n Közleményt adott ki a Greenpeace nevű környezetvédő szervezet, mely szerint 2003. június 12-e előtt őket ugyan nem kereste meg senki a rendőrségtől, legfőképpen nem a paksi rendőrkapitány. Ily módon nem fedik a valóságot azok a sajtóban elhangzott és leírt állítások, amelyek ezt tartalmazták. A magyar rendőrség nem instanciázott náluk imára kulcsolt kézzel és könyörgőre fogott hangon, hogy ugyan kedves Grínpíszek, legyetek már olyan szívesek, és jelentsétek már be, a gyülekezési törvény értelmében a már egy ideje belengetett demonstrációtokat.
A közlemény tudatja továbbá azt is, hogy a Greenpeace levelezőlistájára bárki környezetért gondot viselő föliratkozhat, ők nem firtatják, hogy az illető titkos-, avagy nyilvános rendőr-e. Tudniillik a rendőrség úgy mondja, hogy erről a levelezőlistáról szereztek tudomást a készülő ramazuriról.
A helyzet tehát a következő.
A Greenpeace, a törvénnyel úgyszólván mit sem törődve, nem jelentette be a megmozdulást. Alighanem azért, mert így reméltek nagyobb nyilvánosságot kapni. Egy mégoly törvényes feloszlatásra kétségtelenül jobban buknak a tévék, mint a tűző napon unatkozó, tüntetést biztosító rendőrökre és lelkesen demonstráló aktivistákra.
Így is történt. Mindenki tette a dolgát: a grínpísznyikek odaláncolták magukat, a kamerák surrogtak, a rendőrök meg erőszakot alkalmaztak. Hogy mekkorát, az azóta is vita tárgya, az aktivisták szerint indokolatlanul nagyot, a rendőrök meg azt kérdezik, hogy lehet valakit nem erőszakosan elvonszolni A helyről B helyre. Ez a meccs egyelőre iksz: egy állítással egy másik áll szemben, dönteni talán a strasbourgi bíróság fog. Azt, hogy az ügy ott végződik, a magunk részéről csak helyeselni tudjuk. E vita kimenetelétől függetlenül azonban leszögezhetjük: bár a Greenpeace akciója nyilván értelmezhető a polgári engedetlenség kategóriáján belül, ez mit sem változtat törvénytelen módján. A rendőrségnek cselekednie kellett, a hatályos törvények szerint. Még akkor is, ha ezzel pont azt érte el, amit a Greenpeace szeretett volna.
