Hegymenet

  • 2005. február 24.

Publicisztika

Gyurcsány Ferenc mindenkit hazaküldött Zengõ-ügyben: az ellenzéket azért, mert kormánypárt korában nem kellõ körültekintéssel felügyelte a tervezést; a zöldeket meg azért, mert mégiscsak Zengõn lesz a radar, bár másik út vezet majd hozzá, hogy ne kelljen annyi fát kivágni. És elhajtotta saját magát is, merthogy kifogásolta a magyar államigazgatás korábbi eljárását, aminek per pillanat õ a feje. A kör bezárult.

Azzal, hogy a kormány minden eddigi munkát lenullázva új "koncepciót", új hatástanulmányokat rendel, és újrakezdi az engedélyeztetési eljárást, a politika azon gyáva magatartását tetõzte be, amellyel 2003 õsze óta viszonyult e problémához. A NATO-finanszírozású lokátorállomás zengõi telepítése ciklusokon átívelõ projekt, amelyhez eddig mindegyik kabinet hozzátette a magáét: a legtöbbet a Horn- és az Orbán-kormány. Amikor azonban helyi környezetvédõk a polgári engedetlenséget választva akadályozni kezdték a munkák folytatását, az ellenzék a közelgõ választásokra tekintettel (és e ciklusban mindig épp közelgett egy választás) csöndben maradt. (Ha a tiltakozás Orbánék alatt zajlik, nyilván a szocialisták húzták volna meg magukat.) Innen nézve Gyurcsány politikailag ügyesen lépett, amikor a Fidesz nyakába varrta a zengõi kérdés eszkalálódását. Ha az ellenzék érdemben nem reagál (és nem reagált, Turi-Kovács Bélával mondattak föl valami hülyeséget), akkor rajtuk marad a sár. Ha reagál, akkor a kormány azt mondja: rendben, de ezt a vitát a tisztelt ellenzék folytassa le a védegyletes barátaival, mi mossuk kezeink. Ám nyilván nem csak e kommunikációs trükkrõl van szó csupán. Gyurcsánynak épp elég a baja, legalább ezzel ne nyaggassák; s e lépéssel a konfliktus látványos része (greenpeace-es rohamosztagosok vs. marcona biztonságiak) ad acta helyezõdött legalább egy évre. A NATO meg gondoljon, amit akar, 1999 óta úgyis annyiszor mutatott neki fügét Magyarország, hogy egy újabb határidõ elbliccelése igazán nem számít.

Az elmúlt egy évben sokat írtunk a zengõi radartelepítésrõl. Mindkét fél érveit megrágtuk, és rendre arra jutottunk, hogy a zöldek állításai nem állják meg a helyüket; és hogy az álláspontjukat vállaltan felkaroló ombudsman kifogásai is a levegõben lógnak. Az államigazgatás, ha apró hibákkal is, de összességében rendesen tette a dolgát az engedélyeztetésekor. Ezt nemcsak fõügyészségi, de alkotmánybírósági határozatok is alátámasztják. Nem helyes, hogy a miniszterelnök most õket égeti, s kizárólag pártpolitikai indíttatású döntésével azt a látszatot kelti, mintha a zöldek folyamatos csúsztatásainak bármi alapja lett volna.

Figyelmébe ajánljuk