"Kellett nekem hencegni, hogy a magyarok mekkora süllőhorgászok. Ha otthon lennék Pesten, most Elvis Presley vallásos számait hallgatnám békésen a nappaliban" - gondoltam később, de még jóval napkelte előtt. Zúgott a fejem rettenetesen, bár e nélkül sem gyerekjáték elhelyezni 25 darab nagyméretű, kocsonyás állagú gumihalat egy kicsiny dobozban. Fél órával később randevúnk volt Renatóval, a mexikói hotelportással és barátjával, Hetleyvel a Parallel utcai benzinkútnál. Egyikük sem látott még süllőt életében.
H
Az Ebro folyó Katalónia déli határánál éri el a tengert. Nem elég, hogy végtelenül álmosak voltunk, egészen odáig Renato rémes mexikói kazettáit kellett hallgatnunk. A hosszú autópályázás végén elhagytuk Reus városát, és az út lassan emelkedni kezdett. Megérkeztünk a katalán felföldre. Még néhány hágó, pár alagút, és megpillantottuk az álmok folyóját. Barnás színe volt. A látvány magasztosságát az is csökkentette, hogy egy irdatlan vízi erőműből csordogált kifelé. Később azért elvadult a táj, de három kanyarral odébb megint jött egy erőmű. Így jutottunk el reggel hét óra felé a végállomásra, a Riba Roja de Ebre nevű falucskába.
H
Renato telefonon már korábban levajazta a turnét a helyi horgászegyesület elnökével, aki az engedélyeket is árusította. Fél nyolc előtt csöngettünk nála. Mint kiderült, a pozícióhalmozó öreg volt a vegyesbolt tulajdonosa is. Csöngettem, ő ajtót nyitott, én kis híján elájultam, mert úgy nézett ki, mint a lárvafejű öreg gonosztevő az Elveszett gyerekek városából. Volt humorérzéke, mert beadta nekünk, hogy errefelé szardíniát használnak süllőcsalinak.
Búcsúzáskor megkérdeztük, hol lehet itt motoros csónakot bérelni. Mondott egy nevet, de belsőkatalán kiejtéssel. Megkértem, hogy inkább írja le. Fogott egy cetlit, és nagy, reszketeg betűkkel rávéste, hogy R-Ü-D-I-G-E-R.
H
Félúton találkoztunk egy öreg traktorossal. Kérdeztük, merre van Rüdiger csónakkölcsönzője. Mondta, hogy a második kanyar után, de az alemán drágáért adja a hajót, bezzeg, ha továbbmegyünk eggyel, ott a helyiek kikötője olcsóbbért.
H
Az Ebro annyira híres horgászhely, hogy nem csodálkoztam volna, ha tízkilós süllők között kell begázolni a csónakig. Hát nem kellett. A kölcsönzős a térképen mutatott egy holtágat.
"Kicsit hideg a víz, még nem indult be igazán a harcsa, de négy-öt darab kis tízkilósat azért hamar foghatnak" - mondta unottan.
"Gumihallal is?" - kérdeztem annak az embernek a hangján, aki enyhén neheztel, hogy ennyit kellett utaznia pár szaros tízkilósért.
"Persze, gumihallal is."
"És süllő jöhet arrafelé?"
"A harcsák között mindig akad pár süllő is. Négy-öt kilós az átlag."
Legszívesebben helyből beugrottam volna a csónakba, de meg kellett várni, amíg feltöltik benzinnel. Bepakoltunk, Hetley kikormányozta a hajót a folyóra, ami a rengeteg duzzasztógát miatt ezen a szakaszon óriási tószerűséggé szélesedett, aztán Renatóval vad gumihalazásba kezdtünk.
Meg kell vallanom, életemben először gumihalaztam, ami csak ahhoz képest meglepő, hogy gumikukaccal például kifejezetten gyakran volt dolgom (ami horgászok között nem számít perverzitásnak). A gumihalazás rablóhalak kifogására szolgáló módszer, főként folyóvízben. A majdnem arasznyi csali megdöbbentő élethűséggel utánozza a vadon élő neonsárga vagy papagájzöld, plöttyedt, szilikonszagú, ólomgolyó fejű halakat, azzal az eltéréssel, hogy ennek horog áll ki a hátából.
A gumihalazás szórakoztató is lehetne. Az ember beveti az arasznyi műállatot, amely komoly súlyánál fogva pillanatok alatt a fenékre ér. Körülbelül eddig tart az élvezet. A gumihal ilyenkor azonnal beszorul a kövek közé. Ha nem, kettőt húzunk rajta, és egy ágra csavarodik.
H
A fenti következtetéseket a sziklás part mellett végzett többórás gumihalazás során vontam le, miközben a legendás holtág felé csónakáztunk. Ez így túl egyszerű lenne - mondtam magamban a végén -, és a folyó közepére kormányoztam a ladikot, ahol nem volt semmiféle akadó a vízben. Kikapcsoltam a motort, a botot hátraengedtem, majd gyorsuló mozgással előrelendítettem, mire a soros gumihal csendes, de félreérthetetlen pattanó hang kíséretében levált a zsinórról, majd jó száz méterrel arrébb belecsobbant a vízbe.
H
Imola egyre epésebb megjegyzésekkel bombázott, Renato és Hetley pedig a harmincadik dobozos sört nyitotta ki, amikor a távolban gyanús tereptárgyat vettem észre. Odamotoroztunk, és kiderült, hogy egy vízbe süllyedt templom az, amelyiknek csak a toronycsúcsa látszott ki.
H
Nemsokára megérkeztünk a holtághoz. "Renato, most meglátod életed első süllőjét" - szóltam hátra hetykén, de nem jött válasz. Gyanakodva megfordultam. Rajtam kívül mindenki aludt. Az idő kibillent a szokásos ritmusból. Úgy éreztem, hogy órák óta hajigálom az egyre ellenszenvesebb, kocsonyás halutánzatokat, amikor Renato felébredt. Tompa tekintettel megragadta a felszerelését, a horogra szardíniát tűzött, majd váratlan suhintással kettétörte a botot, és visszaaludt. Ezután végképp magamra maradtam.
H
Partraszállás után Renato közölte, hogy nagyon szórakoztató dolog a süllőzés magyar módra, de szerencse, hogy éppen most kell hazaugrania Mexikóba, mert így éppen odaér a nagy nyílt tengeri kardhalfogó versenyre, ahol tavaly ugyan csak huszonötödikek lettek, de egész jól elszórakoztak, mert a csapatból azért így is mindenki fogott legalább két darab kisebb, százötven-kétszáz kilósat.
"Küldök majd fényképet e-mailben a zsákmányról."
Szily László
(Barcelona)
