyzi, milyen csinos a felesége, esetleg Kinder-tojást vesz az Orbán-csemetéknek. Második lépésben közös Vidám Park-látogatást szerveznek, a hullámvasút előtt Horn Gyula nagyvonalúan a zsebébe nyúl, mindenkinek fizet egy menetet. Innen már minden megy a maga útján: Kósáné Kovács Magda leendő leányunokájának kezét, valamint Pál László fele királyságát pályázat nélkül elnyeri Kövér Botond, és máris kész a koalíció. A Nagy Terv másik szála meg az lenne, hogy a Párt agitprop osztálya az úgynevezett jobboldal úgynevezett radikalizálódását belénk sulykolja; jön majd Raszputyin Cs. István, egyre nagyobb teret biztosítanak a Vezér hőbörgéseinek, előbb-utóbb visszakerül a tévébe Pálfypicur is, mígnem a Mi Hazánk népe ijedtében újra jól beleomlik a szocialisták valagába. Üzent hát a Maszop a Fidesznek (óriási!), de lehet, hogy csak az ellenzéki együttműködést akarja összezavarni (őrület!) és így tovább, és így tovább, épp csak nem könyörögnek a Párt agitproposai, vegyétek már észre,
Az MSZP fontosnak tartja a Fidesznek tett gesztusokat, javasolja is őket magának a Maszop egy belső használatra szánt s magától értetődő természetességgel kiszivárogtatott tanulmányában, amelyről a hétfői Világgazdaság tudósít. Hát persze: kezdetben Csintalan Sándor hívja sörözni Orbán Viktort, aztán megjegyzi, milyen csinos a felesége, esetleg Kinder-tojást vesz az Orbán-csemetéknek. Második lépésben közös Vidám Park-látogatást szerveznek, a hullámvasút előtt Horn Gyula nagyvonalúan a zsebébe nyúl, mindenkinek fizet egy menetet. Innen már minden megy a maga útján: Kósáné Kovács Magda leendő leányunokájának kezét, valamint Pál László fele királyságát pályázat nélkül elnyeri Kövér Botond, és máris kész a koalíció. A Nagy Terv másik szála meg az lenne, hogy a Párt agitprop osztálya az úgynevezett jobboldal úgynevezett radikalizálódását belénk sulykolja; jön majd Raszputyin Cs. István, egyre nagyobb teret biztosítanak a Vezér hőbörgéseinek, előbb-utóbb visszakerül a tévébe Pálfypicur is, mígnem a Mi Hazánk népe ijedtében újra jól beleomlik a szocialisták valagába. Üzent hát a Maszop a Fidesznek (óriási!), de lehet, hogy csak az ellenzéki együttműködést akarja összezavarni (őrület!) és így tovább, és így tovább, épp csak nem könyörögnek a Párt agitproposai, vegyétek már észre, esemény van, ezzel foglalkozzatok, elemezzetek, elemezzetek!Mintha bárki is bedőlne nekik.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.