Ez több dolgot jelez: azt például, hogy az ún. nemzetpolitika vagy kisebbségpolitika egyáltalán nem szerepel az idei magyarországi választási témák között. (Hol van már a kettős állampolgárságról szóló népszavazás túlhevült vitája?) Jelzi továbbá, hogy az európai politika szintjén létrejövő magyar-magyar együttműködések is a magyar (és a romániai magyar) belpolitika változásai szerint alakulnak. Ha van tétje annak, hogy "mi jön haza" Brüsszelből, Strasbourgból, akkor van izgés-mozgás. Ha nincs, akkor a mégoly fontos uniós eseményeket is csend övezi Magyarországon. A magyar-magyar együttműködés "befelé" szól, a magyar választónak.
*
A Fidesz leépítette a maga "határon túli misszióit", visszavonul. Ennek legszembetűnőbb jele, hogy nem reagált határozottan arra, ami az Európa Tanácsban (ET), a Fidesz számára is oly fontos Néppártban és Romániában történt és történik. Frunda György, az RMDSZ szenátora az ET-hez benyújtott egy a kisebbségek meghatározására vonatkozó ajánlást. Az ajánlást nem fogadta egyöntetű siker, éles brit és francia kritika is érte. Elsősorban azért, mert Frunda - az RMDSZ kisebbségpolitikájára alapozva - olyan ajánlást fogalmazott meg, amely alkalmatlan az esélyegyenlőség és az eredményes kisebbségvédelem megteremtésére. Az indítvány ugyanis különbséget tesz "tradicionális" és újonnan érkezett bevándorlók között. Ez az erdélyi magyarok számára látszólag előnyt jelent, hiszen számukra az önkormányzatiság számos lehetőségét, a kulturális jogok teljes biztosítását kínálja - ellentétben azokkal, akik bevándorlókként "nem tradicionális" kisebbséghez tartoznak. Így válhat az erdélyi magyar diszkriminációellenes politika uniós szinten a diszkrimináció egyik jelképévé.
Frunda javaslatát az ellenvélemények dacára elfogadta az ET. Ha lenne még bármilyen tétje a kettős állampolgárságról szóló vitának, akkor a magyar belpolitika egészen biztosan kihasználta volna ezt az ajánlást és a vihart, amit kavart. Hiszen a szöveg újabb lehetőséget kínált, immár uniós szinten, a nemzethez tartozás meghatározására és jogi rendezésére. Ám a csönd csak egyértelművé teszi: a kettős állampolgárság támogatása elsősorban belpolitikai érdek volt azok számára, akik az igenre szavaztak. S mert ez a kérdés ma már nem hoz belpolitikai hasznot, a Frunda-javaslat gyakorlatilag észrevétlen maradt Magyarországon.
Az ajánlás viszonylagos sikerét az ET-ben és magyarországi elhallgatását hihetetlen és váratlan felzúdulás ellenpontozta Romániában. Leghangosabban az RMDSZ koalíciós partnere, a Demokrata Párt (DP) tiltakozott. Elnöke, Emil Boc az ország iránti lojalitást kérte számon Frundán, s feltette a szónoki kérdést: vajon milyen érdekek képviseletét látja el Frunda ET-megfigyelőként? Az éles támadásokat váratlan, tömeges nacionalista reakciók követték - ám mindez már nem a kilencvenes évek elejének agressziója volt. Utcára nem vonult senki, csupán Frundát és az RMDSZ-t buzizta-csőcselékezte (szó szerint) le az egyik román képviselő, a televíziók SMS-fala pedig megtelt gyűlölködő üzenetekkel.
Az RMDSZ, bármilyen meglepő, kihasználta a történetet: Markó Béla figyelmeztetett arra, hogy az etnikai politizálás ideje nem járt le (tehát hiába várja el az RMDSZ-től bárki is, hogy határozott és jól osztályozható politikai programmal álljon elő, ez a szervezet nem jobboldali és nem baloldali, nem liberális és nem konzervatív, hanem etnikai - szól az önmeghatározás). Összefogásban az erő. Nem a nacionalista indulatok kezelése volt az első számú erdélyi magyar politikai kérdés, hanem az a politikai haszon, amit a román nacionalizmusból nyerni lehet. Természetesen a koalícióból való kilépést fontolóra sem vették. Az RMDSZ ráérzett arra, hogy az egész nacionalista taktika csupán azt célozza, hogy a Demokrata Párt maga alá gyalulhassa a körülötte lévő pártokat. A liberálisokat a DP beolvasztani próbálja, a magyar szövetséget pedig kizárni a koalícióból, és hiteltelenné tenni az újabb politikai szövetségesek számára. Az RMDSZ-t most először érte ilyen éles támadás, és sikeresen kivédte. A szövetség egyetlen dilemmája csupán az lehet, hogy kivel szövetkezhet, kire számíthat akár belpolitikai, akár európai szinten. Az RMDSZ sokáig azt hitte - nem alaptalanul -, hogy tudja a választ, s hogy tulajdonképpen ő van nyerő helyzetben az uniós politizálásban. Hiszen maga mögött tudhatja a magyar eurokratákat és az európai néppárti politikusokat is.
A másik koalíciós partner, a román liberális párt (PNL) edzett a hasonló támadásokkal szemben. A koalíció létrejötte óta megy a huzavona a liberális-demokrata pártegyesítés körül. A liberálisok jelentős része ellenáll - nekik a segítség tényleg a külpolitikai kapcsolataik, az európai pártszövetség felől érkezett. Az európai liberálisok ugyanis ellenzik a pártegyesítést és azt, hogy a román liberális párt a demokrata házasság révén az Európai Néppárt (EPP) tagjává váljon. A kereszténydemokraták amúgy sem támogatták Románia felvételét, hangzik a liberális figyelmeztetés - tehát a néppárti tagság még nem garancia semmire.
*
Ez az új, határozott liberális fordulat és a néppárti tagság elértéktelenedése az RMDSZ-nek váratlan és bizonyos értelemben kellemetlen volt, a párt ugyanis az EPP tagja. Amint elkezdődtek a Frunda-ellenes támadások, az RMDSZ rögtön arra hivatkozott, hogy ezek a Demokrata Párt tagfelvételét nehezítik. A néppárt részéről azonban nem érkezett a várt rendreutasítás. És ami különösen meglepő: nem lépett határozottan a Fidesz, a néppárti tagtárs sem. Pedig ez a közös tagság volt az egyetlen olyan platform, ahol zökkenőmentesen együtt tudott és akart működni a Fidesz az RMDSZ-szel. Gál Kinga, a fiataldemokraták európai parlamenti képviselője néppárti küldöttként is tárgyalt Romániában, és éles vitába keveredett az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról Emil Bockal. Mára nyilvánvaló, hogy Boc kisebbségi ügyekben nem óhajt együttműködni. Ám a tavalyi hangos és látványos kisebbségi érdekvédelmi vita az idén elmarad. Frunda maga is kereszténydemokrata, és az RMDSZ most kicsit befürdött a néppárti támogatással; pontosabban a várt támogatás elmaradásával. A tavaly oly látványosan megkötött Fidesz-RMDSZ-béke sem kecsegtet előnnyel. Előbbi párt annyit ért el ezzel, hogy különösebb megrázkódtatások és presztízsvesztés nélkül vonulhat vissza Erdélyből. Egykori szövetségeséről, a sokat támogatott udvarhelyi polgármesterről lemondott ugyan, de az nem bukik látványosan. Bizonyos védettséget élvez. Az Illyés Alapítvány - az RMDSZ helyeslésével - például nem perel azért a negyvenmillió forintért, amelyet a polgármester az előírásoktól eltérően használt fel. Pomogáts Béla és Markó Béla egyetértésben úgy döntött: nem helyes, ha egy magyar civil szervezetet feljelentenek a román hatóságoknál.
*
Úgy tűnik, korszakhatárhoz érkeztünk. Az Erdélybe kihelyezett magyar belpolitikának vége. Az RMDSZ választás előtt áll. Léphet a román liberális párt felé, és az európai liberálisokkal együtt korszerűbb, tartalmasabb kisebbségpolitikát kezdhet forszírozni - amivel teljesen újraírná az eddig működésképtelennek bizonyuló magyar-magyar politikai kapcsolatokat. Vagy minden marad a régiben, azzal a különbséggel, hogy most nincs tétje a magyar-magyar szövetségeknek, legalábbis abban a formában, ahogy a Fidesz elképzelte őket. Magyar nemzeti érzékenység, nemzeti felelősség, érdekképviselet és aktívabb politikai részvétel akkor lesz megint, ha újra szavazatot hozhat az erdélyi jelenlét. Addig pedig marad a néppárti Fidesz csendes visszavonulása - és a korszerűtlen kisebbségpolitika, a névleges szövetség tényleges együttműködés nélkül az RMDSZ számára.
A szerző a marosvásárhelyi A hét című hetilap főszerkesztője.
