Itt ez a legújabb rész a Postabank-szappanoperából, és mi csak szégyellhetjük magunkat, már megint, hogy itt élünk, ebben az országban. Pedig a hitelek ügye viszonylag egyszerű história: vannak országok - a mienk pl. ilyen -, ahol a nemzeti össztermék oroszlánrészét mindig is a kölcsönös vesztegetések láncolata adta, a lakosság (újbeszélül: a polgárok) megélhetését pedig ennek üledéke + a szabadidős jellegű háztájizás és/vagy a zsebmetszés; és ennek a trendnek a mostani botrány sem mond ellent, meg az sem, ahogy néhány hét múlva elül majd megint, kitalálnak valami újat, gyaníthatóan valami hú, de nagy lekapcsolást a mostani robbantásos merényletek után (egyszer már bejött a Pintér nevűnek), vagy a Kövér nevű zsidózik egyet megint, az le szokta nyugtatni az esetleges indulatokat, akinek meg nem nyugodtak le az indulatai, ahhoz kiszáll a dolgozó polgárok ökle, az adóhatóság, attól majd lenyugszik. Ennyi az egész.
Hanem van egy melléktanulsága is az ügynek, nevezetesen az, hogy a Postabank körüli botrányban a jelenlegi és az ezt megelőző politikai elit másodvonala vállvetve sározódott be (feltehetően azért, hogy az igazi kedvezményezettek, feltehetően az első vonal prominensei még egy extrém helyzet, egy ún. rovancsolás fennforgása esetén is megússzák). Mo.-n a jelenlegi helyzetben, amelyben a civil szervezkedésnek voltaképpen árnyéka sincs, a polgári engedetlenség pedig modortalanságnak számít, nincs megoldás, a rendszerváltás utáni történelmi folyamat pedig, amely az ős-MDF politikai és gengszter-amatőrjeitől az MSZP posztnómenklatúra-gengsztereitől a jelenlegi garnitúra nettó gengsztereiig ívelt, nos, nem egyéb zsákutcánál.
Ami testvérek között is annyit tesz, amennyit kimondani vagy leírni populista szócséplés volna.
Tehát kerüljük mindkettőt.
