Kettecskén - A román-magyar közös kormányülésről

  • Parászka Boróka
  • 2007. november 22.

Publicisztika

A múlt héten, november 14-én Nagyszebenben tartott magyar-román kormányülés sajnálatosképpen a leglaposabb és legmeddőbb volt az összes közül.

A múlt héten, november 14-én Nagyszebenben tartott magyar-román kormányülés sajnálatosképpen a leglaposabb és legmeddőbb volt az összes közül. Az első, 2005-ös bukaresti találkozó tétje az volt, sikerül-e a frissen alakult, reformpárti, az uniós csatlakozásra készülő román kormánnyal a legfontosabb kérdésekben közös hangot találni. Tavaly év végére megkoptak ugyan a szép remények, de 2006 még mindig a kiegyezés éve volt. A csatlakozás előtt a román fél érdekelt volt Budapest támogatásának biztosításában, a magyarok pedig - épp emiatt - abban reménykedhettek, hogy megoldhatók lesznek a hosszú évek óta pangó ügyek. A közös kormányülések lobbierejében bízott az RMDSZ is, amely két évvel ezelőtt sikereinek csúcsán állt. Ráadásul a választás előtt álló román és magyar kormánypártok is a pozícióikat erősítették a barátkozással. A Gyurcsány-kormány az első két kormányülésen kapott lehetőséget arra, hogy bizonyítsa: a rendszerváltás óta először olyan politikával lép porondra, amely átrendezi az ún. kisebbség-, avagy nemzetpolitikát, felülvizsgálja saját regionális viszonyait, új helyet kér a Balkán-politikában, sőt új dimenziókat teremt a visegrádi országok számára is. Nem véletlen, hogy e közös kormányülések után bontakozott ki a magyar külpolitika jövőjéről szóló, több hónapos vita. De éppígy Románia is érdekelt volt a regionális viszonyok átalakulásában, és különböző okokból ugyan, de mindenki számára fontos volt az etnikai érdekképviselet reformja. A két kormány sokat várt a másiktól: úgy érezhették, hogy most először közös érdek új lapot nyitni.

*

Mára azonban sok minden megváltozott. A román kormány válságba jutott, bizonytalan, hogy egyáltalán kitölti-e mandátumát. Elértéktelenedtek a külpolitikai kapcsolatok is. Románia uniós csatlakozása után a magyar fél bizonyos értelemben érdektelenné vált, hisz nincs szükség a lobbizására. A regionális viszonyok átalakítására rányomta a bélyegét Románia uniós tagságának konfliktusossá válása. Az idei kormányülés időpontjában - az európai parlamenti választások előtt néhány nappal - szembesült az ország az uniós kiábrándulás első igazán mély, megrázó élményével. Nem elsősorban a gazdasági folyamatok kedvtelenítették el a románokat, inkább a román migrációval szemben Európán végigsöprő agresszivitás. Főleg Olaszországban alakult ki valóságos lincshangulat, de rossz a helyzet Angliában és Spanyolországban is. Bukarest visszavonulót fújt: állampolgárainak védelmében megpróbál kiegyezni az érintett országok kormányaival, és igyekszik munkaerejét az országhatáron belül tartani. Részint azért, hogy megelőzze az újabb vadulást, részint azért, mert a csatlakozás után nyilvánvalóvá vált, hogy Romániát is sújtja a munkaerőhiány.

A közös kormányülés legfontosabb témája lehetett volna a munkaerő-áramlás kérdése - amennyiben az nem a lejárt szavatosságú, 2005-ös formában kerül elő. 2005-ben a partnerség volt a tét a térségben, 2007-ben az országok közötti szolidaritás. Ma Romániában semmit sem jelent az, hogy Magyarország "tovább szélesíti a munkaerőpiacát" - hiszen Románia az elvándorló munkaerőt képtelen pótolni, a migrációs konfliktusokba pedig bármelyik pillanatban belebukhat a kormány. Azaz a mostani magyar felajánlás - szemben a két évvel ezelőttivel - a románok számára nem lehetőség, hanem újabb konfliktusok és munkaerő-veszteség forrása. Éppen ezért a munkaerőkérdést most közös gondként kellett volna tárgyalni. Mindkét országban baj van a strukturális munkanélküliséggel és a piacképes munkaerőképzés megteremtésével. A régiós munkaerőpiacon vagy megfojtja egymást a két ország, vagy közösen talál megoldást e problémára.

Az ún. "kisebbségi" kérdés ugyancsak 2005-ös formájában került terítékre. A magyar kormányfő felhánytorgatta a romániai kisebbségi törvény körül évek óta zajló vitát, amit Tariceanu azzal vert le, hogy a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete Magyarországon sem megoldott, ezért a romániai kisebbségi törvény érvénybe lépéséről sem időszerű beszélni. E téma Romániában ma nem kisebbségvédelmi, hanem pártpolitikai kérdés: az egyre inkább partvonalra szoruló RMDSZ utolsó presztízs-törvénytervezete. Érdemi szakmai vita sosem alakult ki körülötte, csupán politikai. A mostani kormányülés kiváló alkalmat adhatott volna arra, hogy ebből ki lehessen törni. Ám a kisebbségi törvényről való beszéd megmaradt az üres, majdhogynem agresszív üzenetváltások szintjén; a tényleges érdekvédelemre megint nem maradt elegendő figyelem. A romániai kivándorlás egyik legérzékenyebb pontja az elképesztően nehéz helyzetben lévő romák migrációja; ha ez megfelelő hangsúllyal napirendre kerül, akkor a román miniszterelnök valószínűleg nem rázza le látványosan Gyurcsány idejét és kontextusát vesztett kisebbségügyi ötleteit. Jellemző, hogy a magyarországi sajtó Gyurcsány és Tariceanu félresiklott üzenetváltását vagy úgy értelmezte, hogy Gyurcsány "kiállt az erdélyi magyarok mellett", vagy úgy, hogy "nem állt ki kellő mértékben az erdélyi magyarok mellett". Pedig az erdélyi magyaroknak vajmi kevés közük van mindehhez. Míg a magyar kisebbség- és nemzetpolitikai intézményrendszer és a támogatáspolitika átalakult az utóbbi időkben, a diplomáciában e változás nem érzékelhető.

*

Az idei megbeszéléssorozathoz kényelmetlen hátteret szolgáltatott az RMDSZ pozíciójának a meggyöngülése. Markó Béla pártja 2005-ben a román kormány egyik legfontosabb szereplője volt, mára azonban megingott a szövetség helyzete. Mindenekelőtt azért, mert képtelen volt tartani a lépést a román pártok alakulásával, és igazodni az uniós csatlakozás után kialakult erőviszonyokhoz. A Gyurcsány-kabinet romániai látogatásának legfontosabb kérdése Magyarországon az volt, hogy kit támogat a magyar kormány: Markót vagy Tőkést. Hiába próbált a kormány semlegesnek maradni: mivel a tárgyalásokon a kisebbségi érdekképviseletről idejétmúlt formában próbált beszélni, óhatatlanul belekeveredett a mind anakronisztikusabb Markó-Tőkés-konfliktusba. Ha a magyar politika nem lesz képes a kisebbségi kérdést más kontextusba helyezni, nem tud túllépni a Markó-Tőkés páros Romániában is korszerűtlennek számító problémafölvetésein, ugyanabba a csapdába esik bele, amelyből sem Markó, sem Tőkés nem tud szabadulni. Innen nézve a magyar kormány támogatásának csupán Magyarországon látszik tétje lenni: egy-egy politikai trófea a magyar jobb- és baloldalnak Erdélyből. Pedig sem Orbán, sem Gyurcsány közbenjárásának nincs és nem lehet olyan hatása a romániai szavazókra, hogy az döntően befolyásolni tudja az EP-választásokat. A kérdés ugyanis nem az, hogy Tőkés vagy Markó győz-e, s hogy ezt fideszes vagy szocialista hátszéllel teszi-e, hanem az, hogy tartalmilag változik-e az erdélyi magyar belpolitika, valóban felfrissül-e a kelet-európai kisebbségpolitika, és helyére kerül-e az etnikai érdekképviselet Kelet-Közép-Európában. Romániának és Magyarországnak egyaránt vannak adósságai - és vannak elképzelései - a kisebbségvédelmet, az uniós politikát és a regionális együttműködést érintő kérdésekben. De a legfontosabb politikai cél mostanság az, hogy lehetőleg észrevétlenül, konfliktusmentesen, csendben éldegéljünk egymás mellett.

Neked ajánljuk