Kezdjük azzal, hogy szemtanúként állíthatom: Orbán Viktor igenis "elgyalogolt" a sírhoz. A felemelően, ízléssel, és Tamás kívánsága szerint - és nem véletlenül! - politikamentesnek tartott temetésen Orbán korrektül háttérbe vonult, éppen úgy, mint a jelen levő többi politikus, mint Magyar Bálint vagy Kövér László. Egyetértek viszont, hogy Orbánnak a polgári körök összejövetelén tett megjegyzése gátlástalan, ízléstelen és kegyeletsértő volt. De a fő gond nem az volt vele, hogy a "művészt" háttérbe szorította volna a "harcossal" szemben. Tamás ugyanis mind a kettő volt (én a harcost ismertem és tiszteltem benne leginkább). A fő probléma az, hogy OV bebizonyította, abszolúte semmit nem értett meg Tamás lelki alkatából, és hogy ezzel nemcsak saját magáról állított ki szegénységi bizonyítványt, hanem - Freud doktorral szólva - ijesztő tudatalattijáról is. Tamás ugyanis valóban harcos volt (éspedig micsoda harcos!), de nem volt, éspedig tudatosan és következetesen nem volt katona a lelkében. Orbán láthatólag csak katonákban tud gondolkodni, akik egy reguláris hadsereg engedelmesen hadra fogható beosztottjai, ha tetszik, parancsra mozgatható sakkfigurái, ahol persze ő a vezér. Orbánnak fogalma nincs arról, hogy a katonák mellett vannak szabad harcosok is. Füst a Szembében azonban hunkpapa harcos volt, szabad, belülről vezérelt, csak saját szívére hallgató indián, aki gyűlölte az egyenruhát, az egyszerre lépést és a parancsnokolást. A "kék katona" a "fehér ember" szimbolikus összefoglalása egy indián, hát még egy hunkpapa sziú számára. Ezenkívül a törzsének ő volt a főnöke (de nem vezére), aki már kezdő harcosként sem engedelmeskedett volna semmilyen parancsnak. Indiánként mindig csak azt követte, amiről ő szabadon döntött. Õ - ezt el is mondta - Orbánban nem a politikust szerette (attól egyenest irtózott), hanem azt a szakállas fiatalembert, akit a Bibó Kollégium egy estéjén, sok bor mellett egyszer a szívébe zárt. Ezt így kell mondani - és éppen ezért ijesztő az az érzéketlen opportunizmus, amivel Orbán ezt a kapcsolatot, amire büszkének kellett volna lennie, ilyen ócskán meggyalázta. Tamás "orbánista" volt, de nem volt "fideszes", és pláne nem volt senki katonája. Orbáné sem, a jobboldalé sem. Csengey Dénessel is azért vesztek össze annak idején, mert Tamás nem volt hajlandó politikusok rendezvényeinek díszlete lenni. Õ? Díszlet? Na ne már.
Tamás undora a politikusoktól pontosan az ilyen Orbán-féle eseteken alapult. Talán már kevésbé érthetetlen, hogy közismert szimpátiái ellenére miért ragaszkodott temetése politikamentességéhez. Mert, mondta volna, tudod, ezek ilyenek...
Geréby György
