Házat, hazát

  • 2000. május 25.

Publicisztika

A zámolyi romák - akik peripetiája lassan az elmúlt évek legszégyenletesebb magyar ügyévé nőtte ki magát - nem akarnak beköltözni azokba a házakba, amelyeket kisebbségi önkormányzatuk, az Országos Cigány Önkormányzat épített nekik Zámolyon. A házakat az OCÖ-re hagynák, árukból pedig szerte a megyében vennének lakásokat. Ha ez nem megy, kivándorolnak.

n A zámolyi romák - akik peripetiája lassan az elmúlt évek legszégyenletesebb magyar ügyévé nőtte ki magát - nem akarnak beköltözni azokba a házakba, amelyeket kisebbségi önkormányzatuk, az Országos Cigány Önkormányzat épített nekik Zámolyon. A házakat az OCÖ-re hagynák, árukból pedig szerte a megyében vennének lakásokat. Ha ez nem megy, kivándorolnak.

Ilyenek ezek. Hálátlan, dologtalan, hazátlan népség.

Miért is?

Mert nem akarnak visszaköltözni arra a településre, ahol felgyújtották a házukat, és életveszélyesen megfenyegették őket? És aláírásokat gyűjtöttek a szomszédságuk ellen, mondván, hogy bűnözők és tolvajok? Ahol a polgármester engedély, hatáskör, vizsgálat és tudtuk nélkül lebontatta a házukat, majd úgy nyilatkozott: "ezekre" nem költ egy fillért sem? Ahol a képviselőtestület szerint nem volt eladó telek a faluban, ám zárt ülésein rajtuk kívül bárkit telekhez juttatott?

Csoda-e, ha a zámolyi romák ezt a települést örökre el akarják kerülni? Még akkor is, ha maga Farkas Flórián, az OCÖ elnöke - ´98-as újraválasztása előtt tett kampányígéretét két év után teljesítve - építtetett ott házat nekik?

Farkas Flóriánt senki nem kérte arra, hogy a törvényben előírt kisebbségi jogok feletti őrködés és érdekképviselet helyett házakat építsen a romáknak. A székesfehérvári Rádió utca esetében már megállapította a kisebbségi ombudsman, hogy a lakásügyeket nem a kisebbségi, hanem a települési önkormányzatnak kell megoldania. Az OCÖ előzékenyen elébe ment a romáktól szabadulni óhajtó települési önkormányzatnak, megkönnyítve ezzel minden más önkormányzat jövőbeli helyzetét: mostantól bárki Zámolyra mutogathat, ahol a kisebbség magára vállalta a többség vele szembeni kötelezettségét. Sőt amikor Farkas bocsánatkérésre szólítja fel a zámolyi romákat, megelőlegezi a nem roma többség felháborodását: nem elég, hogy a büdös cigányoknak házat építenek, még nekik áll feljebb. Farkas ugyanazt sugallja, mint a többségi társadalom: okold az áldozatot.

Pedig a zámolyi romák nem akarnak mást, mint ami mindenkit meg kell hogy illessen ebben az országban: olyan helyen lakni, ahol nem kell félniük. A mi szégyenünk, ha a legközelebbi ilyen hely Kanada lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.