Janisch Attila: Mindnyájunknak el kell menni, hisz legalább kétszer annyian vagyunk

  • Janisch Attila
  • 2018. április 6.

Publicisztika

A részvételi hajlandóságunk határozza meg Magyarország következő négy vagy sokkal több évének a történéseit.

Már csak három nap, és a magyar állampolgároknak dönteniük kell, hogy kiket kívánnak támogatni, azokat-e, akik – ha nyernek, és a hatalomban maradnak – tovább folytatják az ország tönkretételét, kirablását vagy azokat, akik az elmúlt években halálra sebzett demokrácia felélesztésén, helyreállításán dolgoznának.

A két ellenpólus jól látható. A döntés ezért nem is annyira bonyolult.

Még akkor sem, ha a demokratikus ellenzék pártjai csak az utolsó utáni pillanatban látszanak észbe kapni és felelős(nek is mondható) politikai tényezőkként – egymással is együttműködve, a választók érdekeit és akaratát figyelembe véve, döntésüket megkönnyítve és elősegítve – cselekedni.

Április 8-án tehát mindenkinek részt kell vennie a választáson, aki Orbán leváltását vagy az újabb Fidesz-kétharmad megakadályozását szeretné! A magas részvétel mindenképp Orbán hatalmát és esélyeit gyengíti, míg az alacsony részvétel mindenben neki kedvez. Ez a legfontosabb, amit szem előtt kell tartani!

Orbánt talán nem lehet most még leváltani, de a kétharmad megakadályozása minden demokratának és minden szabadságra vágyó, normális életet, élhető országot, egészséges társadalmat kívánó magyar állampolgárnak a kötelessége.

2018. április 8-án a részvétel nem csupán állampolgári jog, hanem kötelesség is.

A Fidesz profi módon tudja mozgósítani szavazóit, tehát ők valószínűleg mindannyian részt is vesznek a választáson. Orbán nyílt vagy titkos ellenzői azonban legalább kétszer annyian vannak, így az ő részvételük (vagy távolmaradásuk) fogja meghatározni Magyarország következő négy vagy sokkal több évének a történéseit. Ehhez képest minden más szempont alkalmi, esetleges és mellékes.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.