Radnóti András

Érik a meglepetés

Az ukrajnai elnökválasztásról

  • Radnóti András
  • 2019. április 28.

Publicisztika

Harminckilenc jelölt indul a márciusi 31-i első fordulóban, s ez önmagában is mutatja, mennyire töredezett a politikai tér Ukrajnában.

Ha ehhez még hozzácsapjuk a politikusokkal szembeni – huszonnyolc évnyi pofátlan korrupcióval kiérdemelt – bizalmatlanságot, a három reményteli Majdant (1991, 2004, 2014) és a három rákövetkező kiábrándulást, a jólétbe és Európába vágyakozás és a növekvő szegénység és tömeges kivándorlás közti szakadékot, akkor a kérdés kézenfekvő: ilyen körülmények között kit akarhatnak elnöknek az ukránok?

Az első kör nagy esélyese Volodimir Zelenszkij humorista, tévés producer, aki A nép szolgája című szatirikus tévésorozatban Ukrajna elnökét alakítja. Szilveszterkor jelentette be az indulását, és január végén már az első helyre mérték a közvélemény-kutatók. Zelenszkij radikális változást ígér – mindenkinek abban, amiben szeretné. Szinte semmit sem mond, de minden lépését arra hegyezi ki, hogy ő nem (szokványos) politikus, hanem valami teljesen új, teljesen más. Politikai vitaműsorban még nem járt, nem beszél nagyszínpadon, érdemi terepmunkát nem végez (nincs is hozzá pártszervezete). Tövig kihasználja viszont személyes brandjét: némely óriás­plakátról nemigen lehet megmondani, hogy A nép szolgáját vagy őt magát hivatott reklámozni. Emellett pedig Ukrajnában sohasem látott méretű, ultraprofi közösségimédia-kampányt folytat, rengeteg saját tartalommal, mindennap (több) új szelfivideóval. Az anti-establishment karakter persze vissza is üthet, amennyiben potenciális választóinak jelentős része fiatal és nem elkötelezett választó, vagy­is a részvételük aligha garantálható.

 

Ukrajna továbbra is nyugatra néz

A második helyért – a második fordulós részvételért – a jelenlegi elnök, Petro Porosenko, illetve a korábbi miniszterelnök, Julija Timosenko küzd majd. Ugyan a jelenlegi mérések szerint Zelenszkij bármelyiküket megverheti az április 21-i második fordulóban is, de annak kimenetelét egyelőre lehetetlen megjósolni.

Akárki lesz is a következő ukrán elnök, az „oroszbarát” politikai erők marginalizálódása folytatódik. A nyugati orientáció nincs veszélyben: mindhárom esélyes szorosabb viszonyt akar az Európai Unióval és a NATO-val. Porosenkóban bízhat leginkább a Nyugat: ő a teljes politikai karrierjét az EU-ra és a NATO-ra, illetve az oroszokkal szembeni ellenállásra tette fel. Timosenkót viszont érik vádak az oroszokkal kötött folyosói alkuk és egy rendkívül előnytelen hosszú távú gázszerződés miatt, amelyet miniszterelnökként hozott tető alá 2009-ben (egy politikai befolyástól terhelt eljárás után 2011-ben börtönbe is került miatta). És vajon Putyin nem csinálná ki a zöldfülű Zelenszkijt már az első napon? Mivel azonban mind Zelenszkij, mind Timosenko bázisa erősen Nyugat-barát, valószínűtlen, hogy bármelyikük teljes stratégiai fordulatot hajtana végre.

De valószínűtlen az is, hogy bármilyen előrelépés történne a Krím vagy a Donbász ügyében. A Krímet mind Oroszország, mind Ukrajna a sajátjának tekinti; az álláspontok befagytak. A Donyec-medencei konfliktusra Putyinnak pedig továbbra is szüksége van ahhoz, hogy a harcok intenzitásának fel-le tekergetésével nyomást gyakorolhasson Ukrajnára. Az ukrajnai oroszellenes konszenzus kiszélesedésével azonban az orosz elnök távolabb került első számú céljától, az Ukrajna egésze feletti befolyás visszaszerzésétől.

Porosenko nyitott könyv – újrázni próbáló elnökök nem szoktak radikális változást ígérni –, Timosenko és Zelenszkij agendája azonban ködös. Egyiknek sincs koherens, következetesen artikulált ideológiája, és mindkettő egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz, az elnök jogköreiről és hatalmának korlátairól sem véve tudomást. Timosenko és Porosenko a nacionalista, ukrán ajkú, vidéki táborért versenyez, amely főleg nyugaton, északon és az ország közepén él; Zelenszkij támogatói inkább városiak és az ország teljes területén megtalálhatók.

Az egyik legsúlyosabb kérdés az ország kapcsolata a Nemzetközi Valutaalappal. Az IMF Ukrajna legnagyobb és legfontosabb hitelezője, az ország pénzügyi stabilitásának letéteményese. Különösen Timosenko gyalázza nagy elánnal a hitelekhez kapcsolt feltételeket (Ukrajna állítson fel korrupcióellenes bíróságot és csökkentse a lakossági gázártámogatást). Timosenko inkább az EU-hoz fordulna támogatásért, csakhogy az EU maga is támogatja az IMF feltételeit. Porosenko folytatná az együttműködést az IMF-fel, míg Zelenszkij ez irányú gondolatait nem ismerjük.

Ukrajnának muszáj növelnie a versenyképességét, hogy az életszínvonal emelkedhessen. Privatizálni kell a rosszul működő állami behemótok sokaságát, és liberalizálni kell a földpiacot, hogy csak kettőt említsünk a legfontosabb reformok közül (az egészségügy, az oktatás és egy sor más terület mellett). Porosenko öt éve a „két lépés előre, egy lépés hátra” politikáját vitte, míg Timosenko az ellenzéki padsorokból rendre hangosan ellenezte a reformokat. Zelenszkij véleményét nem ismerjük.

 

Oligarchák hosszú árnya

De a választók elsődleges szempontja nem az IMF, hanem a korrupció letörése. Porosenko kényes egyensúlyt tartott a korrupcióellenes intézkedések és az oligarchák érdekei között. Lett átlátható online közbeszerzési rendszer és láthatók (sajnos hekkelhetők is) a képviselői vagyonbevallások; felállt a korrupcióellenes ügyészség és nyomozó hatóság mellé a korrupcióellenes bíróság is (bár függetlensége nem garantált megnyugtatóan). Mindeközben az elnök egyetlen oligarcha lábára sem lépett rá teli talppal – azonnal fel is használhatnák ellene a tévécsatornáikat. Az oligarchákhoz – igaz, más oligarchákhoz – nem kevésbé bekötött Timosenko valószínűleg hasonló politikát folytatna, ő sem szorítaná vissza az üzleti körök befolyását. Zelenszkijtől tán valamivel hitelesebbnek hangzik, hogy felszámolná az oligarchák hatalmát – bár a pletykák szerint túl jó viszonyt ápol Ihor Kolomojszkij médiamogullal, A nép szolgáját sugárzó csatorna tulajdonosával. És egy drámai szakítás paradox eredményt is szülhet: ha Zelenszkij hatalomra jut, és felrúgja a parlament, az elnöki adminisztráció és az üzleti körök harminc éve működő, bejáratott mutyibirodalmát, a régi politikai elit, képviselők és közszolgák tömege és az oligarchák hirtelen egy oldalon találják magukat. Ha összefognak, átnyomhatják az elnök hatalmát megnyirbáló alkotmánymódosítást.

Nagy kihívás a választás két fordulójának zavartalan lebonyolítása is. Csak néhány nagy párt képes szavazatszámlálókat küldeni a hatalmas ország mintegy 30 ezer szavazókörébe; a városoktól távolabbi helyeken bőven lesz lehetőség csalásra. Porosenko igyekszik kihasználni a hivatala adta lehetőségeket, országszerte tett „munkalátogatásait” közvetítik a tévék, és hadrendbe állnak az általa kinevezett megyei kormányzók is. Arszen Avakov belügyminiszter azzal vádolja Porosenkót, hogy közpénzen vásárolja meg nyugdíjasok szavazatait. Timosenko kampányközpontjában a biztonsági szervek razziáztak szavazatvásárlás gyanúja miatt, Zelenszkij kampányközpontját pedig bepoloskázták – a belügyminisztérium szerint a titkosszolgálat, az SZBU a bűnös.

Oroszország 2014 óta káosz uralta, bukott államként állítja be Ukrajnát, és Porosenko bukásában is közvetlenül érdekelt. Az SZBU szerint a Kreml komoly összeget áldozott a választás megzavarására, a központi választási bizottság szerverei ellen naponta intéznek támadást, a közösségi médiában pedig botok – robotizált számítógépes alkalmazások – ezrei terjesztenek dezinformációt. De ezzel együtt is valószínű, hogy sikerül az első fordulót nagy botrány nélkül lebonyolítani. A két forduló között viszont intenzív mozgás várható: Zelenszkij esetleges nagy arányú győzelme pánikreakciót indíthat be a politikai és üzleti elitben, Porosenko kiesésének következményei beláthatatlanok. Ha az ország stratégiai orientációja nem is forog kockán, izgalmas hetek várnak Ukrajnára.

A szerző külpolitikai elemző.

Neked ajánljuk

Meghalt Schlecht Csaba

  • narancs.hu

A Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, Simicska Lajos jobbkeze, a Kaya Ibrahim-ügy központi figurája 63 éves volt.