„Világosodik lassacskán az elmém…” Természetesen a harmadik elsöprő erejű Orbán-győzelem okozta agyelsötétedésemből ébredezem. Nincs mentsége egyetlen ellenzéki státusban tartott pártnak sem. Teljességgel alkalmatlanok további képviseletünkre. Úgy tűnik, megélhetési politikusok viszik a zászlót mindenütt. Beülnek a Tisztelt Karámba, alig várják, hogy a bajszos komondor ugassa, harapdálja őket. Igen, ők a NER szerves részei, nélkülük a rendszer nem jöhetett volna létre. Meglehet, jó akarattal, de mégis ők kövezték ki a pokolba vezető utat. Szorgalmasan köveztek, fel sem néztek, semmire és senkire nem figyeltek. Csak magukra. Bravó, csak így tovább! Hogy ne a levegőbe beszéljek: legkésőbb 2011-ben, az „új alkotmány” napirendre tűzésekor minden parlamenti tevékenységet és minden együttműködést meg kellett volna szüntetni Orbánnal és csatlósaival.
Ha mindez semmi eredménnyel nem járt volna, akkor is. Sőt, akkor csak igazán!
Miért? Erkölcsi okból! Ezen talán még a „puszták népe” is elgondolkodott volna akkor is és talán most, 2018-ban is. Csakhogy 2011-ben már ellenerkölcs uralkodott. 2006 óta. Akkor hirdette meg az antimorált a hivatalban volt köztársasági elnök, mikor is miniszterelnöke (őszödi) igazságbeszéde kapcsán „az ország erkölcsi válságáról” vészjelzett. Táltos paripára cserélve ezzel azt a sánta kutyát, amin Orbán addig lovagolt. Az erkölcstelenség tora volt a 2006-os őszi (húgyos) forradalom. A Kossuth tér szónokai szórták az ellen-tízparancsolatot és az ellen-hegyibeszédet. Ne hazudj? De, hazudj! Ne lopj? De, lopj! Ne tégy olyat felebarátoddal, amit nem szeretnél, ha ő tenne veled? De, bátran!
Szeresd felebarátodat? Inkább gyűlöld!
És mindezt az „anyaszentegyház” áldásával, a protestáns korifeusok (többségének) cinkos hallgatása mellett. Megvásároltak minden (elérhető) médiumot, megszállták az államiakat, ömlik a primitív szenny minden szájból. Bebetonozták az erkölcsmentes, fordított alapállású főügyészt, a blöff-blöff bankelnököt.
A puszták népe évek óta csak hazugságot és gyűlölködést hall és lát, reggel, délben este. Azt hiszi, így van jól.
És jön a mesebeli legkisebb királyfi, aki ételt (Erzsébet-utalványt) és italt (szabad pálinkafőzést) ad. És persze (mint Vitéz László a palacsintasütővel az ördögét) ellátja a migránsok baját. Illetve csak ígéri, mert nincs migráns – pláne vidéken – egy se. De az mindegy. Őbenne bízunk eleitől fogva.
A fővárosban – nagy hiba volt, ezt többet nem követik el – megmaradt néhány ép erkölcsi érzékű médium, és lássunk csodát, nem hülyült meg a többség. A barbárok minden erőfeszítése és az ellenzéki pártok ostoba, kivagyi, netán kollaboráns magatartása dacára sem. Ez adhat némi reményt. De nem sokat. A gonoszok gyorsak és gátlástalanok, mi gyávák és okoskodók vagyunk. Mielőtt eszünkbe jutna bármi, rendet vágnak Pesten. Ugocsa koronáz majd a székesfővárosban is. A hasas-faros koronás kisember elégedetten tekinthet le ránk palotája erkélyéről.
A szerző sebész.
