Pokol Bélának egyszer már volt egy jó ötlete arra nézvést, hogyan lehetne kiegyensúlyozottabbá tenni, úgymond, a magyar sajtópiacot. Azok az újságok, amelyeknek sok hirdetőjük van, a sok hirdetésért befolyt pénzből fizessenek be egy alapba egy keveset, amely alapból azok az újságok kapnának valamicske pénzt, amelyeknek nincs sok hirdetőjük. E javaslat célja a szociálliberális gazdasági és médiahegemónia fellazítása lett volna; Pokol még ellenzéki korában fogalmazta meg, hogy aztán belepje a feledés aranypora. Ebből meg Pokol egyéb javaslataiból jól kirajzolódik a professzor elképzelése a magyar társadalomról: van a két Lager, szekértábor, a - némi szemérmességgel - szociálliberálisnak (a kevésbé szemérmesek által judeobolsevistának, a két háború között pedig zsidónak, kommunistának, valamint e kettő bérenceinek) nevezett meg a nemzeti-konzervatív, amelyek két külön Magyarország fölött diszponálnak, külön gazdasági érdekeltségekkel rendelkeznek, külön lapokkal, kultúrával és részben intézményekkel, ami önmagában még nem lenne baj, ha ezt nem aránytalanul tennék. Pokolnak nem a szociálliberálisok létezésével van baja, mint a szélsőjobbnak, nem beszántani vagy távozásra bírni, vagy legalábbis elhallgattatni akarja őket, mint a Magyar Fórum harcos publicistái vagy a Napi Magyarország munkáslevelezői, hanem pusztán méretre vágni őket. (A méretre nézvést a parlamenti arányok egyébként nem mérvadók, hiszen a "szociálliberálisok" túlsúlyban vannak a médiában, ami a javukra torzítja el a parlamenti arányokat is.)
Pokol most újabb ötlettel igyekszik rögeszméjét - azt, hogy Magyarország kvázi-etnikai alapon mélyen megosztott társadalom lenne - az országra kényszeríteni. Az kéne, készül Pokol a Népszava szerint a Ptk.-t módosító törvényjavaslatra, hogy amely sajtótermék polgári kormánytisztviselőt, netán konzervatív, nemzeti pártot ádázul fikáz, és lesújtó véleményt közöl róla furton-furt (nem hamis tényállítást, hanem véleményt), ez a sajtótermék tehát közölje az ellenvéleményt is, adott esetben ugyanolyan terjedelemben, ugyanott; a fikázás ellen védekezhessen a lefikázott, és ellenfikázhasson is akár. A nemzeti-konzervatív médiacóresz egy csapásra megszűnne így, hisz´ a nagy példányszámú szociálliberális médiát rögtön teleírhatná a kormány, és szerkeszthetné őket a konzervatív, nemzeti szellemiségű párt. Minden újságban lenne egy, netán több nemzeti-konzervatív oldal is. Még a Népszabadságban és a Szabadságban is! Vagy a Cementiparban! Ha már az újságírók összetételét nem lehet ideológiai vagy faji kvótákkal szabályozni, akkor lehessen a betűk arányát!
Pokol, aki ezt, a sajtó- és szólásszabadságot alapjaiban korlátozni kívánó és a szerkesztőségekben bevallottan a félelem légkörét szétspriccelni célzó törvényjavaslatot a hírek szerint beterjeszteni óhajtja, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnöke és a kisebbik kormánypárt vezető ideológusa. Mi lesz a következő ötlete?
És abba belegondolt-e, hogy mikor végzi el rengeteg feladatát ez a nemzeti-konzervatív kormány, ha a tagjai naphosszat csak válaszvéleményt írnak majd?
