Egyik társszerzője volt a harmadik zsidótörvénynek, számos, zsidókat terrorizáló rendeletet adott ki, az ő irányításával osztotta szét a belügyi tárca a zsidó orvosoktól, patikusoktól, fogorvosoktól elrabolt rendelőket, gyógyszertárakat nem zsidók számára. Az orvostársadalom lobbierejét mutatja, hogy gaztetteiért soha nem vonták felelősségre.
Számomra már régen nem Johan személye az igazán érdekes ebben az ügyben. Inkább az, vajon miként történhetett meg az uniós tagállammá vált Magyarországon, hogy az egészségügyi tárca vezetése, jó néhány országgyűlési képviselő és az orvostársadalom számos vezetője a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) többszöri állásfoglalása ellenére mindent elkövetett annak érdekében, hogy Johan maradhasson a népegészségügyi program névadója. Az ügy 2002. február 19-én kezdődött, amikor a parlamenthez benyújtott Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjához az előterjesztő egészségügyi tárca hamis életrajzot csatolt, kihagyva Johannak a Sztójay-kormányban viselt szerepét. A program 2003. áprilisi parlamenti elfogadása után derült ki a turpisság, s felmerült, hogy érdemes lenne megtudni az MTA véleményét, méltó-e Johan a névadói szerepre. Csehák Judit egészségügyi miniszter és Kökény Mihály politikai államtitkár egy évig nem volt hajlandó erre, amikor viszont 2004. szeptember 15-én a tárca megkapta az MTA elutasító álláspontját, az akkor már miniszterré előrukkolt Kökény nem tette publikussá a dokumentumot. Ehelyett Jakab Ferencné államtitkár arra próbálta rávenni az MTA Történettudományi Intézetének a szakembereit, hogy vonják vissza az álláspontjukat. Az MTA állásfoglalásához azután lehetett csak hozzáférni, amikor a történészek a provokáció ellenére ismét méltatlannak minősítették Johant a névadásra.
Noha bebizonyosodott, hogy a tárca nagyot hibázott, az új miniszter, Rácz Jenő nem kezdeményezte az Országgyűlésnél a névváltoztatást, helyette informálisan elrendelte, hogy ne használják Johan nevét a program eseményein. Azt remélhette, hogy így elalszik az ügy, de 2004 decemberében három SZDSZ-es és három MSZP-s képviselő váratlanul módosító indítványt nyújtott be. A labda a parlament egészségügyi bizottságához került, amelynek tagjai közül - Kökényen kívül - Csáky András és Gógl Árpád személyesen is ismerte és istenítette Johant. Először 2005. február 16-án tárgyaltak az ügyről, s időhúzásul - Kökény javaslatára - azt találták ki, hogy harmadszor is foglaljon állást az MTA. A történettudományi intézet végül 2005 júniusában konferenciát szervezett, amelyre meghívták az egészségügyi bizottság tagjait is. A megbeszélésen valamennyi szaktörténész alkalmatlannak találta Johant a névadói szerepre, Glatz Ferenc akadémikus például zárszavában bűnnek minősítette 1944-es szerepvállalását. Ennek ellenére az egészségügyi bizottság kizárólag egészségügyi végzettségű tagjai szeptember 7-én csupán 12-9 arányban találták a névváltoztatási javaslatot általános vitára alkalmasnak.
Erre sokáig mégsem került sor, mert a két nagy párt - információim szerint - valamiféle belső megállapodás alapján nem tűzte napirendre a témát. Végül az SZDSZ néhány képviselőjének sikerült elérnie, hogy december 14-én szép suttyomban, utolsó napirendi pontként tárgyaljon róla a Ház. Erre este fél nyolc körül került sor, mindössze négy (!) parlamenti képviselő jelenlétében. A hat előterjesztő közül egy sem volt ott, ezért a levezető elnök tíz perc szünetet rendelt el, hogy Gusztos Pétert előkerítsék. Az egyetlen hozzászóló, Csáky András erős felindulásában történelemhamisítással és a magyar egészségügy megbecstelenítésével vádolta meg az MTA-t. A végszavazás február 6-án mindössze 3 percig tartott. Kökény Mihály - akinek édesanyja hét évig volt Johan Béla főnöke a Kőbányai Gyógyszergyárban -, lenyelve a keserű pirulát, fegyelmezett pártkatonaként megszavazta az átkeresztelést. A képviselők túlnyomó részének viszont fogalma sem lehetett arról, hogy miről voksol, ugyanúgy, mint amikor a hamis életrajz alapján megszavazták Johant névadónak.
A névváltoztatási procedúra közel két és fél éve alatt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége végig gyáván hallgatott. A médiában ez idő alatt - néhány szaklapot leszámítva - számításom szerint mindössze öt cikk foglalkozott a témával, a parlament februári döntéséről pedig egy sem számolt be. Az orvostársadalom jó néhány vezető képviselője ma is Johan tisztára mosása mellett kardoskodik. A közpénzből finanszírozott Magyar Epidemiológia című szaklap még Johannak a zsidó egészségügyi szakemberek állástól való megfosztásáról kiadott 1944. májusi rendeleteit is "megmagyarázta". A Legfőbb Ügyészség semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy az egészségügyi tárca sunyi módon átkeresztelte a programot, fittyet hányva egy érvényben lévő országgyűlési határozatra. Zsidó újév, holokauszt napi megemlékezés kapcsán tele vannak a zsinagógák könnyeiket hullató parlamenti képviselőkkel. A zsidóságot mélyen sértő névválasztás viszont a többségüket hidegen hagyta. Nincsen egyetlen felelős sem. A szinte titokban lebonyolított "névfosztás" után mindenki kényelmesen hátradőlhet - egy kínos incidenssel kevesebb. De vajon ki hamisította meg Johan parlamenthez benyújtott életrajzát? Politikai nyomás alá lehet-e helyezni az MTA-t, ha néhány politikusnak nem tetszik a tudósok szakmai álláspontja? Ezek a részletkérdések, úgy látszik, senkit sem érdekelnek.
Johan Béla nevét még 1989-ben fölvette az Országos Közegészségügyi Intézet, szobrát ugyanebben az évben Csehák Judit miniszter avatta fel - egyik helyettesét Kökény Mihálynak hívták. Van egy orvos, Dési Illés professzor, a Szegedi Népegészségtani Intézet egyik korábbi vezetője, akinek édesapját, a Szeretetkórház urológiai osztályának vezető főorvosát 1944 márciusában Johanék munkaszolgálatra vezényelték Kápolnokmonostorra, körorvosnak. Később Johan saját kezűleg írta alá azt a rendeletet, amely az Erdélybe vezényelt munkaszolgálatos zsidó orvosokat megfosztotta az állásuktól, így Dési apját is. Két hét múlva Auschwitzba deportálták, ahonnan "nem tért vissza". 1989-ben ebben az intézetben dolgozott Dési Illés, aki nap mint nap szembesülhetett azzal, hogy az édesapja halálában tevékeny szerepet játszó Johan neve díszeleg munkahelye névtábláján. Vajon hány zsidó dolgozhat jelenleg a Johan nevét 1998-ban "öröklő" utódintézményben, az Országos Epidemiológiai Központban, akiknek hasonló traumát kell elviselniük? Az egészségügyi tárca hallani sem akar az intézmény átkereszteléséről, Johan szobrának eltávolításáról. Mintha semmi sem történt volna.
A Johan-ügy a NarancsbanA népegészségügyi program problémás névadásáról, a Johan Béla életrajzából "kimaradt" adatokról Félix Péter a Magyar Narancs 2003. május 15-i számában közölt cikket Szakember apró hibákkal címmel. Ungváry Krisztián történész Johan Béla (mostani cikkünkben is említett) államtitkári ténykedéséről lapunk 2003. június 26-i számában írt részletes ismertetést. Johan Béla rokonai az origo internetes portálon vitatták Ungváry állításait. A Narancs 2003. szeptember 4-i számában Czeizel Endre emlékezett meg Johan Béláról A magyar közegészségügy nagy alakja című írásában. Ugyanebben a lapszámban Ungváry Krisztián Johan pályájáról újabb, korábban nem ismert terhelő adatokat hozott nyilvánosságra. Félix Péter a Narancs 2004. október 14-i számában az MTA Történettudományi Intézetének két munkatársával, a Johan-ügyet kutató Pók Attilával és Pótó Jánossal készített interjút "Nem megfelelő személyt javasoltak" címmel. A szerk. |
