Publicisztika

A múlt kedden edzés közben meghalt Kolonics György, kétszeres olimpiai bajnok kenus - az ötödik olimpiájára készült Pekingbe. Megszakadt a szíve. Beleszakadt a munkába. A munkába, amit azért végzett, hogy nekünk könnyebb legyen tükörbe nézni, hogy tudjuk, egy közülünk a maga területén bármikor kiáll az egész világ ellen, s legtöbbször győz is.

Ha igazak a hírek a kenyerét "homeopataként" kereső Dragan Dabicról, élete utolsó - a hosszú, a halálig tartó börtönévek előtti utolsó - szakaszát emberek gyógyításával töltötte; és ez azért elég abszurd. A róla készült kép, az ősz üstök és a hosszú fehér szakáll remetébe oltott pátriárkát mutat, vagy az erdők öreg manóját, a szláv mitológia valamely koboldját. Egy bolondot leginkább. És könnyű lenne azt hinni, hogy nem volt normális soha: annál is inkább, mert Radovan Karadzic - féldilettáns, perverz versek zavart tekintetű költője, a periféria perifériájáról a nagyvárosba törekedő, s azt gyűlölő hontalan - számos patologikus vonást mutatott fénykorában is. Mi sem lenne könnyebb, mint a százezer halottat és a helyrehozhatatlan pusztítást, amit a boszniai háború a tárgyakban és a lelkekben végzett, valamely betegségnek, az emberi elme és lélek kóros deformációjának betudni.

Are we out of our collective minds? Elveszítettük-e kollektíve az eszünket? - e kérdéssel fordult az integrációpárti centrista napilap, az Irish Times az ír társadalom újsütetű euroszkeptikus többségéhez a népszavazás előestéjén.

Rég (legkésőbb a legutóbbi választási kampány óta) tudjuk, hogy Mikola István a Fidesz úgynevezett nehéz embere - ami a szívén, az a száján. Vannak olyan Orbán-rajongók, nem is kevesen, akik épp benne találtak bűnbakra a legutóbbi választási vereség után. Az ugyanis létezhetetlen, hogy pont a zseniális vezér számolta volna el magát. De akkor vajon ki a fene tette meg a verbálterrorista Mikolát helyetteséül? Azt is sokan tudhatják, hogy a "nemzet doktora" nem csak orvosként van jelen a magyar egészségügy klórmészszagú ingoványában: sorra jelentek meg a cikkek egészségügyi vállalkozásairól, a firkászok még nepotizmussal, családtagjainak való elvtelen kedvezéssel is megvádolták a jelentős egészségpolitikust.

"Én nem értem az újságírók cirkuszolását, mindig csak az árakkal foglalkoznak, ahelyett, hogy örülnének, mennyi új autópálya épül" - fakadt ki úgy egy éve a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. egyik vezetője, amikor a Narancs tapintatlanul holmi költségek felől érdeklődött. És valóban, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a tavaly átadott autópálya-szakaszokat ellenőrző jelentése sem állítja, hogy ne lenne a megjelölt helyeken út. Igaz, kicsit későn adták át őket, esetleg kicsit drágábbak a kelleténél, és akad egy talán fölösleges völgyhíd is - de ez csupa piszlicsáré apróság.

A rendszerváltás óta soha nem volt ennyi rasszista és homofób gyűlölet a hazai közéletben. És az ügyészségek, bíróságok sohasem tűntek ennyire tétlennek és/vagy tehetetlennek. A törvényhozó a büntető- és a polgári jogi szabályozás szigorításával igyekezett segíteni a helyzeten. De - amint az Alkotmánybíróság (AB) múlt heti döntéseiből kiderült - egyik kísérlet sem állta ki az alkotmányosság próbáját. Az AB eddigi gyakorlatának és a módosítások valóban komoly technikai hibáinak ismeretében ez nem is volt meglepő. Ami viszont újdonság, hogy néhány alkotmánybírói véleményben már megjelentek a gyűlöletbeszéd korlátozhatatlanságával kapcsolatos kételyek.

Múlt heti számunk Újra húzhat c. szerkesztőségi cikkében az áll, hogy "Bárándy Péter elmulasztott a papájával konzultálni" - összekevertük a keresztneveket, Bárándy Gergelyt kellett volna írnunk.

A hétvégi melegtüntetés (melyről lapunk belső oldalain részletesen is beszámolunk) nem mindenkiből a legjobb s legnemesebb énjét hozta ki. Miközben őrjöngő nácik akarták meglincselni a tömegben vonuló melegeket és nem melegeket, Széles Gábor lapjának (Magy. Hírl.) tárcaírója a Szépművészeti Múzeum oldalában italozott éppen ("előttem kellően behűtött fél korsónyi Stella"), s elmélkedett. Imigyen. "Baktattak (ti. a melegek - a szerk.) kényszermosollyal a képükön, az SZDSZ új generációs teherautója után, azok ugyanis gyáván és lustán a platón viháncoltak, de az első repülő tojás láttán leengedték a ponyvát, és a sötétben reszkettek." Alexa Károly éppenséggel lehetne homofób is, és kétségtelenül erre utalnak cikkében a "kis exállamtitkárbuzi", a "sok, szerencsétlen, megvezetett kripli", valamint a "milyen jó lenne, ha nekik akkora volna, amekkora nincs" fordulatok, de ez nem érdekel senkit.

Lehet, hogy a kor teszi vagy a páratartalom, de szociológus és jogász kollégáim okvetetlenkedéseit egyre kevésbé értem: mit is szöntyögnek annyit a szociális segély megadásának feltételekhez kötése miatt?

Az nem újdonság, hogy Tóta W. Árpád semmit sem tud a melegek emancipációs törekvéseiről, hiszen fél évvel ezelőtt is így szórakoztatta blogján olvasóközönségét: "Ma végre természetes dolog, ha valaki homoszexuális. A Kereszténydemokrata Néppárt támogatta a melegek kapcsolatának törvényesítését. Nagyszerű és időszerű. Az, hogy valaki nem hívő - az még botrány." (E pur si muove!, w.blog.hu, 2007. december 29.)

Államigazgatási jogban járatos szakértők szerint legkésőbb 2008. május 9-ig le kellett volna bontatnia az I. kerületi önkormányzatnak mint kijelölt építésügyi hatóságnak a Turul-szobrot. A gigantikus madár azonban áll, a két érintett fideszes önkormányzat (az I. és a XII. kerületi) pedig a jelek szerint összejátszik, és húzza az időt.

Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának (CND) éves bécsi ülései többnyire nem túl izgalmas események: a tagállamok küldöttei unottan ledarálják a semmitmondó statisztikai adatsorokat és a drogellenes háború mantráit.

A brit parlament idén májusban nagy horderejű módosításokat hajtott végre a mesterséges emberi reprodukció törvényi szabályozásában. Engedélyezték a hibrid embriók létrehozását állati petesejt segítségével, feloldották az életmentő testvér kiválasztásának korábbi tilalmát, és elfogadták azt is, hogy az apa személye az in vitro ellátás kezdetén már nem elengedhetetlen feltétele a reprodukciós beavatkozásoknak. Mit jelent mindez?

Fodor Gábor kettőt tárgyalt, szombaton Orbán Viktorral, kedden Gyurcsány Ferenccel. Az udvarias, unalmas sajtótájékoztatók leginkább azt mutatták, hogy a felek már a találkozók előtt is tisztában voltak egymás álláspontjával; utána mindenki mondta tovább a magáét, s hazamentek. De Fodornak nem jöttek rosszul e megbeszélések, amit lehetett, kihozta belőlük. Demonstrálhatta, hogy őt nemcsak az MSZP, de a Fidesz is tárgyalópartnernek tekinti, és a mindkét összejövetelen következetesen képviselt álláspontjával "felelős ellenzékiként" nagy nyilvánosság előtt tolhatta be magát középre. Egyszerre kellett ellenzékinek mutatkoznia és kezelnie azt a helyzetet, hogy pártja - alacsony népszerűségi mutatói miatt - nem támogathatja az előre hozott választásokat, még akkor sem, ha a jobboldal ezt tartja az "igazi" ellenzékiség kritériumának. A Fidesz szerint minden végérvényesen el van rontva, míg a kormány szerint az elmúlt két év eredményes volt. Fodor a kettő közé lőtte be magát: a szakértői kormányról, netán idő előtti voksolásról csak akkor gondolkodik, ha a kisebbségi kormány nem tud olyan cselekvési programot letenni, ami mellé az SZDSZ odaállhat.