Az április 8-ai választások célja mindenekelőtt a 2010 óta kialakult hatalom-központosítás felszámolása. Bár a kormányzati fékek és ellensúlyok szükségessége sokak számára elvont gondolatnak tűnhet, az elszabadult hajóágyúként működő, csaknem korlátozatlan kormányzás napi tapasztalattá vált Magyarországon.
Ha egy országban túl sok kormányzati hatalom jut egy kézbe, az kizárja annak a lehetőségét, hogy a kormányzás a közjót szolgálja. Nem teszi lehetővé, hogy egymásra figyelő, figyelni kénytelen vitapartnerekként kereshessük a közügyek intézésének a teljes politikai közösség számára leghasznosabb módjait.
A szavazás célja tehát a kialakult túlhatalom miatt nem az, hogy a számunkra legrokonszenvesebb jelöltekre és pártokra szavazhassunk.
A közvetlen jó érzés, amit az ilyen szavazás adhat, nem fedheti el a tényt, hogy az ilyen, jelképes érzelmi értékű szavazás révén lemondanánk arról, hogy ténylegesen befolyásoljuk a választások eredményét, lemondanánk arról, hogy hozzájáruljunk a kialakult túlhatalom megszüntetéséhez.
Ezért, aki nem akarja támogatni a hatalom-központosítás fenntartását, az szavaz, és kizárólag olyan jelöltre és pártra érdemes szavaznia, akinek és amelyiknek legalább valós esélye van az országgyűlésbe jutásra. És ez nem jelenti a szavazás értelmébe vetett hit feladását. A szavazás nem olyan véleménynyilvánítás, mintha egy beszédet vagy slam poetry szöveget mondanánk el. A szavazás az adott ország hatályos választási törvénye szerinti döntéshozatalban való részvétel. És ezt a részvételt nemcsak az mulasztja el, aki nem szavaz, hanem az is, aki gyakorlati értelemben elvesztegeti a szavazatát. Ez különösen nagy veszteség olyan helyzetben, amikor a kialakult túlhatalom folyamatosan kárt okoz.
Ennek a károkozásnak egyik példája a menekültek, bevándorlók, a roma-magyarok és a zsidó-magyar holokauszt-túlélő Soros György elleni kampány. A hatalom-központosítás az ilyen bűnbakképzést egyszerre teszi lehetővé és szükségessé. Lehetővé, mert a szinte korlátozatlan hatalom ezt is megengedheti magának. És szükségessé, mert a túlhatalomból következő visszaélésekről egy ponton túl már csak minden rosszért felelős, fenyegető ellenségek kijelölésével lehet megpróbálni elterelni a figyelmet. A hatalom butít, mint az atom? Pár évvel ezelőtt e sorok írója is ezt slammelte, a hatalom birtokosainak törvényszerűnek tűnő elbutulására is gondolva. De aztán a reménytelen szavak „butít, hogy ha hagyomra” módosultak. Rajtunk múlik, hogy olyan környezetet teremtünk-e, amiben nem butíthatnak hazug hatalmi üzenetek, és ami megvédi saját maguktól azokat, akiknek közülünk politikai hatalom kerül a kezébe. Az ilyen környezethez elsősorban hatalomkorlátozásra van szükség, ami egyszerre fejez ki indokolt bizalmatlanságot bármelyikünk hatalmával szemben, és teremt lehetőséget a hatalom közjóért való használatára.
A hatalomkorlátozó, önkény elleni szavazással a túlhatalommal együtt az abból szükségszerűen következő hatalmi elhülyülést és bűnbakképző butítást is elutasítjuk.
És igent mondunk arra, hogy Magyarország egymást egyenlően szabadnak tekintő emberek hatalom-központosítást kizáró, közérdekűen önkormányzó, nyitott közössége legyen.
A szerző a gyűlöletbeszédre adható válaszok kutatója, slammer.
Gyakori tévhitek, melyek döntően befolyásolhatják a vasárnapi eredményeket
Az apró betűs részek, melyekről keveset beszélünk, de nagyon fontosak lesznek. A választások közeledtével egyre több elemzés, becslés és számítás lát napvilágot a várható eredményekkel kapcsolatban. Bár a választási eredmények kiszámíthatatlanságára sokan sok helyütt rámutatnak, néhány téves vagy legalábbis kérdéses axióma továbbra is tartja magát.
