A mi Tóninkat, a "szenvedélyes európait" aztán rendesen méretre szabták. Otthon is, meg az unióban is. Otthon az ellenzéke körülbelül lehazaárulózta, mert valamicskét engedni tervezett a visszatérítésből (azaz Nagy-Britannia valamivel több pénzt hagyott volna a közösben), és mert nem vette el a francia parasztok (német burgonyanövesztők, lett kőfaragók) összes pénzét. Az unióban meg azért léptek a torkára, mert a visszatérítésből csak minimálisat engedett volna, és mert rútul kifosztotta volna a francia parasztokat (görög narancsültetvényeseket, román balett-táncosokat stb.). Magunk között szólva, tényleg nem volt egy rokonszenves javaslat az övé: a büdzsé 24 milliárd eurós csökkentése (a luxemburgi javaslathoz képest) úgy 15 egységet a kelet-európai kis sárcsimbókországok fejlesztési programjaiból csípett volna le. Ez smucigság - az egész vita nem lenne, ha a britek nem ragaszkodnak az 1 százalékos befizetési plafonhoz; meg a könnyebb megoldás is - nem ment az überkedés a franciákkal, he? Oszt a gyengébbet pofozod rögtön? (De ezt még meg is értené az ember: legalább megpróbálta. Viszont amikor Jack Straw brit külügyminiszter avval akarja itt eladni a dolgot, hogy azért nem kell annyi pénz az új tagállamoknak, mert úgyse tudnák felhasználni, akkor még nekünk, az unió és Nagy-Britannia feltétlen híveinek is a brit kormány nagymamucikája az első gondolatunk.)
De ez persze oktondiság. Bár a brit tervezet már most lényegében megbukott, és egyelőre fogalmunk sincs, hol áll majd meg a taxaméter, két dolog biztosnak tűnik. Az egyik: több pénz nemigen lesz ebből. A másik: még ez a "kevés" is óriási summa, ami, ha értelmesen költjük el, új pályára helyezheti Magyarországot. Vágjunk tehát sértődött képet, és tegyük el a pénzt (előbb tegyük el és utána vágjunk, biztos, ami biztos). Kicsit még siránkozhatunk is. Látszódjék, hogy csak jólneveltségből fogadjuk el, mert nem akarjuk megbántani őket.
De aztán sürgősen kezdjünk el dolgozni.
