n Itt van Amerika, jaj, mit is kezdjünk vele. Milyen Amerika? Csak látszólag naiv a kérdés, egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy valóban annyira amerikai ez az egész szó szerinti vircsaft. Arról dőlnek mindennap a hírek, hogy hány új bevásárlóközpont nyílik meg multiplex mozi. Előbb fővárosszerte, aztán országszerte s immár szerte a régióban. Hah, hogy így ez már idegenrégió.
Halkan azért megkérdeznénk, jártak-e már önök a Corában vasárnap délután, szombaton netán bármikor? És a magyar nyelvet szeretik-e? Megvan az a fordulat, hogy bevásárlóturizmus? Rajta mérhető a fejlődés ugyanis. Mert mit is jelent(ett) ez? Csak utánjátszó nyelvművelők gondolnak hallatán az olcsón behozott bolgár halvakonzerv, csehszlovák ipari szandál, jugoszláv Adidas, orosz rulettasztal kétségkívül emlékezetes örömeire. Aki lát a pályán, tudja, hogy a fogalom ma már csupán belföldi léptékben értelmezhető. Hétvégén felpakoljuk a családot, és irány Pestről kifele, na nem messzire, mondjuk a telekig (csökevény), csak a városszéli shoping-centerekig. Elvan ott az asszony, a gyerek, kerül sör is, akciós. Fizetés után egy multiplex álom is belefér. Most jó ez, vagy rossz?
Mielőtt megmondanánk a tutifrankót, nézzük a valódi híreket. A lapunkban legtöbbször inkább filmforgalmazóként említett InterCom (Andrew Vajna cége, rá egyébként őszintén büszkék lehetünk) 300 mozitermet nyit a közvetlenül előttünk álló időszakban itthon és Csehországtól Buleszig a környéken. Ez kábé 60 multiplex mozit jelent és nagyjában-egészében ugyanennyi bevásárlóközpontot is.
Hú, ez maga az imperializmus. Ki mondja ezt? Nem sokan, de leginkább még a csehek (Prágában eddig nem volt multiplex, Ostrovában a bevásárlókocsikhoz láncolták magukat vagy az anyóst romantikus lelkek, mihezt képest a prágai Tesco már éjjel-nappali üzemmódban virágzik). Persze ebből nálunk maximum az anyós stimmel, hogy ne zavarjon a horgászfelszerelési traktus gondos tanulmányozásában.
Egyes, most és innen némileg elhamarkodottnak tűnő feltételezés szerint efféle sokkon a világ vidámabb fele a maga idejében már átesett. A teringettét, de mi lesz akkor a sarki fűszeressel meg az utánjátszó csőmozival? Mi lenne? Semmi, majd csak megtalálja mindegyik a helyét. Becsuknak, megint kinyitnak, vagy majd meglátjuk. És azt se mondja senki, hogy mert azoknál sohasem volt hiánygazdálkodás vagy éppen szegénység. Hiszen itt (értsük ezalatt megint a régiót) most van szegénység. Most is szegénység van (nem lesz persze, csak addig álljunk tótágast).
Szóval, mi van Amerikával? Lehet, hogy ott találták ki ezt az egészet, de az is biztos, hogy végső soron: nekünk. (Az sem véletlen, hogy úgyszólván vonhausaus importálható, minden baráti államnak megvan a maga Andyje, akire méltán büszke, ha nem lenne a miénk, épp most tör ki a lángok ölelésiből.)
A végső tétel ugyanis nyilvánvaló: mindez a szegénység mulatsága, a szegény ember farsangja, és ezt legtávolabbról sem lelki aspektusai miatt állítjuk. Gazdasági kérdés, semmi más.
Állapot.
