Tartalom

MaNcs, XV. évf. 27. szám, (2003.07.03.) (2003-07-03)

Egotrip

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság

Jól mondják azt a bölcsek, hogy az írás áll mindennek az elején, belőle fakad minden, és rá lehet mindent visszavezetni; az írás birodalmakat sújt a porba, és új birodalmak épülnek rajta, egyéni sorsokat és történelmi korszakokat határoz meg. Ha beszéd nélkül még csak ellennénk valahogy, írás nélkül biztosan nem: a szó elszáll, mulandó, ideiglenes és letagadható - az írás tanúságtétel, bizonyíték, bűnjel és szentség, kultúránk, jogrendszerünk, gazdaságunk alapja.

Egotrip

Nádasdy Ádám: Modern Talking

"Egészen durva csecsemők vannak" - mondta a barátom elérzékenyülve, ahogy körülnézett a pécsi sétatéren. Forró nyári délután volt, szokatlan mennyiségű apró gyerek volt látható. Sokan babakocsiban feküdtek vagy ültek, mások az apjuk vállára voltak szinte ráfolyva a nagy melegben, elpuhult végtagokkal, mint kis békák, álom és ébrenlét között. A szülők a hőség ellen mindenféle fejfedőt adtak a kicsikre, amolyan vászonkalapkákat, többnyire bevizezve, amitől a gyerekek vénasszonynak néztek ki, mint Viktória királynő a hálószobájában. Volt, akinek vizes zsebkendőt kötöttek a fejére, az meg olyan lett, mint a lelátón az öreg szurkolók. Egy háromévesforma gyerek beleesett a szökőkútba és sírva próbált mentegetőzni, de a családja csak nevetett irigykedve, gyorsan leszedték róla a ruháját, és egymás fejére facsarták belőle a vizet. A legfigyelemreméltóbb egy piros inges, kék nadrágos személy volt, épp hogy tudott járni, igen büszke volt kék cowboykalapjára, és miután néhány lépést tett, a nyüzsgő sétány kellős közepén hirtelen leült (vagy seggre esett, ezt nehéz még ilyen korban megállapítani), és a kezében tartott csőrös ivóedényből iszogatni kezdett. Megszomjazott. Az anyja ott termett mögötte, de nem rakta arrébb, hagyta ülni, hadd igyon, kell ilyenkor a folyadék, csak kicsit előrehajolt, és a két karját jelzésszerűen a fia fölé borította, mintegy harangot képezve föléje, hogy bele ne botoljanak a járókelők. Madonnai szépségű kép volt. Ekkor mondta a barátom elérzékenyülve: "Egészen durva csecsemők vannak."

Publicisztika

Publicisztika

Jávor Benedek: Zöldek a sasfészekben (Az ökológiai mozgalom politikai képviseletéről)

Acsatlakozással és a közelgő európai parlamenti választásokkal párhuzamosan mind erőteljesebben mutatkozik meg Magyarország politikai berendezkedésének egyik jellegzetessége: a zöld- vagy ökológiai mozgalom politikai képviseletének markáns hiánya. A tagországok többségében a zöld politikai formációk jelen vannak a közéletben és a parlamentben, akár - mindinkább átvéve a liberális pártoktól a mérleg nyelvének szerepét a hagyományos jobb- és baloldal között - kormányerőként, koalíciós partnerként vagy éppen ellenzékként a nemzetállami, akár az alsóbb, tartományi vagy önkormányzati szinteken. A csatlakozó kelet-közép-európai országokban viszont az ökológiai mozgalom gyakorlatilag nincs jelen a politikában - miközben a zöld civil szféra mind erőteljesebben hallatja hangját.

Publicisztika

Legalább állva

A hét végén a Somló-hegyen megemlékezést tartott a Magyar Demokrata Fórum arról, hogy tizenkét évvel ezelőtt ott emlékezett meg az akkori miniszterelnök, Antall József a szovjet csapatok kivonulásáról. A rendezvényről tudósító kamerák igyekezték elsunnyogni a pártelnöki beszéd közönségének filmezését, a szemérem oka az lehetett, hogy az nemigen volt, felvillant egy pillanatra Boross Péter, panyókára vetett nyári felöltőjében, amint lehajtott fejjel, rezignáltan rugdos egy kavicsot. Kimentek a ruszkik. Éljen a szabadság, éljen a haza!

Publicisztika

Ki-ki a maga dolgát

Közleményt adott ki a Greenpeace nevű környezetvédő szervezet, mely szerint 2003. június 12-e előtt őket ugyan nem kereste meg senki a rendőrségtől, legfőképpen nem a paksi rendőrkapitány. Ily módon nem fedik a valóságot azok a sajtóban elhangzott és leírt állítások, amelyek ezt tartalmazták. A magyar rendőrség nem instanciázott náluk imára kulcsolt kézzel és könyörgőre fogott hangon, hogy ugyan kedves Grínpíszek, legyetek már olyan szívesek, és jelentsétek már be, a gyülekezési törvény értelmében a már egy ideje belengetett demonstrációtokat.

Belpol

Belpol

Apró lépésekkel (Aryeh Neier, az Open Society Institute elnöke)

Magyar Narancs: Sokan azok közül, akik annak idején fegyveres beavatkozásért kiáltottak Bosznia megmentése érdekében, most - hasonló megfontolásokból - legalábbis nem kifogásolták az iraki háborút. Ön elkötelezetten támogatta a jugoszláviai intervenciót. Mi a véleménye az iraki beavatkozásról?

Belpol

Sok hulladék, sok pénz: Szemetesnek áll a világ

Egyre elkeseredettebb harc folyik másfél millió köbméter hulladékért - és még inkább ellene - Pest megye kistelepülései közt. A korszerű lerakó építését sürgősen meg kellene kezdeni, de két elutasító népszavazás és a sorozatos malőrök miatt kútba eshet az egész projekt a többmilliárdos uniós támogatással együtt.

Belpol

Változás az OCÖ élén: "Betámadtál"

Lehetne vitatkozni, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) múlt szerdai rendkívüli közgyűlése jogszerű volt-e, de nem érdemes: az 53 képviselő többsége elkötelezettnek tűnik a márciusban megválasztott elnök, Horváth Aladár leváltása és Kolompár Orbán elnöki pozícióba juttatása mellett, és akaratukat feltehetően így is, úgy is keresztülviszik. A gyors váltás az OCÖ-n belüli erőviszonyok és a tavaszi előzmények ismeretében egyáltalán nem tekinthető váratlannak, de a korábbi évek gazdálkodását feltáró vizsgálat eredményei és a rivális roma politikusok vádaskodásai fokozzák a cigány politikával szembeni általános kiábrándultságot. Az igazi tanulság az, hogy a jelenlegi helyzet minden korábbinál egyértelműbben jelzi a kisebbségi képviseleti rendszer hibáit és kudarcát.

Külpol

Külpol

Cyber hírek

Megszűnik a Westel 450 Június végén megszűnt a Westel Rádiótelefon Kft. mobil távközlési szolgáltatás nyújtására szóló koncessziós joga, így a társaság gyakorlatilag befejezi működését.

Külpol

Kulturális hírek

59 éves korában meghalt Faragó "Judy" István: a magyar beat hajnalán, 1962-ben a Scampolo gitárosaként tűnt fel, a 70-es években countryt játszott a Sprint együttesben, a 80-as évek rock & roll nosztalgiája Komár László oldalán találta. Saját, instrumentális felvételeinek válogatása 1992-ben jelent megn REFLEXINGER Ezzel a címmel állította párhuzamba hat művész friss munkáit a Műcsarnokban látható kiállítás kurátora, Gelencsér Rothman Éva: Bozsó András Csontó Lajossal, Halas István Haris Lászlóval, Gerhes Gábor Jokesz Antallal került "párba".

Külpol

Iráni változások: A türelem vége

A múlt héten négy iráni parlamenti képviselő ülősztrájkkal elérte, hogy a júniusi tüntetések kapcsán bíróság elé állítandó személyek ügyét világi bíróságon, nyílt tárgyaláson, védőügyvédek jelenlétében tárgyalják, ami szokatlan és meglehetősen jelentős eredménynek számít.

Külpol

Abortuszvita a szlovák kormánykoalícióban: Varrás mentén hasadoz

Szakadozni látszik a szlovák kormánykoalíció az abortuszvita miatt. Pontosabban a művi terhességmegszakítás ürügyén kirobbant liberális-kereszténydemokrata ellentét miatt. Nemcsak a szakértők, hanem a politikusok is figyelmeztetnek, hogy a magzatelhajtás lehetősége, illetve tiltása csak ürügy a pofozkodásra.

Zene

Zene

Könyv: Folyamatos meccs (Kukorelly Endre: TündérVölgy)

Ha az olvasó arra a személyre kíváncsi, aki végigbeszéli mind a kilenc fejezetet, akkor ifjúkori önarcképének fogja tekinteni a TündérVölgyet, ha viszont azok a személyek és helyszínek keltik fel az érdeklődését, akiket-amiket az elbeszélő észlel (illetve a szerző megörökít), akkor a Kádár-korszak hétköznapjairól szóló, részletekben gazdag csoportképre bukkan. Mindkét értelmezés kézenfekvő, de mindkettő figyelmen kívül hagyja a könyv legfontosabb jellegzetességét, a költői fikció erőteljes jelenlétét, folyamatos alakító munkáját a nyelvezetben. Az emlékezet, amelynek működését három és fél száz oldalon át kísérhetjük figyelemmel, nem tényfeltárás, hanem a poézis szolgálatában áll, nem visszaidéz, hanem teremt. Jogos büszkeséggel mondja az elbeszélő a 39. oldalon: "Amire visszaemlékszem, azt előbb még ki kell találnom."

Zene

Film: A viadalos változat (Véresen komolytalan)

Mint a szomszédos interjúból (és pláne ebből a szép, színes filmből) kiderül: a tizenkét éves rendezőnőt, noha akkor még nem volt rendezőnő, rabul ejtették a bikák - azóta viadalból van a lelke. S most megmutatja, leláthatunk a fenekiig: műbalhé az egész, úgy, ahogy van, műbika, s bár több mint két óra hosszáig forog, engem hamar ledobott.

Zene

Könyv: Paradicsom kerestetik (Mario Vargas Llosa: Édenkert a sarkon túl)

Aföldi paradicsom márpedig létezik. Megtalálni sem különösebben nehéz, elvileg: ott van a sarkon túl - csak sajna mindig egy másikon túl. Mario Vargas Llosa új regényében két paradicsomhajhász "sarkkutató" életét írja újra: Flora Tristánét és unokájáét, Paul Gauguinét. Florita sanyarú gyerekkora és egy elhibázott házasság tanulságait leszűrve a női jogok szószólója, az elnyomottak felemelkedésének ideológusa és aktív szorgalmazója lett élete utolsó, 1844-es évére. Komoly agitprop tevékenységet fejt ki Franciaország nagyvárosaiban, gyűléseket szervez, bizottságokat próbál kovácsolni, pénzt gyűjt a Munkásszövetség című, bőszen osztogatott könyvében kifejtett stratégia megvalósítására. Sokszor kiábrándító persze a munkások bárgyúsága, agresszivitása, gyávasága, de a félvér spanyol-francia Andalúzka kitart álmai mellett. Többször lemond a nyugodt élet, a (leszboszi) szerelem ígérte boldogság lehetőségéről azért, mert nem képes beérni saját jólétének tudatával: szolid forradalmári hévvel szerényen az egész emberiségét szorgalmazza.

Zene

Kinek van itt kedve? II. (Ütött a Fonó utolsó órája?)

Ezekben a napokban több forrásból is értesülhettek olvasóink: a Fonó Budai Zeneház a csőd szélére került. Hogy ez a hír milyen mélységben borzolja fel a kedélyeket, azt nem igazán sejtem. Hogy mivel jár, az könnyebben elmondható. Azzal jár - például -, hogy becsukhatja a kapuját a magyar népzene, világzene és dzsessz legrangosabb műhelye, meg azzal jár, hogy kárba veszhet több ezer órányi (népzenei) gyűjtés, és elveszítheti a kiadóját-terjesztőjét pár tucatnyi zenekar. A tervezett negyvenöt helyett tizenhét kiadvány után elapad az - Utolsó óra program felvételeit megjelentető - Új Pátria sorozat; lényegében megszűnik egy hely, amire (országimázsilag) büszkék lehettünk.

Zene

Lemez: Vérgőzös múlt (Tricky: Vulnerable)

Biztos többen emlékeznek arra, hogy jó tíz éve milyen látványosan élvezkedtek vájt fülűek a triphopnak elkeresztelt, s azóta természetes halált halt stílus nagyszerűségén. Biztos mindenkinek megvan az összes Massive Attack- meg Portishead-album a polcokon, és biztosan sokan sajnálták, amikor az egész (amúgy nem érdemtelen) felhajtás véget ért. Én onnan kezdem ezt az időszámítást, amikor az egomán, félig saját tudattalanjában élő, antiszociális Tricky elhagyta az MA-t, hogy szólóban mutassa meg mindenkinek, milyen szar érzés végtelenül frusztráltnak, dühösnek és szétesettnek lenni.

Zene

Koncert: Pörgött-forgott (Dave Gahan)

Mifelénk még az sem elégséges a tisztességes telt házhoz, ha valaki anno a Beatlesben játszott, úgyhogy nem állíthatnám, hogy különösebben meglepett volna a Budapest Sportaréna kábé ötvenszázalékos telítettsége Dave Gahan hétfő esti szeánszán. A helyválasztás egyébiránt teljes félreértés: az aréna egy Depeche Mode-bulihoz illő választás lett volna, ám szólóturnéján Dave többnyire sokkal kisebb helyeken játszik mindenfelé.

Könyv

Könyv

Zajos luxus a Nagykörúton (A felújított Royal Szálló)

A legtöbben a Vörös Csillag filmszínház nézőiként ismertük a Royalt, nem is volt sohasem egészen világos, mi végre is az a sok poros, pókhálós pompa, amely a pénztártól a vetítőteremig fogadott bennünket a mozi amúgy meglehetősen valószerűtlen, lépcsős labirintusaiban. 1997-ben aztán a Vörös Csillag utódja, az Apolló is bezárt.

Könyv

Balassa Péter halott

Noha 1977 óta alig beszéltünk, kapcsolatunk sosem szakadt meg. Ismerjük az ilyesmit: a felek kerülik egymást, nem váltanak szót, mindamellett van néhány közös, mindkettejük ifjúkorában kikristályosodott élményük, mely letagadhatatlan, és mintegy levakarhatatlan bélyegként kíséri életüket. A mi közös bélyegünk a Balatonfüred és az Opera nevekre hallgatott. Mindketten operai gyerekek voltunk, az ő apja, "Imre bácsi" a számtalan kiadást megért Operák könyve egyik szerzője, az operaház dramaturgja, anyám pedig a kórus alt I szólamában szórakoztatta kollégáit a színpadon és a büfében.

Film
Tudomány

Tudomány

Mars-expedíciók: Bolygóközi csúcsforgalom

Utoljára 73 ezer éve volt, legközelebb 2287-ben lesz egymáshoz olyan közel a Föld és a Mars, mint az idei aszályos nyáron: a ritka lehetőséget két amerikai és egy európai szonda fellövésével aknázzák ki az űrkutatók. Az amerikai űrhajók a Nyomkeresőnél jóval nagyobb marsjárókat, az európai szerkezet az élet jeleinek keresésére szolgáló leszállóegységet visz a vörös bolygóra, és újra próbálkozik egy már a startnál célt tévesztett japán szonda is.

Lokál

Lokál

Kínaiak Magyarországon: Kelet népe

A Magyarországon élő mintegy tízezer kínai többsége kereskedelemmel foglalkozik. A közhiedelemmel ellentétben a kolóniában nincs jelen a "kínai maffia". Noha sújtja őket diszkrimináció, éles rasszizmussal ritkán találkoznak.

Lélek

Lélek

Misszió Expó: Igeidő, ragozás

48 órás dicsőítés, biliárd, drogprevenció, Biblia-olvasás, jégpálya, keresztény rap-pop-rock - mindez egy helyen, három napon keresztül, s hozzá a hivatalos programfüzet által is tolmácsolt örök remény: lehet, hogy megnyílik az ég Budapest és Magyarország, sőt a Kárpát-medence felett?