Markos András: Atrükk-korszak vége

publikálva
1998/33. (08. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Például miért kellett közpénzek terhére menedzsereknek

a Gerébi Kúriában életmódtábort tartani, vagy egy másik programban nem másra, a finn szexre tanítani a résztvevőket.

Annak idején, amikor az Egészségbiztosítási Önkormányzat (EBÖ) és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) tevékenységét vizsgáltuk, sokan és sokat morfondíroztak arról, hogy a megállapított tények, a közvetlen és közvetett bizonyítékok sokasága elég lesz-e ahhoz, hogy a Horn Gyula vezette kormány levonja majd a megfelelő következtetéseket, és mint Jézus Krisztus a kufárokat, kiverje a járulékfizetők templomából az önkormányzatokat. A hasonlat talán profán, de a kisnyugdíjas láttán, aki a gyógyszertárban a receptjei felét sem képes kiváltani csak azért, mert a pénzüket kezelő önkormányzatok rosszul sáfárkodtak a vagyonnal, ökölbe szorul a kezem.

Az 1996 őszén lezárult parlamenti vizsgálat után a társadalombiztosítási önkormányzatok és az őket bitorló szakszervezetek hangos siránkozásba kezdtek, hogy az egész ügyet az ellenzék gerjeszti, holott ők soha, semmikor semminémű rossz fát a tűzre nem tettek. Ártatlanságuk hangoztatása a mostani defenzívának is eleme: ha történtek is gyanús ügyletek, így az eddigi status quót védelmezők kórusa, azok elszigetelt esetek voltak.

Talán nem érdektelen eme önapológiákat hallgatva sorra venni néhányat eme elszigetelt esetekből. Emlékezetünkbe idézni a CM-klinika ügyét vagy azt a magánkórházat, ahol a nagy műtéteket engedély nélkül végezték, és haláleset is történt, és amely kórház pályázatot nyert az EBÖ-nél. Érdekes módon ezt megelőzően a szereplők egymással üzleti kapcsolatban álltak. E magánkórház vezetője ismereteim szerint jelenleg üzleti befektetőket keres. A CM-klinikát egy másik, szintén egészségügyi területeken tevékenykedő cégcsoport vásárolta meg, véleményem szerint jóval többért, mint az értéke. Az adásvételi szerződés szerint kifizették a CM-klinika helyett annak összes addigi adósságát: az OEP-nek mintegy 171 milliót, az APEH-nak 56 milliót és a többi. Külön érdekesség, hogy eredetileg egyik bankunk 50 milliós kölcsönt nyújtott a CM-nek, világbanki forrás terhére, az Ipari Szerkezetátalakítási Program keretében.

Egy másik, a többi elszigetelt esettől bizonyára jól elszigetelt esetben úgy mondott le az önkormányzat elnöksége egy nagyobb vagyonelemről, hogy az 520 milliós értékről egyes tagok telefonon szavaztak. Vagy: egy elnökségi tag - aki a legutóbbi önkormányzatban is, a feloszlatottban, benne volt - magánrendelője 8 milliót kapott, ahol elsősorban helyreállító (szépészeti) műtéteket végeztek. Az általuk benyújtott költségvetésben csak a rendelő takarítása hat hónapra 4 millió 800 ezer forintba került. Ebben az intézményben egy volt önkormányzati felügyelőbizottsági tag is üzletileg érdekelt volt. (A volt pályázó jelenleg az egészségügyi magánszféra egyik jeles szereplője.) Előfordult az is, hogy cégek nem létező személyek után vettek fel otthoni ápolásra pénzeket; máskor egy nagy cég azért kapott milliókat, hogy gépkocsiján hirdesse az egészséges életmód jótéteményeit. Érdemes lenne bepillantanunk a részvénycserék hátterébe is: minden bizonnyal szemet szúrna, hogy egy egykor részvénycserékkel kedvezményezett cég ad irodai helyet ma is a szocialista párt egy korifeusának. A szakszervezetek és a feloszlatott önkormányzatok szószólói szerint a Wesselényi utcai irodaháztól a Postabank-attrakciókig ívelő botrányai sem állnak összefüggésben semmivel, nyilván. Az önkormányzat akkori elnöke, Halmy professzor úr a nyilvánosság előtt kijelentette, hogy azért fontos a Postabankért vállalt garancia, mert a járulékfizetők egyben a Postabank ügyfelei is. A Postabank törekvései egybeesnek az egészségbiztosítási önkormányzat törekvéseivel, az ügyfelekkel a Postabank révén is kapcsolatba kerülnek, mint biztosítottak, így támogathatják az ő életvitelüket. Tehát minden betétes igénybe veszi az orvosi rendelőket is. De mi van azokkal, akiknek nincs bankbetétjük, kérdezhetnénk most. Az akkori nyugdíj- és az egészségbiztosítási önkormányzat az összes járulékfizető befizetésének terhére vállalt garanciát. A garanciákat aztán lehívták, a járulékaink, a közpénzek elfolytak. És emlékszünk-e még a Szív TV ügyére, amelyet kis híján megvásárolt a társadalombiztosítás, ki más, mint a járulékfizetők érdekében: így jobb lesz a tb imázsa az emberek előtt. És a Club Aliga ügyére, a máig nem működő Over-programra és az abban részt vevők egészségügyi összefonódásaira volt állami vezetőkkel, cégekkel - vajon mindezekre emlékszünk-e még? Az egészségügy finanszírozási forrásainak megszerzésére alapított önhasznú társaságokra?

A sor folytatható. A parlamenti vizsgálat alatt igen sok konkrét üggyel találkoztunk. Még olyan eset is előfordult, hogy amikor egy, a kockázatkezelő kuratórium által jelentős összeggel támogatott hölgynél dokumentumokat kerestünk, ő telefonon nemes egyszerűséggel közölte, hogy azokat a lakásán, az ágyneműtartóban tárolja, esetleg ott meg lehet őket tekinteni. Természetesen egyikünk sem vállalta a kutakodást. Vagy egy másik eset. Az önkormányzat által támogatott cégek közös konzorciumot alapítottak arculattervezésre. A részükről az önkormányzatnak átadott teljesítési dokumentumok szerint magas összegű albérleteket fizettek a pályázati pénzekből - egymásnak. Csak ezek az összegek százmilliós nagyságrendűek. És épeszű ember bajosan érthetné meg azt is, hogy például miért kellett közpénzek terhére menedzsereknek a Gerébi Kúriában életmódtábort tartani, vagy egy másik programban nem másra, a finn szexre tanítani a résztvevőket.

A szakszervezet vagy az önkormányzatok ebben az ügyben sem emelték fel a szavukat, nem védték meg azoknak az érdekeit, akiknek a képviseletére hivatottak. Mint ahogy a többiben sem.

Nyilván nem véletlenül.

A zűrös esetek mögött szinte mindig ugyanazokat a cégeket, szereplőket és érdekköreiket találjuk meg. (Már aki keresi.) A parlamenti vizsgálóbizottság, akárcsak az Állami Számvevőszék, végtelen sokaságú esetet talált. A vizsgálatot akár a mai napig lehetne folytatni.

A volt kormánypártok képviselői ezeket az összefüggéseket ismerték. A legnagyobb szakszervezeti lobby a szocialista pártot támogatta (bár azt, hogy ők a legnagyobbak, csak bemondásból tudjuk: tagságuk létszáma ugyanis titkos, talán azért, mert nem lett volna mivel zsarolni az éppen aktuális kormányzatot). Ha az önkormányzatok vezetői a kétes ügyekben nyilatkoztak, akkor rendszerint a támogatott párt mellett érveltek: miközben, úgymond, a járulékfizetők érdekeit képviselték. És csak keveseknek tűnt fel, hogy az illetékes vezető nem a járulékfizető, hanem a hozzá közel álló párt nevében beszél, nem a járulékfizetőt, hanem egy adott politikát képvisel.

Lehet, hogy Angliában 500 évet kellett nyírni a füvet, hogy olyan gyep legyen, amilyen most. Nálunk ez talán egyes szakszervezetekre férne rá. Csak azért, hogy ne egyes szűk vezetői réteg továbbélését és kiváltságait, hanem azokat képviseljék, akikre szlogenjeikben olyan gyakran hivatkoznak.

A parlamenti vizsgálóbizottság negatív jelentése alapján a kormány - erőből, feltehetően a hornitológusok tanácsára -úgy döntött, hogy választás helyett, alkotmányellenesen, delegálja a tb-önkormányzat képviselőit. Arra számított, hogy cserébe az MSZOSZ majd támogatja a májusi választásokon. És szövetségre is léptek. Bár a párt vesztett, az MSZOSZ képviselői, a harcos érdekvédők, a bányaipar tulajdonosai és egyéb szakszervezeti gyár- és cégtulajdonosok most ott ülnek a padokban és tiltakoznak.

Tiltakoznak azért, mert a tb most "államosítva lesz", és "el lesz adva a nyugati biztosítóknak". És mit sem zavarja őket, hogy az elmúlt évek folyamán egyes szakszervezeti szellemi műhelyekben, kormánymegrendelésre, de egyéni érdekektől is vezérelve, folyamatosan ők konzultáltak egyes üzleti biztosítókkal, ők rendeztek konferenciákat, ők támogatták azt a nyugdíjreformot, amely idén jó esetben is 80 milliárd forintos hiányt hoz a tb-nek és a járulékfizetőknek.

Cser Ágnesnek, a menesztett főigazgatónak még kinevezése előtt egy, a szakszervezet által favorizált és támogatott jelölt volt a vetélytársa. Miután nem őt nevezték ki, azonnal elkezdett azon ügyködni, hogy az egyik nagy budapesti kórházat kivegyék az ellátásból, privatizálják, és üzleti alapon működtessék. De beszélhetnénk arról a szocialista párti képviselőről is, aki azért lobbyzott, hogy az egészségügyet szétszedjék, miközben több szálon kapcsolódott az üzleti biztosítókhoz. (Neveket kegyeletből nem írok.)

Ki akar itt akkor államosítani? Ki akarja a magyar társadalombiztosítást átjátszani az üzleti biztosítók kezére? Vajon valóban a Fidesz-kormányzat teszi mindezt, úgy, ahogy azt a szakszervezeti propaganda most sugallja?

Idén év elején a kormányanyagokban ugyanezek az emberek még arról értekeztek, hogy vigyázni kell az egészségügyi változtatásnál, nehogy idő előtt kiderüljenek a dolgok, mint a nyugdíjreformnál. Õk javasoltak "megfontoltabb médiamunkát" a tömegek felé, mert választások előtt problémákat okozhatnak a tények. És az előző kormányzat akarta végrehajtani azokat a terveket is, amelyek mindenfajta megalapozottság nélkül felszámolják a szolidaritási rendszert.

Ha beleolvasunk az Államháztartási Reformbizottság anyagaiba vagy a Mihályi Péter nevével fémjelzett, 1998. március 20-i kormányanyagba, kiderül, hogy kik és mit akartak piacosítani. És hogy hogyan. Azzal mindenkinek tisztában kéne lenni, hogy az egészségügyben a visszafordíthatatlan döntéseket csak kellő hatástanulmányok után és nagy körültekintéssel lehet meghozni. (Lásd a megalkotott nyugdíjrendszer hátrányait.) Senki sem állította azt, hogy nincs szükség több lábon álló egészségügyre, ahol az üzleti biztosítóknak is van szerepe. De ezt a jelenlegi beteg lábat meggondolatlanul többfele vágni azt jelentheti, hogy rendelhetjük a tolókocsit. Egy nyugdíjbróker most azért emeli fel tiltakozó szavát, mert a Fidesz korrigálni akarja a nyugdíjrendszert. Ugyanez a nyugdíjbróker tanácsokat adott az előző kormánynak, miközben cége az új nyugdíjrendszerben érdekelt volt. Talán nem véletlen, hogy a nyugdíjreform során éppen azok kerültek bizonyos helyekre (állami felügyeletek, tanácsok stb.), akik szóban szociálisan harciasak voltak, gyakorlatban pedig saját érdekcsoportjaik törekvéseit biztosították és biztosítják.

Ugyanezek a szakszervezetek most tiltakoznak az Orbán-kormány igazságtalanságai ellen: szegény járulékfizetők önkormányzat nélkül maradtak, mert a gonosz Fidesz elzavarta őket. A Fidesz soha nem volt az önkormányzatiság ellen: de ez az önkormányzat már indulásakor sem felelt meg az önkormányzatiság kritériumrendszerének. (A delegálás után meg egyenesen annak megcsúfolása lett.) Csak érdekességként: a delegáló szakszervezetek között volt olyan, amelyiknek 1995-ben 65 milliós tb-tartozása volt.

A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat volt tagjai és elnöke az egész tömegkommunikációt telesírták azzal, hogy náluk nem voltak szabálytalanságok, mint az egészségbiztosításnál. Ám a hírek másról szólnak. Furcsa ingatlanügyekről, beruházásokról, befektetésekről, különös részvényvisszaadásokról, baráti szálakról. Talán nem véletlen, hogy parlamenti különbizottság vizsgálta itt is az ügyeket, de ezek akkor agyon lettek hallgatva. Biztosak lehetünk abban, hogy nemsokára az is kiderül, kik és miért altattak ügyeket, és egyes esetekben miért nem úgy működött a törvény, ahogy egy demokráciában szokás. Most már megalakították a harcos járulékfizetők érdekvédelmi magánszervezetét. A névsor igen tanulságos. De mint hírlik, azok a civilszervezetek is tovább szerveződnek, amelyeknél MSZP-s, MSZOSZ-es befolyás érvényesül. Vajon milyen őszre számíthat az új kormány?

Természetesen, mint minden épeszű ember, én is szakszervezetpárti vagyok. De ez a mai szakszervezet valami más. Ez az elkötelezett élcsapat előiskolája, ami szorosan a politikai párthoz kötődik. A vizsgálóbizottsági szocialista párti tagok a disznóságokat illetően hasonló véleményen voltak, mint az ellenzékiek, ennek ellenére az előző kormányzat a politika oltárán feláldozta a járulékfizetők érdekeit. Ahhoz, hogy a szakszervezetekre alapozott önkormányzatiság valósággá válhasson, mélyreható politikai változásokon kell e szakszervezeteknek keresztülmenniük.

E változásoknak persze valahol el kell kezdődniük. Az önkormányzatok működése alatt számos esetben úgynevezett informális elnökségi ülések is zajlottak, ahol előre eldöntötték azokat a kérdéseket, amelyekből a már ismert botrányok egy része ered; és az önkormányzat zárt üléseiről már szó se essék. Most itt az ideje, hogy ezek minősítését feloldják, és a közvélemény elé kerüljenek azok az anyagok, videofelvételek és jegyzőkönyvek, amelyekből mindenki láthatná az érdekek összecsapását, és azokat a vitákat, amelyeket, úgymond, a járulékfizetők érdekében folytattak. A nyilvánosság lehet az első lépés.

publikálva
1998/33. (08. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk