Ellenzéki pártjaink megtalálták a sikertelen EP-választási részvétel legbiztosabb módját

  • Haskó László
  • 2019. március 2.

Publicisztika

Úgy, hogy közben az ország döntő többsége Európa-párti.

Három országos választás elvesztése után ellenzéki pártjaink megtalálták az idei tavaszi voksoláson való szereplésnek azt a módját, ahol az elfogadhatónak mondható eredmény elérésére a lehető legkisebb esélyt adnak maguknak.

Az, hogy sikeresen is lehetett volna szerepelni – föl sem merült.

A maximális siker a Magyarországnak járó 22 képviselői hely szűk többségének elnyerése lehetett volna – még úgy is, hogy az ellenzéki pártok elfogadják a Fidesz diktálta feltételeket. És ez a legtragikomikusabb az egészben. Ugyanis minden fölmérés kimutatja, hogy a magyarok túlnyomó többsége Európa-párti. Még az ortodox kormánypártiak nagyobbik fele is az.

Mi más értelme lehet az EU-s parlamenti választásnak, minthogy ez az erős támogatás látható és kihasználható legyen. Vagyis az, hogy a másik 26 tagország lakói és politikusai számára világossá váljék, hogy a magyar választók nem gondolkodnak úgy a békéről, a baráti együttműködésről és az európai keresztény erkölcsről, mint a kormányuk, és főleg úgy nem, ahogy a kormányuk feje. A soviniszta, közép-kelet-európai hegemóniára válogatottan sötét eszközökkel törekvő gonosztevők most tavasszal következő győzelme után Magyarország megítélése aligha lesz sokkal különb, mint a trianoni és a párizsi béketárgyalásokon volt. Nem kétséges, hogy a következmények sem lesznek kellemesek. Vajon Orbán minapi ígérete, miszerint 2030-ra az unió öt legjobb országának egyike leszünk, hogyan valósul majd meg az unió pereméről, ne adj’ isten az unión kívülről, az oroszok ölelésében.

Ellenzéki pártjaink ebben a politikailag és köztörvényesen is bűnös rendszerben nem találták meg a szükséges és erkölcsös viselkedési, illetve működési módot. Az sem volt nagyon feltűnő, hogy keresték volna. Sajnos – tudatosan vagy tudat alatt – nagyon sokan tartjuk őket kollaboránsnak. S kívülről úgy tűnik, észre sem veszik magukat. Jelen EP választási listáik a politikai karizmájukban végleg elkopottak és a születésük óta szürkék pártválogatottjai.

Egy európai ügy

Beszéljünk kicsit a veszett fejszéről: az ellenzéki pártoknak nyilván le kellett volna mondaniuk saját reménytelen kádereik indításáról egy jeles, párt-független, de Európa és Magyarország iránt elkötelezett közkedvelt hölgyekből és urakból összeállított minden párt és minden pártatlan által támogatható lista diadalra juttatása érdekében.

És mi van a veszett fejsze nyelével? Azt még meg lehetne találni: ha mindenféle jelölt és jelöletlen ellenzéki pártember eztán reggeltől estig mást sem tenne, csupán beszállna az Európai Ügyészségért folytatott aláírásgyűjtésbe, és csak arról, beszélne, csak arról nyilatkozna és álmodna, akkor a veszett fejsze nyelével lehetne még egy jókorát ütni.

 

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.