Hadiösvényen (Orbán Viktor és Cseh Tamás)

  • .
  • 2009. szeptember 24.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2009. szeptember 3. Szőnyei Tamás írásának alapvető mondanivalójával egyetértek, de néhány kérdésben pontosításra, illetve tisztázásra szorul.
Kezdjük azzal, hogy szemtanúként állíthatom: Orbán Viktor igenis "elgyalogolt" a sírhoz. A felemelően, ízléssel, és Tamás kívánsága szerint - és nem véletlenül! - politikamentesnek tartott temetésen Orbán korrektül háttérbe vonult, éppen úgy, mint a jelen levő többi politikus, mint Magyar Bálint vagy Kövér László. Egyetértek viszont, hogy Orbánnak a polgári körök összejövetelén tett megjegyzése gátlástalan, ízléstelen és kegyeletsértő volt. De a fő gond nem az volt vele, hogy a "művészt" háttérbe szorította volna a "harcossal" szemben. Tamás ugyanis mind a kettő volt (én a harcost ismertem és tiszteltem benne leginkább). A fő probléma az, hogy OV bebizonyította, abszolúte semmit nem értett meg Tamás lelki alkatából, és hogy ezzel nemcsak saját magáról állított ki szegénységi bizonyítványt, hanem - Freud doktorral szólva - ijesztő tudatalattijáról is. Tamás ugyanis valóban harcos volt (éspedig micsoda harcos!), de nem volt, éspedig tudatosan és következetesen nem volt katona a lelkében. Orbán láthatólag csak katonákban tud gondolkodni, akik egy reguláris hadsereg engedelmesen hadra fogható beosztottjai, ha tetszik, parancsra mozgatható sakkfigurái, ahol persze ő a vezér. Orbánnak fogalma nincs arról, hogy a katonák mellett vannak szabad harcosok is. Füst a Szembében azonban hunkpapa harcos volt, szabad, belülről vezérelt, csak saját szívére hallgató indián, aki gyűlölte az egyenruhát, az egyszerre lépést és a parancsnokolást. A "kék katona" a "fehér ember" szimbolikus összefoglalása egy indián, hát még egy hunkpapa sziú számára. Ezenkívül a törzsének ő volt a főnöke (de nem vezére), aki már kezdő harcosként sem engedelmeskedett volna semmilyen parancsnak. Indiánként mindig csak azt követte, amiről ő szabadon döntött. Õ - ezt el is mondta - Orbánban nem a politikust szerette (attól egyenest irtózott), hanem azt a szakállas fiatalembert, akit a Bibó Kollégium egy estéjén, sok bor mellett egyszer a szívébe zárt. Ezt így kell mondani - és éppen ezért ijesztő az az érzéketlen opportunizmus, amivel Orbán ezt a kapcsolatot, amire büszkének kellett volna lennie, ilyen ócskán meggyalázta. Tamás "orbánista" volt, de nem volt "fideszes", és pláne nem volt senki katonája. Orbáné sem, a jobboldalé sem. Csengey Dénessel is azért vesztek össze annak idején, mert Tamás nem volt hajlandó politikusok rendezvényeinek díszlete lenni. Õ? Díszlet? Na ne már.

Tamás undora a politikusoktól pontosan az ilyen Orbán-féle eseteken alapult. Talán már kevésbé érthetetlen, hogy közismert szimpátiái ellenére miért ragaszkodott temetése politikamentességéhez. Mert, mondta volna, tudod, ezek ilyenek...

Geréby György

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.