Az Országgyűlés hétfőn elfogadott két kisebb jelentőségű törvényt (törvénymódosítást) is, egyetlen ellenszavazat nélkül; azaz egyetértett velük nemcsak a Magyar Szocialista Párt, de a Fiatal Falusi Szocialisták Szövetsége, a Szabad Szocialisták Szövetsége (mind a kettő) és a Magyar Agrárszocialista Fórum is. A törvények célja a nagy áruházláncok csuklóztatása, különféle mezőgazdasági és élelmiszer-ipari vállalkozások kisegítése egy kisebb összeggel, a Gazdasági Versenyhivatal alázása, az uniós versenyjog rituális megköpködése, valamint az árdrágítás volt, nyilván a könnyekben fulladozó szociális érzékenység jegyében.
Az első törvény azt részletezi, hogy a kereskedők - a nagy áruházláncokra van itt gondolva - ezentúl milyen címen nem szedhetnek pénzt a beszállítóktól (polcpénz, hozzájárulás a marketingköltségekhez stb.), milyen fizetési határidővel kell majd kiegyenlíteniük a beszállítók felé számláikat, és arra is tartalmaz tiltásokat, hogy milyen olcsón nem árulhatnak ezentúl. A törvényalkotó ihletet az általános multi- és hipermarket-ellenes közérzületből merített, sőt, nemcsak ihletet, de nyelvezetet is ("sáp"), az indoklásban pedig arra (is) hivatkozik, hogy e hálózatok, mivel üzletpolitikájuk "monopóliumok kialakulásához" vezet (így, többes számban), épp a versenyt számolják fel. Ám ez az indoklás nem állja meg a helyét, arról ugyanis, hogy a hipermarketek ne versenyeznének egymással, nincs hiteles bizonyítékunk; márpedig ha és ameddig ők versenyeznek, akkor és addig nem lesz monopolpiac az élelmiszer-kiskereskedelemben, ami jó hír a vevőknek, de a beszállítóknak is.
Ezért azonban még nem emelnénk szót; a második hasontárgyú törvénybirizgálás azonban már sok a jóból. Az ugyanis a mezőgazdasági termelést és az élelmiszer-feldolgozást kiemeli a versengő kapitalizmus kategorikus imperatívusza alól, s egy másik univerzumba helyezi gazdaságunk minden más szereplőjéhez képest. Azt mondja ki ugyanis, hogy a mezőgazdasági termelők ellen a GVH ezentúl csak az agrárminiszter engedélyével indíthat kartellvizsgálatot: őrájuk, ha a miniszter bácsi megengedi a koordinált árfelhajtó pajkoskodást, nem vonatkozik majd a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996/LVII. törvény. "A mezőgazdaság nem gyár, a paradicsom nem anyacsavar" - zendít rá az indoklás, tényleg, sose próbáljanak paradicsommal például sínszálat talpfához erősíteni, legfeljebb annyit tehetnénk hozzá, hogy öreganyánk pedig nem hegesztőpisztoly. És a folytatás sem rossz: "A piaci verseny tisztaságából eredő előnyök szem előtt tartása szempontjából nyilvánvalóan nem eshet azonos megítélés alá a mezőgazdasági vagy élelmiszer-ipari termelést folytató vállalkozások, illetve az útépítő vagy mozdonygyártó vállalkozások működése." Ez az indoklás legveleje és epicentruma, és az epicentrum epicentruma a "nyilvánvalóan" szó. Nyilvánvalóan más elbánás jár hazánk agrárnépességének a nem agrárnépességhez képest, mert a föld az egy szent dolog, és aki megműveli (homloka verejtékével), az nem pénzt keres rajta, hanem áldozatot hoz a nemzet oltárán. Nyilvánvaló az is, hogy ez kamu, amit nem pusztán politikai gyávaságból szoktak a hasonló törvények kiagyalói hajtogatni (bár abból is), hanem érdekből: a magyar parlamentben épp elég földbirtokos és agrárvállalkozó ül ahhoz, hogy megérje blődségeket beszélni. Az agrárminiszter maga is szereplő az iparágban, és ezek után arról is dönthet majd, hogy buzerálhatja-e a GVH valamelyik saját cégét - ha az, ne adj' isten kartellezés gyanújába keveredne.
A magyar mezőgazdaság minden elcseszettségét - a hatékonytalanságot, a tőkehiányt, a siralmas minőséget etc. - a törvényhozás (ezen állapot előidézője) most éppen a gonosz kereskedőkön verné le. Illetve, mivel az nemigen fog menni, a lakosságon; a beszállítói verseny megszüntetésének az árát ugyanis a szupermarketek közönsége, mi és önök fogjuk megfizetni.
Ne legyenek kétségeink, hogy kinek.
