Publicisztika

A december 5-re tervezett kettõs népszavazás több szempontból is a demokrácia megcsúfolása lesz: már önmagában, az eredménytõl függetlenül is, ha pedig az "igen" szavazatok gyõznek, úgy különösképpen. Nézzük elõször magát a népszavazási aktust.

A hét végén természetesen nem pusztán a könnyített honosításról vagy az egészségügy privatizációjáról döntenek a választók: a referendum pártpolitikai tétje is igen nagy, még akkor is, ha a szavazópolgárok - ellentétben a nagypolitikában tapasztaltakkal - nyilvánvalóan nem "baloldali" vagy "jobboldali" kötõdéseik alapján voksolnak igennel vagy nemmel. (Vagyis lesznek nemet mondó Fidesz-szimpatizánsok, s ellenkezõ elõjellel áll ez az MSZP-szavazók egy részére is.)

Ha Irakban netán egy szabadságszeretõ kis nemzet küzdene az imperialista, amerikai-angol katonai rémuralom ellen, ha a megszállás valódi indítéka az olajdollárok meg a milliárdos újjáépítési megrendelések lennének, akkor tényleg semmi keresnivalónk nem lenne ott. Ki a britekkel Indiából, a franciákkal Algériából, az amerikaiakkal Irakból. Ki velünk is! És le a kolonializmussal!

A summa, mint ilyen ügyekben mindig, most is ez: a Demszky-Hack-féle törvényjavaslatnak törvénnyé kellett volna lennie az új köztársaság hajnalán, és akkor már rég tudnánk, ki mindenki súgott be ki mindenkit. De mert nem így lett, pötyögtetve jönnek a lebukások, legutóbb Molnár Gál Péteré, a Népszabadság színikritikusáé. És jöttek, jönnek és jönni fognak a részletek: a lakonikus beismerés és a hallgatás; meg a vádak, a hazugságok, a csúsztatások.

Kezdetben a ~ az anyánk éjjeliszekrényén el›fordult könyvtárgyak olyan emleget›nevét jelentette, amelynek rendszerint semmi értelme nem volt: rabrábi, urimuri (?!). Tetejébe rövid U-val - miként azt az Olcsó Könyvtár papírpikkelyeket hullató, piszkossárga címlapján kisilabizáltuk, ahogy majd emezt is: Kivilágos kivirradtig (?). De hát abból se lehetett kihámozni semmit, ha azt mondták, bángbán vagy bováriné. Ám mindez messzire vezetne, szorítkozzunk a regényekre, s azon belül is a magyarokra.

Az Európai Bizottság 2003-ban hozzáfogott az uniós társasági jog korszerûsítéséhez. Ennek egyik lépése az idén áprilisban javaslatként megjelent és októberben el-fogadott elõterjesztés a "vezetõk megfelelõ díjazásának elõsegítésérõl". A javaslat legfõbb elemei a következõk.

Míg a kettõs állampolgárságról szólva a jobboldal a nemzet újraegyesítésérõl, Trianon sebeinek begyógyításáról szaval, nincs olyan kérdés, amely a nemzetet jobban megosztaná, mint ez. Nem véletlen, hogy a fõsodor politikai pártjai közül eddig egy sem bolygatta ezt az ügyet; az Orbán-kormány alatt semmivel nem váltak könnyebbé az állampolgárrá válás feltételei, mint korábban.

Nagy volt az élet a múlt héten Brüsszelben, szállt a nóta, seje-huja, ripityom. Teleki László államtitkár, Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Kállai Katalin, az MSZP romaügyekért felelõs elnökségi tagja és még 21... micsoda-micsoda, szintén zenész, zömmel az OCÖ vezetõi léptek fel, csak egy kis baleset történt. Elénekeltek közösen csinos karéjba állva az Európai Parlament szocialista frakciója elõtt egy, a helyszínen dalnak aposztrofált számot - mit ad isten, a roma himnuszt -, és lett nagy tapsvihar, ováció.

A múlt kedden az amerikaiak újraválasztották azt az elnököt, kinek minél csúfosabb kudarcáért bizonyosan több mint kétszáz nyelven fohászkodtak szerte a világon. Mégpedig meggyõzõ fölénnyel választották újra: szokatlanul magas részvétel mellett országosan úgy három és fél millió szavazattal kapott többet, mint ellenfele.

A Szentendrei úton van manapság a nagy élet, a Hír tévénél ég a világ. Egyfelõl ugye lecsapolják a rossz vért; Mario Puzo halhatatlan lektûrjébõl, A Keresztapából tudjuk, hogy ez mit jelent, bizonyos rendszerességgel egymásnak esnek a gengszterek, s akit lehet, kicsinálnak, hullik a férgese. Adott esetben vannak, akik ezt a Magyar Nemzet hatalomátvételének fordítják, de minket annyira nem érdekel, még mindig jobb, mintha "dolgoznának".

Kormányunk újabb sikerétõl hangos a közélet: fene se gondolta volna, hogy parancsszóra, egy pillanat alatt eltüntethetõ a boltok polcairól a magyar pirospaprika, annak közvetlen leszármazottaival egyetemben (igaz, a magyaros vagdalt hús, a velõs pacalkonzerv és a paprikás chips megúszta - reméljük, nem csupán véletlenségbõl). Alighanem csak a bíróságon derül ki, hogy mindez törvényes volt-e, mert a magukat ártatlannak valló gyártók nem hagyják az ügyet annyiban; de bíróság elé kerülnek az érintett paprikahígítók is.

Az izraeli törvényhozás, a knesszet október 26-án elfogadta Ariel Saron "elszakadási tervét", az egyoldalú izraeli kivonulást a Gázai övezetbõl és négy észak-ciszjordániai településrõl. E szerint 2005 nyarán mintegy 8000 izraeli családnak el kell hagynia lakóhelyét. A költözködésben több száz ezer dolláros kártérítés segíti az önként távozókat, míg az ellenállók akár börtönbe is kerülhetnek.

Négyéves fejtörés és huzavona után a szocialista kormány tavasszal végre új népesedéspolitikai koncepcióval állt elõ. Ezt aztán el is nevezte jóléti fordulatnak, mivel a dokumentum fõleg szociálpolitikai módszerekre támaszkodik. De hogy néz ki mindez a családosok és a nõk felõl nézve?