Egotrip
"Egészen durva csecsemők vannak" - mondta a barátom elérzékenyülve, ahogy körülnézett a pécsi sétatéren. Forró nyári délután volt, szokatlan mennyiségű apró gyerek volt látható. Sokan babakocsiban feküdtek vagy ültek, mások az apjuk vállára voltak szinte ráfolyva a nagy melegben, elpuhult végtagokkal, mint kis békák, álom és ébrenlét között. A szülők a hőség ellen mindenféle fejfedőt adtak a kicsikre, amolyan vászonkalapkákat, többnyire bevizezve, amitől a gyerekek vénasszonynak néztek ki, mint Viktória királynő a hálószobájában. Volt, akinek vizes zsebkendőt kötöttek a fejére, az meg olyan lett, mint a lelátón az öreg szurkolók. Egy háromévesforma gyerek beleesett a szökőkútba és sírva próbált mentegetőzni, de a családja csak nevetett irigykedve, gyorsan leszedték róla a ruháját, és egymás fejére facsarták belőle a vizet. A legfigyelemreméltóbb egy piros inges, kék nadrágos személy volt, épp hogy tudott járni, igen büszke volt kék cowboykalapjára, és miután néhány lépést tett, a nyüzsgő sétány kellős közepén hirtelen leült (vagy seggre esett, ezt nehéz még ilyen korban megállapítani), és a kezében tartott csőrös ivóedényből iszogatni kezdett. Megszomjazott. Az anyja ott termett mögötte, de nem rakta arrébb, hagyta ülni, hadd igyon, kell ilyenkor a folyadék, csak kicsit előrehajolt, és a két karját jelzésszerűen a fia fölé borította, mintegy harangot képezve föléje, hogy bele ne botoljanak a járókelők. Madonnai szépségű kép volt. Ekkor mondta a barátom elérzékenyülve: "Egészen durva csecsemők vannak."