Már bocsánat!

  • 2000. március 30.

Publicisztika

Hogy II. János Pál pápa a katolikus egyházon belül nem tartozik a kifejezetten haladó elemek közé, hogy álláspontja a fogamzásgátlásról, az egykor harmadik világnak nevezett országok szociális és egyéb mizériáiról, meg úgy általában a nőkről meglehetősen obskúrusnak tűnik, igazság szerint kevéssé veri bele az ideget egy magunkfajta liberális közlönybe. Sőt: azon lennénk csak meglepődve, ha a katolikus egyházfő egyszer csak rálegyintene a terhességszabályozásra, csináljátok, ha muszáj, majd megbocsát a Jóisten. Hasonlóképpen kevéssé igazodunk el Róma püspökének teológiai konzervativizmusán, s ennélfogva álmatlan éjszakáink számát sem növeli az egyházfő e tárgyban tanusított intranzigenciája. A pápát, ahogy mondani szokás, nem ezért szeretjük; és mivel ezek a kérdések a nem hívők közösségére nézvést meglehetősen csekély relevanciával bírnak, éppenséggel arra sincs okunk, hogy a pápát miattuk kifejezetten ne szeressük. II. János Pál mindettől még a XX. század végének egyik legnagyszerűbb figurája marad.

Hogy II. János Pál pápa a katolikus egyházon belül nem tartozik a kifejezetten haladó elemek közé, hogy álláspontja a fogamzásgátlásról, az egykor harmadik világnak nevezett országok szociális és egyéb mizériáiról, meg úgy általában a nőkről meglehetősen obskúrusnak tűnik, igazság szerint kevéssé veri bele az ideget egy magunkfajta liberális közlönybe. Sőt: azon lennénk csak meglepődve, ha a katolikus egyházfő egyszer csak rálegyintene a terhességszabályozásra, csináljátok, ha muszáj, majd megbocsát a Jóisten. Hasonlóképpen kevéssé igazodunk el Róma püspökének teológiai konzervativizmusán, s ennélfogva álmatlan éjszakáink számát sem növeli az egyházfő e tárgyban tanusított intranzigenciája. A pápát, ahogy mondani szokás, nem ezért szeretjük; és mivel ezek a kérdések a nem hívők közösségére nézvést meglehetősen csekély relevanciával bírnak, éppenséggel arra sincs okunk, hogy a pápát miattuk kifejezetten ne szeressük. II. János Pál mindettől még a XX. század végének egyik legnagyszerűbb figurája marad.

A szellemi környezet, amelyből származik, a lengyel katolicizmusnak az a - Krakkó városához kötődő - irányzata, amely a kommunizmus éveiben képes volt a párbeszédre és a politikai együttműködésre az ottani liberális, ateista ellenzékkel a rezsim ellenében, s amely számára az állam és az egyház elkülönülése, valamint az egyébként meglehetősen virulens lengyelországi antiszemitizmus utálata épp olyan evidencia és program volt, mint a mindenfajta nacionalizmusok megvetése, meg a számos történelmi traumával terhelt lengyel-ukrán, lengyel-litván és lengyel-német spirituális kapcsolatok normalizálására tett kísérletek. És bár biztos igaz az is, hogy a kommunista világrend eróziójának kezdete II. János Pál megválasztásához köthető (egy évre rá alakult meg a Szolidaritás, s szerveződött meg az a tömegmozgalom, amelyből később a lengyel rendszerváltás, és abból a magyar, meg a többi táplálkozott), a pápa Közép-Európában 1990 után is mindig a legjobb dolgokat mondta a legjobb helyeken. Azt, hogy a fiatal demokráciák lelkeire leselkedő legnagyobb veszély a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölködés és erőszak.

Nem történt ez másképp most, a Szentföldön tett zarándokútján sem. Nyilván értelmetlen dolog lenne azt várni, hogy a pápa gesztusa után, amellyel bocsánatot kért az egyes keresztények által a zsidók ellen elkövetett bűnökért, hirtelen jóra fordul minden, és minden elmebeteg kigyógyul vonatkozó paranoiájából, és azt sem remélhetjük, hogy a közép-európai szószékekről, meg a meglehetősen siralmas szellemi állapotban lévő katolikus főpapok fejéből e fuvallat kilibbent minden bűnös tévképzetet.

De ezek után katolikus ember nem zsidózhat úgy, még gondoltaban sem, hogy ne kerülne konfliktusba saját legfelsőbb instanciájával. És ez sem kevés.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.