A múlt héten nagytudású, művelt emberek - a Professzorok Bat-thyány Köre, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége - aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy szívük csücskét, a Magyar Nemzetet kiszervezték alóluk, és - a lapnév megtartása mellett - belelopták a Napi Magyarországba. E merőben gazdasági ügyletről (amelynek haszonélvezője a Fidesz-közeli Mahir Kft.), valamint az ehhez asszisztáló álúj-ságírók képmutatásáról és gyávaságáról már szóltunk néhányszor; az érdekes most csak az, hogy a "konzervatív" Magyarország fent említett szellemi letéteményeseinek is mintha kezdene valami derengeni.
Hogy átdobták őket a palánkon.
Sirassa persze őket hiszékenységükért az, akinek két anyja van; a lelkiismeretünk tiszta, mi időben szóltunk. Különben is: az elmúlt hetekben nem csak őket vezették az orruknál fogva.
Írhatnánk persze éveket is.
Az 1990-es választásokon például az nyert, aki azzal kábította a magyarokat, hogy a gazdasági csődből megrázkódtatások nélkül ki lehet evickélni; 1994-ben az kaszált, aki a pénzügyi csőd szélén álló országnak munkahelyeket, magas béreket és jelentős nyugdíjakat ígért; 1998-ban pedig az lett a befutó, aki még az előbbieknél is ügyesebben hazudott.
A Magyar Nemzetért aggódók miatt ne fájjon a fejünk; Orbán palira vette őket, de ki fogják heverni; s ha netán kiábrándulnának a Fideszből, csodálkoznánk, ha nem akadna politikai szervezet, amely magvas gondolataikra fogékony lesz.
Hanem azokkal mi történik, akiket most éppen Szabolcs-Szatmárban vernek át? A fehérgyarmati körzetből származó hírek szerint a kisgazda agytröszt azzal hitegeti a helyieket, hogy a településfejlesztési pénzek egyszemélyi gazdája nem más, mint Torgyán József, a saját (szintén szabolcsi) választókörzetében "Apu" névre hallgató politikai kalandor. Az első verzió szerint komoly támogatások lettek beígérve a kisgazda győzelem esetére; más helyeken viszont a kampányolók a meggyőzés viszonylag alulszofisztikált eszközeit alkalmazták: megfenyegették a választókat, hogy ha nem a kisgazda jelölt győz, a körzet segge ki fog lógni a gatyából.
Ritka aljasság ez az 1990 utáni választások történelmében. (Ehhez képest az, hogy Balogh Gyula, a nagytermészetű szabolcsi kisgazda megyei elnök kampányközi partiján a helyi erőszakszervezetek vezetőivel, valamint a köztársasági őrezred néhány tisztjével tivornyázott, és nem megfelelő hozzállásuk esetén kilátásba helyezte kirúgásukat, bliktri. A történelmi hagyományok ápolása. Az őrezred amúgy Torgyán József pártelnök látogatását készítette elő: nyilván az volt a feladatuk, hogy eligyák a megye teljes metilkészletét a választók elől.)
A végeredményt tekintve mindegy, melyik variánst használták az agitátorok: a lényeg, hogy Magyarország egyik legszegényebb körzetében kampányoltak így olyanoknak, akik közül sokaknak nincs más reményük, mint a hit a Szegények Gondját Megoldó Nagy Ember eljövetelében. Cinikus módon visszaéltek a szerencsétlen sorsúak csodavárásával. És zsigeri félelmeikkel a mindenkori hatalomtól. Maffiamódszerekkel bolondították meg a szocialista paternalizmus társadalomtechnikai arzenálját.
A legharsányabban komcsizó Torgyán valójában Kádár János legméltóbb örököse: paternalista politikájára mindaddig lesz vevő, amíg Magyarországon az anyagi emelkedésből tömegek maradnak ki. A különbség e téren közöttük legfeljebb annyi, hogy Kádár a krumplilevesről mondta meg a tutifrankót, Torgyán pedig a futballbírókról.
A moszkvai nagykövetnek meg Orbán Viktor mászott fel a szobafalára. És most onnan néz.
Előre. A múltba.
