Publicisztika

Virág Tamás: Szállást kérnek (Válsághelyzet a hajléktalanok ellátásában)

Naponta újabb és újabb megfagyott emberekről kapunk hírt - ezen a télen eddig több mint hetven embertársunk végezte be életét ilyen gyalázatos módon. Mivel az elmúlt két évben viszonylag enyhe volt az időjárás, most kellett rádöbbennünk, hogy a fagyhalál egyaránt fenyegeti a vidéki szegény és a városi hajléktalan polgárt. Ezeket az eseteket hajlamosak vagyunk úgy venni tudomásul, mintha ez lenne a dolgok normális, megváltoztathatatlan rendje. Mintha ezeknek az embereknek az erőszakos, idő előtti haláláért kizárólag a balsors lenne okolható, s a társadalomnak, a törvényeknek, az államigazgatásnak semmi felelőssége nem volna benne. Sokszor hallhatjuk azt is, hogy a rászorulók nem mennek be a szállókra. Nos, ha csak egyszer nyílt napot tartanának, bárki meggyőződhetne, hogy az intézmények milyen körülményeket tudnak biztosítani. Persze a hajléktalanoknak jogukban áll az utcán tölteni életüket, de elképzelhetetlen, hogy anarchista lendülettől vezérelve direkt szeretnének elfagyott végtagokkal, lassan, kínlódva meghalni. Valószínűbb, hogy a jelenleg kiépült rendszer alkalmatlan arra, hogy szükségleteiket kielégítse - és miközben egyre több hajléktalan szorul ki az ellátásból, egyúttal bűnbakká is tehetők helyzetük alakulása miatt. Ez pedig könnyebb, mint végiggondolni, mit is lehetne tenni annak érdekében, hogy jogaik ne sérüljenek, illetve az állam betartsa a rá háruló kötelezettségeket.
  • 2002. január 24.

Rendőrálom-alapítás

A pénzmosás mind ez ideig legpregnánsabb esetével akkor találkozhattunk, amikor három nigériai állampolgár fekete papírdarabokról azt hitette el néhány honfitársunkkal, hogy azok tulajdonképpen dollárok, csak nem részletezhető okokból feketére vannak festve. ´k tudnak viszont egy vegyszert, kannáját 30 000 márkáért, amivel a dezsőket meg lehet tisztítani, viszont az összeg előre kéne, mert az anyósuk leugrott a lagosi piacra leveszöldségért, és magával vitte a kosztpénzt. A trükk majdnem bejött, a fekák ott szúrták el, hogy elúrhodott rajtuk az elbizakodottság, és még annál is hülyébbnek gondolták a magyarokat, mint amennyire, és visszamentek a szállodai szobába, hogy bocs, elnéztük az árcédulát, a szer drágább. Ekkor viszont a helyiségben már rendőrök vigasztalták a nekibúsult palimadarakat. Hiába, a magyar nemigen érti a képes beszédet, a jóhiszeműnek még a legjobb indulattal sem nevezhető áldozatok azt gondolhatták, hogy a pénzmosás igazából lavórban, mosószerrel történik, a többi rizsa.
  • 2002. január 24.

Tollba és szurokba

"Máma tollbamondást írtunk az iskolában. Klárika néni olvasta fel a szöveget és pontozták a hejjesírást. A enyém azt hiszem jól sikerült, volt egy hibátlanul leírt mondatom, amire nagyon büszke vagyok: Kádár János elvtárs vezetésével a magyar nép ledobta magáról az 1956-os ellenforradalom szörnyű terhét és visszatért a békés építő munkához. Pedig ez egy nagyon nehéz mondat, bár nincsen benne elipszilon betű."
  • 2002. január 24.

Tamás Gábor: Adtak nekik (A családi gazdálkodók kedvezményeiről)

Az 1998-ban felállt polgári koalíció nagyobbik felének három évre volt szüksége ahhoz, hogy az újsütetű közbeszédben következetesen "gazdálkodónak" nevezett paraszt létezéséről tudomást vegyen, és ezután újabb hónapokra, hogy végre valami kézzelfoghatót is felkínáljon neki. A magyar agrárvilág elmúlt időszaka alighanem még a jobboldali körökben is úgy marad meg majd, mint amelynek mérlegében hosszú lista mutatja az elmaradt vagy éppen félresikerült, semmire sem jó intézkedéseket, és rövidke felsorolás jut az érdemi lépéseknek. Ez utóbbiak közé tartozik - nyilván valamiféle lelkiismeret-nyugtató és/vagy szavazat-visszagyűjtő intézkedésként - a tavaly év végén elfogadott birtokpolitikai törvénycsomag, valamint a családi gazdálkodáshoz adott költségvetési többletjuttatásokról szóló kormányrendelet. A kimondott cél szép és nemes: megsegíteni, megerősíteni a nemzeti középosztály kiépítéséhez "nélkülözhetetlen" középbirtokos réteget, amely a központi támogatásokhoz eddig nehezen fért hozzá.
  • 2002. január 17.

Romlásnak indult

Múlt heti hír, hogy tíz református lelkész bejelentette: mondjon a zsinat bármit, ők mégis elindulnak az áprilisi választáson, kell-e mondanunk, a MIÉP képviselőjelöltjeként. Közülük páran - a két Hegedűs, Zsuzsanna és ifjabb Lóránt biztosan - az országos lista előkelő helyeire is számíthatnak, azaz ha a MIÉP netán bejut a parlamentbe, elvben választaniuk kell majd a lelkészi palást és a képviselőség között.
  • 2002. január 17.

Stíl

Amikor tavaly ilyenkor a Harmonia Czlestisért Esterházy Péter elsőként átvette a frissen alapított Magyar Irodalmi Díjat (aminek személynevet nem sikerült adni, miután minden adekvát név foglaltnak találtatott), senki sem sejthette, hogy már idén, a második ünnepélyes alkalmat kisebbfajta skandalum színezi. Ami persze, túl a közvetlenül érintettek hamar múló kényelmetlen érzésén, akár még hasznos is lehet. Némi botrányillattal a levegőben talán többen veszik majd meg (s netán olvassák el) a nyertes könyveket. Többes a szám, merthogy a zsűri ezúttal nem tudott egyetlen nagy műre rábökni, ezért kettő között megosztotta a díjat. Hárman ide, hárman oda voksoltak (ami azért, lássuk be, páratlan fő esetén aligha fordulhatna elő). Az elismerés Hollóidő című könyvéért Szilágyi Istvánnak, illetve A börtön szaga című kötetért a kérdező Balla Zsófiának és az élőszóban adott válaszait írásban átdolgozó Bodor Ádámnak jutott. Csakhogy Szilágyi István visszautasította a díjat (és a vele járó ötmillió forint felét). A Magyar Rádiónak adott nyilatkozata szerint azért, mert megosztott formában díjat nem fogad el, különösen a tavalyi Kossuth- után. Köszöni, de nem. És reméli, hogy ez nem árnyékolja be 35 évi barátságát Bodor Ádámmal. Szilágyi István szerint a díj megosztása sportszerűtlen.
  • 2002. január 17.

Dobrovits Mihály: Magyarfelvétel igényeseknek (Státustörvény és nemzetkép)

Ami a kedvezménytörvénynek átkeresztelt státustörvény történetének legutóbbi fordulóját illeti, akár elégedettek is lehetnénk. Semmi olyan nem történt, ami újdonság lett volna. A határon túli magyarok idáig is élvezhettek kedvezményeket Magyarországon, amit az Országgyűlés most törvénybe is foglalt. Érzelmi alapon ezek nehezen kifogásolhatók: egy magyar nemzetiségű külföldi polgár igenis érezze magát otthon Magyarországon. Az ugyanis valóban vérlázító, ha például "bagázs!" csatakiáltással magyarokat szállít le a vonatról a magyar határőr. Szánalmas kisnemzeti büszkeség, ha egy nemzet éppen a saját tagjaival érezteti a maga anyagi felsőbbrendűségét.
  • 2002. január 10.

Rendszervisszaváltás

Most a változatosság kedvéért azt tegyük fel, hogy a dolgok április végén fordulatot vesznek, és egy másik kormány, szocialista vagy szocialista-szabaddemokrata adminisztrálja majd az országot a következő négy évben.
  • 2002. január 10.

A fehér Pelé

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szokásos téli továbbképzésének utolsó napján, vasárnap Pécsre látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, hogy találkozzon a szövetség megyei utánpótlás- és edzőképző instruktoraival. A miniszterelnök ígérni jött s meglepetést szerezni: az edzők megtudhatták, hogy a korábban leosztott 5,2 milliárd forinton túl (amit a kormány az utánpótlás nevelésére szán, s aminek felhasználásáról Orbán - közlése szerint - maga kíván rendelkezni) a tavasz folyamán hozzájuk vágnak még 1,5-2 milliárd forintot, hogy teljesülhessen a magyar futball évtizedes vágya, a központi edzőbázis. Orbán meglepte a profiklubok halálra szánt vezetőedzőit is: a kormány még e héten dönt arról, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB - száz százalék állami tulajdon, nulla százalék társadalmi vagy parlamenti kontroll) a jövőben legfeljebb húsz százalékban tulajdonrészt vásárolhat a rendezett, átlátható gazdálkodású proficsapatokban, ezzel is növelve azok értékét. Orbán Viktor ráadásként közölte: a kormány ugyanúgy kezeli és támogatja a professzionális labdarúgást, mint az útépítést, a könnyűipart (sic!) vagy a gazdaság bármely fontos területét.
  • 2002. január 10.

Barotányi Zoltán: A lúzerek földjén

Ajövő - hogy Pokorni Zoltán pártvezért idézzem - az emberek lelkében dől el (sőt össze), így hát joggal lehetnénk kíváncsiak arra, vajon mi is lakik a magyar ember lelkében. Miniszterelnökünket is e kérdés foglalkoztathatta a legkitartóbban; nyilvános szereplései és ott elővezetett elmefuttatásai mintha erre utalnának. Az ily alkalmakkor használt újmódi dikció alapján a magyar ember ráér, lehetőleg jó sokáig nem csinál semmit, ám addig is konokan őrzi álmait, és önfeledt lelkesültséggel fogadja be A jövő elkezdődött című szürreális szakácskönyvet, amelyből viszont sajnálatos módon kimaradt a máktea receptje.
  • 2001. december 20.

Antal Dániel: A nagy átdobások évei (A Fidesz és a New Labour)

Nagy-Britanniában 1997-ben egy gyökeresen új, és a köz ügyeinek intézését szokatlan módon megközelítő politikai szervezet nyerte meg a választásokat. A New Labour, az Új Munkáspárt mintáját azóta több párt is igyekszik követni - Németországban az egykor szintén baloldali Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD), nálunk az egykor szintén radikális Fidesz. Ezek a pártok mostanában dupláztak, vagy dupláznak ciklusaik végén. A New Labour és a Fidesz között persze nem elhanyagolható a különbség: a Labour például nem törekszik "alternatív gazdasági elitet" létrehozni; a "New Labour közeli cég" fogalma Nagy-Britanniában szemantikai nonszensz lenne, s míg a Fidesz a kormányváltást forintra megtervezte, addig a Labourt az ilyesmi nem különösebben érdekli. (Ezért Magyarországon minden ellenkező látszat dacára koránt sincs lefutva a jövő áprilisi választás.) De a politikai technológia mezején a rokonság tagadhatatlan.
  • 2001. december 20.

Dessewffy Tibor: A szó nem száll el

Lawrence Lessig, az internettel foglalkozó kiváló jogász elgondolkoztató élményéről számol be Kód című könyvében. Lessig az internet jogi szabályozásával foglalkozó egyetemi kurzusai mellé rendszeresen on-line fórumokat is szervez, ahol a beceneveken belépő hallgatók jegyzeteket cserélhetnek, kötetlenül megbeszélhetik a vitás kérdéseket, barátkozhatnak. Ezek az on-line fórumok remekül kiegészítették az oktatást, és Lessig már épp azon volt, hogy elméletet kovácsoljon az anonimitás jótékony hatásairól. Ám a fórumon egyszer csak megjelent egy új, ismeretlen résztvevő, aki minősíthetetlen, alpári hangnemben kezdte el ócsárolni előbb csak az egyik résztvevőt, majd a tétova reakciók után lényegében a csoport minden tagját.
  • 2001. december 20.

Enumeráció

Mádl Ferenc köztársasági elnök a múlt héten kiírta, április 7-ére és április 21-ére. De a dátum igazából nem sokat számít: a Fidesznek azért jó, mert most nagyon mennek, az MSZP-nek meg azért, mert áprilisnál tovább amúgy sem futotta volna a pénzükből.
  • 2001. december 20.

Tálas Péter-Vincze Hajnalka: Ne siessünk Afganisztánba (Magyarország és a terrorizmusellenes háború)

Amióta megkezdődött a terrorizmusellenes koalíció afganisztáni akciója, még inkább amióta lezárulni látszik annak első szakasza, egyre gyakrabban találkozhatunk olyan hangokkal, amelyek mintha sajnálkoznának azon, hogy mi, új NATO-tagok kimaradtunk egy fontos buliból, a tálib rendszer megdöntéséből. Valószínűleg az e felett érzett térségbeli szégyennek és persze a szokásos neofita buzgalomnak köszönhető, hogy Varsó például sietve felajánlotta: Afganisztánba küldi GROM (Mennydörgés) névre keresztelt, 1992-ben létrehozott, Amerikában kiképzett antiterrorista egységét, a prágai politikusok pedig gyorsan valami hasonlót motyogtak az orruk alatt. Hazánkban is egyre gyakoribbak az olyan kritikus megnyilvánulások, melyek szerint most, a terrorizmus elleni küzdelem kapcsán, végre mi is komolyan vehetnénk NATO-kötelezettségeinket. Ez utóbbinak (lassan hároméves NATO-tagság után) szerintünk is valóban itt lenne az ideje, de mivel az említett hangok a terrorizmus elleni küzdelmet tekintik "sapkának" a dorgáláshoz, kritikájukat csupán - a bioterrorizmus elleni hazai harc meghirdetéséhez hasonlatos - kurucos lelkesedésként tudjuk értékelni, még akkor is, ha azzal korábban komoly hazai és NATO-posztot betöltő védelempolitikai szakemberek hozakodnak elő.
  • 2001. december 13.