Ám a légógyakorlatként is felfogható mûvelet sikere után sem áll sajnos módunkban megsimogatni az illetékes kormányzati szervek s a szakhatóságok buksiját. Hisz épp õk hagyták idáig fajulni a dolgokat; s akkor még nem is említettük a paprikalobbi képviselõit, akik a könnyen beseperhetõ haszon reményében sikeresen rontották honunk (és saját maguk) amúgy sem túl acélos hírnevét. A magyar élelmiszer világhíre (néhány kitüntetett terméket leszámítva) sosem volt más, mint makacs önáltatásunk bizonyítéka, könnyû kézzel fabrikált legenda. A magyar bor például jórészt ismeretlen országhatárainkon kívül, de ezt nagyrészt tarthatjuk szerencsénknek is, tekintve, hogy magunk között mi is úgy tudjuk: a magyar borok jelentõs része alapvetõen román (szerb, esetleg hazai) cukor, borkõsav és mûtrágya felhasználásával készül nagy fémkádakban, melyekben néhány éve még gázolajat savaztak. Most már legalább a kétségtelenül világhírû (eztán meg hírhedt) magyar paprikáról is megtudta az egész világ, hogy durvábban ütik be, mint a kokaint.
De miért csak most kellett rájönnünk, hogy azt a cuccot (ejtsd: hungarikum), amelybõl minden magyar fejenként és évente fél kilót tol le különbözõ formákban, eddig nagyjából senki nem ellenõrizte - mert majd biztosan megteszi helyettünk barátunk és testvérünk, az EU, vagy a brazilok, vagy maga az úristen, aki vigyáz reánk. Súlyosan levizsgázott az agrártárca és annak vezetõje, akinek már több mint egy éve tudomására hozták: dõl be a határon az obskúrus eredetû paprika, és senki sem törõdik vele. Azt is tudják már hónapok óta, hogy nem csupán bizonytalan eredetû, de mérgezett is a brazil paprika, ám egy relatíve kisebb rakomány megsemmisítésén kívül nem tettek semmit. Persze sokan profitáltak az ügybõl: a brazilok megszabadultak pár száz tonna méregtõl, és még kerestek is rajta, nem kellett a tengerbe szórni vagy mozdonykazánban elégetni. Jól jártak a magyar piacon is jelen lévõ külföldi forgalmazók, gyártók, akik simán lenyúlhatják az ügyben érintett magyar tulajdonú cégek külföldi és hazai piacait (ha ez még bárkit is érdekel). Aztán jó hír lehet az is, hogy egy dél-amerikai gombatripért ezután nem kell az inka bércekig zarándokolni: az anyag itthon is potom áron elérhetõ, csak nem szórni, hanem szippantani kell.
A magyar fogyasztó nyeresége viszont csekély: az elkészült laborvizsgálatokból ha akarja, s ha bírja (például hozzáfér a világhálóhoz), könnyedén megtudhatja, hogy melyek voltak az ártalmatlan s melyek a mérgezõ anyagok a körömpörköltjében. Az viszont már sértené a gyártók érdekeit, ha fel kellene tüntetniük, hogy ízléses kis zacskóik hány százalékban tartalmaznak magyar nap érlelte honi paprikát, szerb, spanyol, chilei importterméket, illetve teljesen nemzetidegen gombagyanús izét. A magyar fogyasztót amúgy sem védi szinte semmi a hasonló esetek megismétlõdésétõl - rengeteg szemetet kénytelen nap mint nap magához venni, s csak idõ kérdése, mikor derül ki egy újabb, látszólag ehetõ anyagról: vakságot, impotenciát, esetleg e honban nehezen észrevehetõ, lassú elbutulást okoz.
