Hatékony Kína, tehetetlen EU? Fényezzük csak a diktatúrákat!

Publicisztika

Ritkán látunk olyat, hogy egy politikai hatalom kirobbant egy világjárványt, karanténba helyezi az emberiség felét és válságba taszítja a világgazdaságot – írja véleménycikkében Bernard Guetta francia EP-képviselő. A szöveget elsőként a Narancs.hu közli magyarul.

Hallom, hogy a kínaiak milyen hatékonyak. Ezt suttogják, mondogatják egyre többen. És igen, teljesen igaz: ritkán látunk olyat, hogy egy kormánynak sikerül egy pillanat alatt kirobbantania egy világjárványt, amivel az emberiség felét karanténba löki, majd a világgazdaságot olyan válságba taszítja, amekkorát talán még nem láttunk.

A legjobb, hogy ehhez semmi újat nem kellett kitalálnia a kínai rezsimnek, csak ahhoz az egyszerű, banális rendőrállami technikához kellett nyúlnia, amivel már oly' sokan éltek a múltban. Elfojtotta a mindenkire és minden körülmények között érvényes szólásszabadságot. Egy fiatal, jóravaló orvos arra figyelmeztet, hogy egy új járvány van kitörőben? Mások is észreveszik ugyanezt, és ők is kongatják a vészharangokat? Erre mi történt? Rendőri vegzálásban volt részük. Ha meghallgatták volna őket, Kína és a világ nyert volna két hónapot, és talán sikerült volna lokalizálni a bajt, de – Istennek hála! – a kínai hatékonyság nem okozott csalódást.

A kínai rezsim ezzel hagyta, hogy a vírus elterjedjen egy egész térségben: egy ipari központ, amelyik közvetlenül kapcsolódik a bolygó többi részéhez, megfertőződött, és kész volt a baj. A kínai hatékonyság győzedelmeskedett, és most ennek a diktatúrának az érdemeit dicsérik a demokráciákkal szemben, ahol a szólás förtelmesen szabad.

Nem egészen értem.

Biztos kihagytam egy részt ebből a sorozatból, merthogy azt is mondják, és nagyon hangosan, hogy az Európai Unió minden kétséget kizáróan bebizonyította, mennyire nem hatékony. Hol vannak a maszkok? Hol van a szolidaritás a tagállamok között? És Brüsszel miért nem volt rá felkészülve, hogy felvegye a harcot ezzel a vírussal?

Bernard Guetta

Bernard Guetta

Fotó: Lara Szpiro, ©Renew Europe Group

„Szép kis Európa a tietek”, halljuk, amit csodálatosan meghangszerel a szélsőjobboldali és az új, eurofób, nacionalista és elbűvölően maradi értelmiség. De várjunk csak!

Nem értek valamit. Pontosan mit vetnek most a szemére ennek a rusnya dögnek? Hogy nem elég erős, vagy hogy elbitorolja az államok előjogait?

Az egészségügy nem véletlenül tartozik a tagállamok, és nem pedig az európai intézmények hatáskörébe. Azért van ez így, hogy legalább kezelést mindenki úgy kaphasson a saját országában, ahogy megszokta. Hogy lokálisan lehessen kezelni a helyzetet.

Az Európai Bizottság teljesen fegyvertelen ezzel a világjárvánnyal szemben, de ez kinek a hibája? Az Európa-megszállottaké vagy az eurofóboké? Ha olyan jó dolog – milyen jó is, ugye? –, hogy az egészségügy nem került az európai szörny szabadsággyilkos karmai közé, akkor miért panaszkodunk?

Mi is a baj?

Hogy az Európai Központi Bank elég bölcs volt ahhoz – és főleg megvolt hozzá a hatalma, hogy megnyugtassa a piacokat azzal –, hogy soha nem látott mennyiségű pénzt tett az asztalra? Annyit, amennyit egyik tagállam központi bankja sem tudott volna egyedül mozgósítani?

Hogy az Európai Bizottság azonnal felfüggesztette a közös költségvetési szabályokat lehetővé téve a nemzeti kormányoknak, hogy megbirkózhassanak a kiadásaik emelkedésével?

Biztos, hogy kihagytam egy részt.

De lehet, hogy az egész évadot ugrottam át, mert azt egyáltalán nem értem, miért kavar akkora érzelmeket, hogy Hollandia, Németország és néhány kisebb ország ellenállása miatt az unió nem adhat ki „koronavírus-kötvényeket”? Miért őket okolják a 27 országot tömörítő EU megosztottságért?

Én, az európai föderalista nagyon is értem és osztom a haragját mindenkinek, aki az intergáció  elmélyítésének a híve. Mi azt szerettük volna – és még mindig azt szeretnénk, hiszen ez a csata messze nincs még veszve –, hogy a költségvetési egyensúly megszállottjai egy pillanatra hagyják hátra a dogmáikat. Értsék meg, már nem arról van szó, hogy vannak a felelőtlenül költekező és a szófogadó tagállamok, hanem arról, hogy az európai szolidaritás most nem maradhat írott malaszt.

A mi csalódásunk, haragunk logikus, de önök, az eurófóbok, miért nem táncolnak örömükben és miért nem üdvözlik Berlint és Hágát, amiért a saját erszényeikre és a saját állampolgáraikra gondoltak inkább, nem pedig a béka-, a tortilla- meg a pizzazabálókra? Mert végül is, amit látunk, az valódi, hamisítatlan nacionalizmus! A hollandok elsősorban magukra gondolnak, és nem a dél-európai mediterrán klubra. Pontosan úgy viselkedtek, ahogy Donald Trump szokott. Neki is „Amerika az első”.

"Mindez a józan ész győzelme a „határnélküliség” idejétmúlt ideológiája fölött, amire az európai utópia épül." Valami ilyesmit kellene hallanunk ehelyett a sikoltozás helyett, hogy "Európa így meg úgy nem nőtt fel a feladatához". Ez legalábbis logikus lenne, ám úgy tűnik, a következetesség nem az eurofóbok erőssége.

Mivel nem értem az érveiket, ezért továbbra is azt fogom gondolni és mondani – csöppet sem félek szembeszállni az egyre hangosabb és erősebb eurofóbokkal –, hogy saját magunkat gyengítjük, ha nem tartunk össze. Ez a válság nem azt bizonyítja, hogy sürgősen el kell válnunk egymástól, hanem azt, hogy európai közhatalomra lenne szükség. Ha Hszi Csin-ping, Donald Trump és Vlagyimir Putyin annyira szeretik Európát, hogy 27-et akarnak belőle, azzal nem nekünk akarnak jót, hanem ez a nagyhatalmi érdekük.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.