Heteken belül elfeledkezünk történelmünk egy döntő jelentőségű eseményének 100. évfordulójáról

  • Haskó László
  • 2018. október 13.

Publicisztika

Miről beszélnek a meg nem ünnepelt ünnepeink?

Tavaly pártunk, kormányunk, demokratikus és másféle parlamenti, illetve azon kívüli ellenzékeink, továbbá tudományos és művészeti akadémiáink, civil szervezeteink és mi sima civilek, azaz valamennyien „elfeledkeztünk” megemlékezni 1867-ről, az egyszerűen csak kiegyezésnek nevezett nagy magyar történelmi sorsforduló 150. évfordulójáról. Érthető és méltányolható pártunk és kormányunk hallgatásba burkolódzása, hiszen Deákék műve maga volt az okos liberalizmus. Utat nyitott ahhoz, hogy Magyarországból (legalább) gazdasági középhatalom legyen, hogy erős polgárság fejlődjék, hogy virágozzék a kultúra, hogy nagyvárosainkból (Budapest, Kolozsvár, Temesvár, Nagyvárad, Debrecen, Szeged, Szabadka stb.) igazi „világvárosok” alakuljanak ki. Még stadionok is épültek, elindult országot hódító útjára a sport és a labdarúgás is. A kiegyezés a felelős államférfiúi gondolkodásnak és cselekvésnek a magyar történelemben példátlanul ritka esete. Pártunknak és kormányunknak valóban nem volt mit ünnepelni. És a többieknek?

false

Heteken belül el fogunk feledkezni történelmünknek a kiegyezéshez mérhető jelentőségű másik eseményének 100. évfordulójáról.

1918. november 16-án kiáltották ki az első Magyar Köztársaságot.

Igazi magyar tragikomédia, hogy ez a nagyszerű esemény egyben a kiegyezés gyümölcseként létrejött liberális polgári Magyarország végének a kezdete volt. Rosszkor jött, rossz helyre. Az elvesztett háború miatti elkeseredés próbálta meg elkergetni a háborúért felelősnek tartott (konzervatív arisztokrata) hatalmat, elsősorban a „nemzeti egyetértésben” fő felelősnek tartott Tisza Istvánt. Látszólag sikerült is, de a világégést lezárni és a következőt megelőzni szándékozó győztes nagyhatalmaknak nem állt érdekében a háború kirobbantójaként számon tartott – immár Ausztria nélküli – Magyarországot független középhatalomként megtartani. Nem volt bizalom a magyar uralkodó osztály iránt, és ha őszinték mernénk lenni, el kellene ismernünk, hogy volt alapja a bizalmatlanságnak. Elsősorban – a 20. század első 18 évét – különféle beosztásokban – uraló magyar vezető politikus, Tisza István miatt. Az Ady által „vad geszti bolondnak” nevezett gróf igazi politikai szörnyeteg volt. Féktelen soviniszta, erős háborúpárti, mindenféle baloldali mozgalom véres kezű ellensége, a parlamentarizmus megcsúfolója.  (Szobra ma – ismét – az ország főterén áll, kormányfőnknek méltán példaképe.) Tiszát az őszirózsás forradalom eltette ugyan az útból, és a helyére kerülő Károlyi Mihállyal szemben nem lehettek volna fenntartások, de voltak. Igaz, hogy ő is gróf volt, Tisza esküdt ellensége és minden vonatkozásban ellentéte. A nyugati győzteseket az aggasztotta, hogy Károlyi „népbarát” volt, szimpatizált a szociáldemokratákkal és nem volt légszomja, ha kommunistákkal kellett találkoznia. Félő volt, hogy – esetleg – Leninékkel is szót ért. Ez végképp elfogadhatatlan volt az antantnak. Nem tárgyaltak Károlyival, hanem hagyták, hogy közép-európai szövetségeseik (a kisantant) minél többet szakítsanak ki Magyarország területéből. A régi békepárti Károlyit azzal az ígérettel választották köztársasági elnökké, hogy véget vet a háborúnak, a katonák hazamehetnek.

Nem volt köpönyegforgató. Maradt az ígéreténél és az elveinél. Lemondott és átadta a hatalmat a baloldali radikálisoknak.

Azért, mert tudta, hogy csak ők képesek mozgósítani és fegyverbe hívni a férfilakosságot, természetesen egy új társadalmi rend ígéretével. Károlyinak igaza volt, azonban a történelmi szituáció – a zajló béketárgyalás – nem az ő malmára hajtotta a vizet. És Magyarországéra sem. A győztesek megtalálták az anglomán altengernagyot, a császár egykori szárnysegédjét, a snájdig Horthyt, és kormányzóként a még nem is üres magyar trónra ültették. Megszolgálta a bizalmat. Aláírta a trianoni döntést, elkergette koronás királyát. Aztán önállósította magát, de az már egy másik lapra tartozik.

Pártunk és kormányunk már készül Trianon centenáriumára. Bármekkora blaszfémia is, ünnepelni fognak. Nekünk idén illett volna.

A szerző sebész.

Neked ajánljuk