Publicisztika

A múlt héten nagytudású, művelt emberek - a Professzorok Bat-thyány Köre, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége - aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy szívük csücskét, a Magyar Nemzetet kiszervezték alóluk, és - a lapnév megtartása mellett - belelopták a Napi Magyarországba. E merőben gazdasági ügyletről (amelynek haszonélvezője a Fidesz-közeli Mahir Kft.), valamint az ehhez asszisztáló álúj-ságírók képmutatásáról és gyávaságáról már szóltunk néhányszor; az érdekes most csak az, hogy a "konzervatív" Magyarország fent említett szellemi letéteményeseinek is mintha kezdene valami derengeni.

A hágai bíróság által körözött Momcilo Krajisnikre, a boszniai szerbek egykori parlamenti elnökére, majd a kollektív boszniai államelnökség szerb tagjára hétfő hajnalban törtek rá az SFOR katonái, és pizsamában vitték el Hágába.

A Tilos Ráció, akarom mondani Rádió (istenem, meddig szórakozunk még az ilyen betűhibákkal) múlt kedd reggeli adásában szóba került a falfirkálás. Betelefonált a rádió egyik ismert hallgatója, és elmondta, hogy kis híján miszlikbe rúgta a múltkoriban egy firkáló valagát, amikor rajtakapta, hogy rongálja a telefonáló felügyeletére bízott házfalat. A műsorvezetők erre azt mondták, hogy ez nyilván nem eljárás, és aztán arról beszélgettek, hogy szép-e a falfirka. Az "alternatív-radikális-liberális" adó sztárhallgatója ekkor kompromisszumként azt ajánlotta, hogy állítsunk föl talán egy elismert szakértőkből, művészekből - gondolom, esetleg még politológusokból vagy ifjúságszociológusokból - álló testületet (amit az egyszerűség kedvéért nevezhetnénk esetleg Kuratóriumnak: ezt én mondom), akik eldönthetnék, hogy melyek azok a firkák, amelyek esztétikailag értéket képviselnek, és az így azonosított, művészileg értékes munkáknak aztán biztosíthatnánk közterületeinken felületet. (Ekkor a pirítós lassan bukfencet vetett a számban.) A műsorvezető azt felelte, hogy ezúttal nemigen sikerült egyetértésre jutni a dologban, és hogy a falfirkálás mint jelenség ennél bonyolultabb dolog. Aztán tíz lett, és jött egy másik rádió.

Hogy II. János Pál pápa a katolikus egyházon belül nem tartozik a kifejezetten haladó elemek közé, hogy álláspontja a fogamzásgátlásról, az egykor harmadik világnak nevezett országok szociális és egyéb mizériáiról, meg úgy általában a nőkről meglehetősen obskúrusnak tűnik, igazság szerint kevéssé veri bele az ideget egy magunkfajta liberális közlönybe. Sőt: azon lennénk csak meglepődve, ha a katolikus egyházfő egyszer csak rálegyintene a terhességszabályozásra, csináljátok, ha muszáj, majd megbocsát a Jóisten. Hasonlóképpen kevéssé igazodunk el Róma püspökének teológiai konzervativizmusán, s ennélfogva álmatlan éjszakáink számát sem növeli az egyházfő e tárgyban tanusított intranzigenciája. A pápát, ahogy mondani szokás, nem ezért szeretjük; és mivel ezek a kérdések a nem hívők közösségére nézvést meglehetősen csekély relevanciával bírnak, éppenséggel arra sincs okunk, hogy a pápát miattuk kifejezetten ne szeressük. II. János Pál mindettől még a XX. század végének egyik legnagyszerűbb figurája marad.

A hétvégi polgármester-választások egy az egyben igazolják mind Orbán Viktort, mind Horn Gyulát. Ajvé! Lehet, hogy mégis ők tudják jobban?

Nem tudom, ki hogy van vele, nekem Áder Jánosról egyre gyakrabban az orális szex jut eszembe. Már tudniillik az a nyakatekert igyekezet, ahogy William Jefferson Clinton, az Egyesült Államok 42. elnöke kezelte a teltkarcsú szakmai gyakornokkal folytatott viszony nyomán kirobbant botrányt. Az elnök, mint erre bizonyára sokan emlékeznek, előbb a dörgedelmesre intonált "I never had sex with that woman" - pechjére kamerák előtt elkövetett - mondat igazságtartalmát igyekezett magyarázni a sex fonéma jelentéstartományának olyan formálásával, amely kizárta volna az oralitást ebből a tevékenységi körből. Az elnök etimológiai buzgósága a későbbiekben sem csillapodott, például amikor szemére hányták, hogy tanúvallomásában úgy nyilatkozott, sohasem maradt egyedül Lewinsky kisasszonnyal, akkor jogászi kópésággal válaszolta, hogy a Fehér Házban rajtuk kívül mindig volt valaki (testőrök, egy francia szakács és egy kínai pincsi), úgyhogy csak megismételheti, hogy soha nem maradtak egyedül a házban. (Ezúttal az egyedül maradni a lakosztályban jelentés lett likvidálva.)

A két nagyobbik kormánypárt magasan ülő fejei párhuzamos ingatózásba kezdtek: Rockenbauer Zoltán fideszes miniszter és Liebmann Katalin budapesti kisgazda elnök körülbelül egyszerre érezte szükségét annak, hogy beavatkozzon abba, amibe még akkor sem kéne, ha amúgy joga van hozzá.

A magyar munkavállaló közvetlen munkahelyi főnöke elrikkantja magát. Már rossz. A rikkantás lényegében bármit jelenthet. Két kör indiánszökdelést épp úgy, mint azt, hogy tessék hármas csoportokat alkotni, és a lukra futást gyakorolni. A magyar munkavállaló tanácstalanul toporog. Ha túl van a nyelvtanfolyam első félévén, odamegy a főnökéhez, alulról belenéz az arcába, és megkérdezi, hogy "vasz"? A válasz érthető módon elmarad. Ekkor a magyar munkavállaló erősen köpködve kiballag a partvonalhoz, ahol egy segítőkész, kétnyelvű nyugdíjas várja. ´tőle is mekérdezi, hogy mi a bánatos lófaszt akar ez a köcsög, és a főnök felé bök. Közben a munkavállaló uniós, társult tagországbeli, és unión kívüli kollégái vadul indiánszökdelnek, vagy gyakorolják a lukrafutást. A nyugdíjas elmagyarázza a korlátra támaszkodó magyar munkavállalónak, hogy odaállsz a középkörbe, és kiadod a szélsőnek, és rohansz zer snell a kapu bele, und vann der labda kommt von der szélső, du egy nagyot mit balláb belebumszten. Das ist der gyakorlat. Aber ha du biszt der szélső, du nix in mitten stéhen, aber du szaladsz szélen, und beadod. Szünet. A nyugdíjas leguggol, és a salakban lerajzolja. A munkavállaló gyanakvón nézi. Visszabaktat a pályára, felemeli a kezét, és várja a labdát. Passzojjá´, baszod. Munkatársai közben már szögletvariációkat gyakorolnak. Amikor a magyar fiú besompolyog az edző látóterébe, az csodálkozva méregeti. Ki ez, és miért van itt? Később ezt a kérdést a csapat menedzserének is megfogalmazza, immár állítás formájában.

Péntek este történt valami, amire úgy kaptam fel a fejem, mint kutya a vad hangjára. A soproni és a győri MIÉP-szervezet önvédelmi osztagokat hozott létre, természetesen szigorúan a törvényesség alapján.

Miután az Országgyűlés egy létező alkotmánybírósági határozat nem létező megfogalmazására hivatkozva, és fittyet hányva a legfőbb ügyész félreérthetetlen állásfoglalásának, csonka médiakuratóriumokat választott, azt mondta Isépy Tamás, a Fidesz - MPP frakcióvezető-helyettese a Népszabadság tudósítójának, hogy őszintén irigyli Tölgyessy Pétert, amiért az következetesen nemmel szavazott. Sőt még azokat a képviselőtársait is irigyli - Dávid Ibolyára, Csapody Miklósra és ´ry Csabára célozhatott -, akik tartózkodtak a gombok nyomogatásától. De vajon miért irigyli őket? Az ő szavazómasinájáról talán hiányzik a "nem" gomb? Az ő ujja talán úgy van beprogramozva, hogy feltétlenül gombot kell nyomogatnia, ha frakciójának többi tagja ezt teszi?

A legfrissebb közvéleménykutatási adatok szerint Kövér László népszerűsége az elmúlt két hónapban megnövekedett az alacsony iskolázottságú, idősebb, elsősorban vidéki lakosság körében. A Fidesz ama számítása tehát, miszerint Kövér majd kibeszéli a kisgazda szavazókat Torgyán, és a szélsőjobboldaliakat Csurka mögül, nem légbőlkapott. Ezen még csudálkoznunk sem kéne: annak a politikának, amely a "vörös veszedelemmel" indokolja az egyéni és politikai szabadságokat korlátozó irányvonalát, hosszú hagyománya van Magyarországon. A gyűlöletkeltő beszéd, ha korlátozottan is, de piacképes áru minálunk, használójának csak ügyesen kell forgatnia a szót, hogy csöndesen megzendüljön egy húr a lakossági lélek mélyén. Kövér e tekintetben nem tud meglepetést okozni - hozza a saját, Csurka és a két háború közti jobboldal formáját.

Nincs semmi baj ezzel a szlogennel, mi szurkolunk és nem háborúzunk. Persze felmerül a kérdés, hogy azokat a forintokat, amelyekből telirakták a médiát az így végződő hirdetésekkel, mi minden szépre és jóra lehetne fordítani. Pillanatnyilag azonban úgy tűnik, mégse lehetne, hiszen a reklám is falra kent borsónak tűnik a hétvégi újpesti események árnyékában. El kell-e fogadnunk azt a kétségtelenül igaznak hangzó vélekedést, miszerint a magyar labdarúgás olyan szar, hogy csak vérontani érdemes a pályára járni?

Írisz-per, ORTT, rádiófrekvenciák, miegyebek