Kardos Gábor: Egyenlőbben (Antidiszkriminációs jogi szabályozás)

publikálva
1997/49. (12. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tegyük fel, hogy egy bolttulajdonos üzlete kirakatában táblát helyez el, és így az arra járók tudomására hozza, hogy török vendégmunkásokat nem szolgál ki. Persze lehet, hogy a tulajdonos hallott már valamit harangozni a hátrányosan megkülönböztető bánásmód jogi tilalmazásáról, és ezért inkább a következő feliratot tűzi ki: "Nem szívesen szolgálok ki török vendégmunkásokat." Az előbbi tulajdonosnak az sem mindegy, hogy ha itt nem részletezett okok miatt eladni kényszerül a lakását, azt ki veszi meg. Ezért azután elmondja ingatlanügynökének, hogy boltját semmiképpen sem adja el egy töröknek. Az ingatlanügynök a potenciális török vásárlónak, akit semmi mással nem lehet elriasztani, végül megmondja, a tulajdonos neki úgysem fogja eladni az üzletét. Bolttulajdonosunk aktív ember, részt vesz a köz ügyeinek intézésében, és tagja a helyi önkormányzatnak. A soron következő ülésen, amikor a napirenden lévő kérdések megtárgyalása során az a probléma kerül terítékre, hogy az önkormányzat milyen szempontokat vegyen figyelembe a rászorultságon kívül a szociális támogatás elosztása kapcsán, lehet, hogy üzlettulajdonosunk feláll, és azt mondja, a törököknek ne adjunk egy vasat sem. Az is lehet azonban, hogy miután egyeztetett néhány tájékozottabb tagjával az önkormányzatnak, inkább így szól: "Csupán azok kaphassanak a pénzből, akik legalább két éve tagjai közösségünknek", majd hosszasan ecseteli, rászorultak lehetnek sokan, de ahhoz, hogy valaki tehessen is valamit a városért, idő kell. Azt azonban nem említi, egyébként amúgy is mindenki tudja, hogy a török vendégmunkások kilencven százaléka csupán másfél éve érkezett oda, amikor a város határában megnyílt az új présüzem. És lőn, az önkormányzat elfogadja ez utóbbi javaslatot.

Tegyük fel, hogy egy bolttulajdonos üzlete kirakatában táblát helyez el, és így az arra járók tudomására hozza, hogy török vendégmunkásokat nem szolgál ki. Persze lehet, hogy a tulajdonos hallott már valamit harangozni a hátrányosan megkülönböztető bánásmód jogi tilalmazásáról, és ezért inkább a következő feliratot tűzi ki: "Nem szívesen szolgálok ki török vendégmunkásokat." Az előbbi tulajdonosnak az sem mindegy, hogy ha itt nem részletezett okok miatt eladni kényszerül a lakását, azt ki veszi meg. Ezért azután elmondja ingatlanügynökének, hogy boltját semmiképpen sem adja el egy töröknek. Az ingatlanügynök a potenciális török vásárlónak, akit semmi mással nem lehet elriasztani, végül megmondja, a tulajdonos neki úgysem fogja eladni az üzletét. Bolttulajdonosunk aktív ember, részt vesz a köz ügyeinek intézésében, és tagja a helyi önkormányzatnak. A soron következő ülésen, amikor a napirenden lévő kérdések megtárgyalása során az a probléma kerül terítékre, hogy az önkormányzat milyen szempontokat vegyen figyelembe a rászorultságon kívül a szociális támogatás elosztása kapcsán, lehet, hogy üzlettulajdonosunk feláll, és azt mondja, a törököknek ne adjunk egy vasat sem. Az is lehet azonban, hogy miután egyeztetett néhány tájékozottabb tagjával az önkormányzatnak, inkább így szól: "Csupán azok kaphassanak a pénzből, akik legalább két éve tagjai közösségünknek", majd hosszasan ecseteli, rászorultak lehetnek sokan, de ahhoz, hogy valaki tehessen is valamit a városért, idő kell. Azt azonban nem említi, egyébként amúgy is mindenki tudja, hogy a török vendégmunkások kilencven százaléka csupán másfél éve érkezett oda, amikor a város határában megnyílt az új présüzem. És lőn, az önkormányzat elfogadja ez utóbbi javaslatot.

Amint az előbbiekből is kitetszik, a történet nem nálunk játszódik, már csak azért sem, mivel nálunk nincsenek -legfeljebb átutazó - török vendégmunkások. Ha azonban fellapozzuk a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosának tevékenységéről készült beszámolót, a 79. oldalon ezt olvashatjuk: "Az 1995-96-ban benyújtott beadványok több mint a fele a kisebbséghez tartozás miatt elszenvedett hátrányos megkülönböztetés orvoslását kérte a kisebbségi biztostól." A probléma tehát, mondjuk így, nem idegen a magyar gyakorlattól. A magyar jogrendszer, hasonlóan az Európa Tanács egyéb tagállamainak jogához, antidiszkriminatív, az alkotmány, a Btk., a Ptk., a Munka Törvénykönyve, mind tartalmaz erre utaló szabályokat. Az Európai Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottság jelentéséből, amely az említett szervezet valamennyi tagországát vizsgálja, az is kiderül, hogy Magyarországon nincsenek az idézett rendelkezéseken alapuló bírói döntések. (Az Alkotmánybíróság tevékenysége nem tartozik ide, az a tény, hogy 1990 és 1995 között 47 olyan határozatot hozott, amelyben a diszkrimináció tilalmára vonatkozó alkotmánysértést állapított meg, igen fontos, de ez valójában nem bíráskodás, hanem negatív jogalkotás.) Az Európai Bizottság jelentéséből persze az is világos, hogy ez távolról sem egyedülálló Európában, sőt a tagállamok többségében a Svájci Összehasonlító Jogi Intézet - a jelentés előkészítője - nem talált ilyet. A kisebbségi biztos által jelzett probléma ettől azonban probléma marad.

Tekintettel a bírói jogalkalmazás honi hagyományaira - így elsősorban az elméleti(nek tűnő) koncepcióknak az ítélkezési gyakorlatba történő beemelésétől, illetve a belső jogforrásban kihirdetett nemzetközi szerződések közvetlen alkalmazásától való ódzkodásra -, célszerűnek tűnik, ha a magyar törvényalkotó lépéseket tesz az antidiszkriminációs jog megerősítése tárgyában. Enélkül ugyanis hiába alkalmazza - egyébként igen helyesen - a kisebbségi biztos a közvetett diszkrimináció koncepcióját, ő csak ajánlást tehet, és hiába mondja ki a faji diszkrimináció minden formáját tilalmazó, 1965-ben kötött egyezmény - amely Magyarországot is kötelezi - 2. cikkének d) pontja, hogy minden részes állam bármely személy, csoport vagy szervezet által alkalmazott faji megkülönböztetést minden megfelelő eszközzel - szükség esetén törvényhozás útján is - megtilt és megszüntet. Egyébként megítélésem szerint ez az a két kérdés - a diszkrimináció fajtáinak meghatározása, illetve a diszkrimináció, de ki által? -, amelynek tekintetében a leginkább áll fenn törvényalkotási kényszer.

Közvetett diszkrimináció esetén - tessék az előbbi álnaiv történet önkormányzati részére gondolni -nem elég a hátrányos megkülönböztetés alapjául szolgáló kritériumot, bőrszínt, anyanyelvet stb. alkalmazni ennek megállapításához, hanem egyéb feltételek vizsgálata útján lehet a diszkriminatív eredményig eljutni. Ezek az egyéb feltételek, mint a történetben a helyben lakás ideje, valójában elfedik a diszkriminatív célt.

A brit Race Relations Act a diszkrimináció három formáját szabályozza. Közvetlen diszkrimináció történik, ha faji okokból valakivel kedvezőtlenebbül bánnak, mint másokkal. Közvetett diszkrimináció áll fenn, ha valakivel szemben ugyanazokat a feltételeket vagy kívánalmakat alkalmazzák, de saját faji csoportja nyilvánvalóan kisebb számban képes ezeknek megfelelni, a diszkrimináló pedig nem képes ezek használatát legitim módon indokolni, és ezzel hátrányt okoz. A diszkrimináció harmadik fajtája a gyötrelemokozás, amely a megkülönböztetés miatt fellépő, eljárást indító, illetve arról információt szolgáltató személlyel szembeni hátrányokozást tilalmazza. (Tudom, hogy a tudomány megítélése szerint egységes emberi faj létezik, és különbséget csupán emberfajták között lehet tenni, a jogi nyelv azonban ennek ellenére faji diszkriminációról tud.) A dolog érdekességét fokozza, hogy egy brit törvény mondja ki mindezt. Nagy-Britanniában ugyanis, szemben a kontinentális jogfejlődéssel, nagy hagyományai vannak a bíró alkotta, úgynevezett precedensjognak. Ha még ott is az írott jogot (statute law) használhatják a diszkrimináció különböző formáinak kialakítása során, talán nem alaptalan a gondolat, hogy nálunk is, ahol egyébként a bírói jogalkotás néhány kivételtől - így a Ptk. elfogadása előtti polgári jogtól - eltekintve sohasem játszott döntő szerepet, törvényalkotásra lenne szükség. Kérdés, hogy milyen formában történjen a jogalkotás. Nagy-Britanniában, Hollandiában és néhány más államban egységes kódexet alkottak erre a kérdéskörre nézve, míg a többi ország -így Magyarország - antidiszkriminációs szabályai különböző törvényekben találhatók. Kétségtelen, ha egységes kódex létezik, sokkal könnyebb a részleteket is felölelő szabályozás megalkotása. A magyar jogalkotónak tehát választania kell: vagy kódexet alkot, ami jelentős átrendeződést hozna a magyar jogrendszerben, vagy az egyes érintett törvények ki-egészítése mellett dönt, így például a Ptk.-ba, a Munka Törvénykönyvébe, illetve az oktatási törvénybe átvezeti az eljáró jogalkalmazókat pontosan eligazító szabályokat. Nem elhanyagolható feladat -és ezt jelentésében a kisebbségi biztos is aláhúzza - a megfelelő, differenciált szankciórendszer megteremtése, így elsősorban az oktatási törvény kapcsán.

Ami azt a kérdést illeti, hogy kire vonatkozik a diszkriminációs tilalom, az említett egyezmény (2. cikk, f) pont) a köz- és a magánszféra elkülönítése alapján adja meg a választ. A "köz" ebben az esetben nem csupán köztisztviselőket jelent, hanem a "köz" részére szolgáltatókat is. (Ezt is ki kellene a magyar jogban is mondani.) Így a történetben szereplő boltost a kiszolgálást megtagadó felírásáért, sőt az ingatlanügynököt is, jogi úton el kell(ene) marasztalni. Az utóbbi esetben hiába volt szó a kliens igényéről, az ingatlan-ügynök azt nem közvetíthette volna. Lakáseladás, hacsak nem önkormányzatról, építési vállalkozóról, területfejlesztőről van szó, nem a köz szolgálatában történik. Így a történetben szereplő lakástulajdonosi igény megfogalmazása önmagában nem diszkrimináció, az ingatlanügynöknek viszont erre azt kellett volna válaszolnia: "Ezt csupán Ön közölheti az érintettel."

A legizgalmasabb kérdés persze az, mi a helyzet a "nem szívesen szolgálok ki török vendégmunkásokat" táblával? Mivel ebben az esetben nincs szó a köznek nyújtott szolgáltatásból való kizárásról, feltehetően szabad - igaz, meglehetősen célzott - véleménynyilvánítás történt. Ez egyébként tipikusan olyan kérdés, ami aligha eldönthető törvényhozási úton. Ebben az esetben elkerülhetetlen, hogy a bírói gyakorlat állapítsa meg, melyik elem az erősebb, a szolgáltatásból történő egyértelmű kizárás hiánya, avagy a véleménynyilvánítás mögöttes szándéka. Mindenesetre itt elérünk a problémához, hogy az egyenlőség elvének érvényesülése érdekében valakit milyen mértékben lehet, meg lehet-e egyáltalán fosztani nézetei, meggyőződése és preferenciái kifejezésének lehetőségétől. Ronald Dworkin a pornográfiáról folytatott vitában így ír: "A politikai egyenlőség eszméjével (...) csak egyetlen válasz összeegyeztethető: senkit sem szabad meggátolni abban, hogy az erkölcsi-morális környezetre saját döntései, ízlése, véleménye és példája által befolyást gyakoroljon, pusztán azért, mert azok, akiknek véleménye nem tetszik, elég hatalommal bírnak ahhoz, hogy elhallgattassák vagy bezárják. Természetesen határt kell szabni annak, milyen mértékben gyakorolhatja valaki befolyását, éppen azért, hogy mások biztonsága és érdekei ne sérüljenek."

A diszkriminációmentesség, egyenlőség témakörében született szakmunkák különbséget tesznek a jogegyenlőség és a jog által nyújtott egyenlő védelem között: az előbbi a bírákat és egyéb jogalkalmazókat, az utóbbi a jogalkotókat kötelezi. A fenti kérdéseket vagy az előbbi, vagy az utóbbi kötelezetteknek tisztáznia kell. Ne felejtsük, a jogi egyenlőség, amellett, hogy természetesen következik az emberi jogok egyetemességéből, a materális egyenlőtlenségek ellen hat, egyrészt szimbolikusan, másrészt avval, hogy több pénzzel, nagyobb társadalmi státussal nem jár több jog, legfeljebb jobban lehet ugyanazokkal a jogokkal élni. Mindez nem elhanyagolható, amikor a materiális egyenlőtlenségek ugrásszerűen nőnek egy társadalomban.

A szerző nemzetközi jogász.

publikálva
1997/49. (12. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk