Ellenzéki pártjaink megtalálták a sikertelen EP-választási részvétel legbiztosabb módját

  • Haskó László
  • 2019. március 2.

Publicisztika

Úgy, hogy közben az ország döntő többsége Európa-párti.

Három országos választás elvesztése után ellenzéki pártjaink megtalálták az idei tavaszi voksoláson való szereplésnek azt a módját, ahol az elfogadhatónak mondható eredmény elérésére a lehető legkisebb esélyt adnak maguknak.

Az, hogy sikeresen is lehetett volna szerepelni – föl sem merült.

A maximális siker a Magyarországnak járó 22 képviselői hely szűk többségének elnyerése lehetett volna – még úgy is, hogy az ellenzéki pártok elfogadják a Fidesz diktálta feltételeket. És ez a legtragikomikusabb az egészben. Ugyanis minden fölmérés kimutatja, hogy a magyarok túlnyomó többsége Európa-párti. Még az ortodox kormánypártiak nagyobbik fele is az.

Mi más értelme lehet az EU-s parlamenti választásnak, minthogy ez az erős támogatás látható és kihasználható legyen. Vagyis az, hogy a másik 26 tagország lakói és politikusai számára világossá váljék, hogy a magyar választók nem gondolkodnak úgy a békéről, a baráti együttműködésről és az európai keresztény erkölcsről, mint a kormányuk, és főleg úgy nem, ahogy a kormányuk feje. A soviniszta, közép-kelet-európai hegemóniára válogatottan sötét eszközökkel törekvő gonosztevők most tavasszal következő győzelme után Magyarország megítélése aligha lesz sokkal különb, mint a trianoni és a párizsi béketárgyalásokon volt. Nem kétséges, hogy a következmények sem lesznek kellemesek. Vajon Orbán minapi ígérete, miszerint 2030-ra az unió öt legjobb országának egyike leszünk, hogyan valósul majd meg az unió pereméről, ne adj’ isten az unión kívülről, az oroszok ölelésében.

Ellenzéki pártjaink ebben a politikailag és köztörvényesen is bűnös rendszerben nem találták meg a szükséges és erkölcsös viselkedési, illetve működési módot. Az sem volt nagyon feltűnő, hogy keresték volna. Sajnos – tudatosan vagy tudat alatt – nagyon sokan tartjuk őket kollaboránsnak. S kívülről úgy tűnik, észre sem veszik magukat. Jelen EP választási listáik a politikai karizmájukban végleg elkopottak és a születésük óta szürkék pártválogatottjai.

Egy európai ügy

Beszéljünk kicsit a veszett fejszéről: az ellenzéki pártoknak nyilván le kellett volna mondaniuk saját reménytelen kádereik indításáról egy jeles, párt-független, de Európa és Magyarország iránt elkötelezett közkedvelt hölgyekből és urakból összeállított minden párt és minden pártatlan által támogatható lista diadalra juttatása érdekében.

És mi van a veszett fejsze nyelével? Azt még meg lehetne találni: ha mindenféle jelölt és jelöletlen ellenzéki pártember eztán reggeltől estig mást sem tenne, csupán beszállna az Európai Ügyészségért folytatott aláírásgyűjtésbe, és csak arról, beszélne, csak arról nyilatkozna és álmodna, akkor a veszett fejsze nyelével lehetne még egy jókorát ütni.

 

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.