Dessewffy Tibor: A becsületes fideszes

publikálva
2000/12. (03. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nem tudom, ki hogy van vele, nekem Áder Jánosról egyre gyakrabban az orális szex jut eszembe. Már tudniillik az a nyakatekert igyekezet, ahogy William Jefferson Clinton, az Egyesült Államok 42. elnöke kezelte a teltkarcsú szakmai gyakornokkal folytatott viszony nyomán kirobbant botrányt. Az elnök, mint erre bizonyára sokan emlékeznek, előbb a dörgedelmesre intonált "I never had sex with that woman" - pechjére kamerák előtt elkövetett - mondat igazságtartalmát igyekezett magyarázni a sex fonéma jelentéstartományának olyan formálásával, amely kizárta volna az oralitást ebből a tevékenységi körből. Az elnök etimológiai buzgósága a későbbiekben sem csillapodott, például amikor szemére hányták, hogy tanúvallomásában úgy nyilatkozott, sohasem maradt egyedül Lewinsky kisasszonnyal, akkor jogászi kópésággal válaszolta, hogy a Fehér Házban rajtuk kívül mindig volt valaki (testőrök, egy francia szakács és egy kínai pincsi), úgyhogy csak megismételheti, hogy soha nem maradtak egyedül a házban. (Ezúttal az egyedül maradni a lakosztályban jelentés lett likvidálva.)

Nem tudom, ki hogy van vele, nekem Áder Jánosról egyre gyakrabban az orális szex jut eszembe. Már tudniillik az a nyakatekert igyekezet, ahogy William Jefferson Clinton, az Egyesült Államok 42. elnöke kezelte a teltkarcsú szakmai gyakornokkal folytatott viszony nyomán kirobbant botrányt. Az elnök, mint erre bizonyára sokan emlékeznek, előbb a dörgedelmesre intonált "I never had sex with that woman" - pechjére kamerák előtt elkövetett - mondat igazságtartalmát igyekezett magyarázni a sex fonéma jelentéstartományának olyan formálásával, amely kizárta volna az oralitást ebből a tevékenységi körből. Az elnök etimológiai buzgósága a későbbiekben sem csillapodott, például amikor szemére hányták, hogy tanúvallomásában úgy nyilatkozott, sohasem maradt egyedül Lewinsky kisasszonnyal, akkor jogászi kópésággal válaszolta, hogy a Fehér Házban rajtuk kívül mindig volt valaki (testőrök, egy francia szakács és egy kínai pincsi), úgyhogy csak megismételheti, hogy soha nem maradtak egyedül a házban. (Ezúttal az egyedül maradni a lakosztályban jelentés lett likvidálva.)

Mindezeket a definíciós csínytevéseket - becézzük így azt, amit azért az istenadta nép csak hazugságnak nevez - azzal védte a Starr-bizottság előtti meghallgatásán, hogy "bár őszinte voltam, nem kívántam különösebben segítőkész lenni". ´szinte, de nem különösebben segítőkész.

Amennyiben őszintének - egy áderi clintoniádával - a saját tudatállapotomnak, vágyaimnak és érzéseimnek megfelelő állításokat tekintjük, a fideszes áthallások továbbra is érvényesek.

Ugyanis a Fidesznek kétségkívül - sőt mint látni fogjuk, szükségszerűen - van, és kell is, hogy legyen ideológiája, amelyhez képest őszintének és konzisztensnek tekinthető a csillagok lehazudozása az égről. A magyar jobboldal nagy tragédiája, hogy az ideológiai lobogón, amely alatt újra és újra összeverődik, az árvalányhaj közé hímzett jelszavakat, írják bár Istennek, Hazának vagy éppen Négy Keréknek, egyazon módon: antikommunizmusnak kell ejteni. Ez az antikomcsizmus persze egy kissé szeplős. Ott vannak az olyan jelenlegi kormánytagok, mint Martonyi miniszter úr vagy Borókai szóvivő, akik a menetiránnyal dacolva 1988-ban nem ki-, hanem éppenséggel beléptek az MSZMP-be, amihez akkor, hogy mást ne említsünk, a józanság és politikai ítélőképesség pillanatnyi felfüggesztésére is szükség volt. A fideszes antikommunizmus persze amellett, hogy nem finnyás, bár válogatós, elsősorban az érdekcsoport "gondolatkörben" mozog. Az antikommunizmus lényege itt az ex-MSZMP-s érdekcsoportok - fideszmagyarul: alvadt kádári struktúrák - mindent kisajátító hálózata elleni szent keresztes háború. Ebben a több mint kormányváltást beteljesítő harcban - amely valóban a végső - még egy Rogán Antal is csak őszinte lehet, de segítőkész semmiképp.

Itt azonban véget érnek a párhuzamok. Ugyanis Bill Clintonnak az amerikai nép épp azért tudott megbocsátani, a megszégyenítőnek szánt négyórás telegyónása után népszerűsége azért emelkedett 7 százalékkal, mert addigra mindenkinek elege lett Kenneth Starr és a republikánus szenátusi többség agresszivitásából, mániákus nyomulásából, inkvizíciós eltökéltségéből, hogy ne mondjam "egész pályás letámadásából". És ez jelentős különbség, hiszen nálunk nem a védekezésre kényszerített fél menekül a szavak erdejébe, hanem a támadó fél használja az "őszinte, de nem túl segítőkész" ferdítések bunkóit a politikai harcban. A kérdés már csak az, hogy ezt meddig nézik el a választópolgárok az Orbán-kormánynak.

És ez megítélésem szerint valóban kérdés, mármint olyan nyitott végű felvetés, amelyre sokféle választ adhat a ravaszdi valóság. Sokféle módon lehet gondolkodni erről az országról, és én már csak a saját emésztésem és kedélyállapotom miatt sem akarom olyannak képzelni ezt a hazát, ahol csak idióták és gazemberek élnek, szemben az igazak maroknyi kiválasztott csapatával, ahol a jó és a rossz politikai törésvonalak mentén válna el egymástól, ahol a mi (szék)házunkon kívül mindent belep a pannon sár.

(´szintén szólva ez a bajom a "késő kádári struktúrákkal" mint össznépi magyarázóelvvel is: sokkal sokszínűbb, bonyolultabb szövésű a magyar társadalom szerveződése annál, mintsem hogy le lehessen írni azzal, ki ki mellett ült a KISZ KB-ban; bár biztos ezt is vizsgálnia kell annak, akit ez nagyon érdekel.)

Szóval Aleksandar Petrovic hajdani dokumentumfilmjének - Találkoztam boldog cigányokkal is - címét parafrazeálva mondanám: "Találkoztam becsületes fideszesekkel is." Biztos, hogy az egymillió-párszázezer szavazó különböző okok miatt szavazott Simicska Lajos pártjára, és biztos, hogy ezek között az okok között számos olyat találhatunk, amelyet normális esetben mindenki támogathatónak ítélne. Hiszen a narancsosok választási étlapján majd mindenki találhatott kedvére valót. A sok partikuláris ígéretet persze költségvetési oldalról lehetetlen volt összehangolni - lásd "egyszeri nagyarányú adócsökkentés és a tb-járulékok felére csökkentése". Hál´ istennek ezt a Fidesz meg sem próbálta. Ám annak, hogy a Fidesz nem roppant bele választási ígéreteinek be nem tartásába, van egy mélyebb és általánosabb oka is, amely nem választható el a Fidesz ideológiai alapvetésétől.

A választásokat követő nagy publicisztikai mea culpa során - "miért nem láttuk, hogy ki nyer?" - Lengyel Lászlónak volt egy figyelemre méltó meglátása, miszerint a Fidesz győzelme a lokális hatalomgyakorlás - a Rózsadombon meghúzódó közírók számára szükségszerűen nehezebben követhető - folyamataiban keresendő. Vagyis az embereknek nem a Tocsik-ügyből lett elegük, hanem abból, hogy a helyi bank csak a szoci vállalkozóknak adott hitelt; nem az országos vircsaftból, hanem a helyi bűnözésből, korrupcióból, olajszőkítésből és reménytelenségből; és mindezen anomáliák felszámolásának ígéretét látták a Fideszben. És ez valamennyire egybeesett a Fidesz valódi, ideológiai alaptézisével, antikommunizmusának lényegével: mi nem azok vagyunk, akik eddig a húsosfazék mellett álltak, mi másokat akarunk odaengedni, a régi Undokok helyett jöjjünk mi, az Új Undokok.

Akármit is gondolunk a koalíció parlamentben csücsülő képviselőiről és a "kormányzati tényezők" produkciójáról - a sasváriszilárdokról -, engem sokkal jobban érdekel, hogy mi zajlik most azoknak a választóknak a lelkében, akik becsületes, normális, elfogadható indokok alapján támogatták szavazataikkal a legutóbbi választáson a Fideszt.

Mit gondol az az író - aki a két évvel ezelőtti tavaszon egy borostyánnal befutott teraszon borozgatás közben ékesszólóan érvelt a Fidesz, az Utolsó Reménysugár mellett - most, hogy az irodalmi díjak odaítélésénél visszatért az a gyakorlat, amely szerint a miniszter az általa felkért szakmai zsűri listájáról nemcsak kihúz, hanem bele is ír. Olyan neveket, akiket ő mint politikus díjazandónak tart - ezzel megkérdőjelezve egy egész szakma értékrendjét és ítélőképességét. Ugyan mire gondolhat e lánglelkű poéta, ki pontosan tudja, hogy ez - nem szívesen írom le - Rákosi Mátyás alatt fordult elő utoljára ebben az országban?

Nincs másfél éve még, hogy a jeles entellektüel környezetvédő, aki intelligens érveivel és mozgósító kiáltványaival megfékezte a Horn-Nemcsók páros vízlépcsőrittyentő (ötlet)rohamát, és ezzel a Fidesz győzelméhez nemcsak egy-két téglát tett hozzá, nos, ez az egyébként tényleg nagyon okos ember másfél éve még arról beszélt, hogy a magyar társadalomban a kontinuitást, a rendszerváltás elsikkasztását a puha költségvetési korlátok mentén dúló osztogatás és a teljesítmény nélküli, pántlikázott pénzekkel operáló klientúraépítés jelenti. Az ő elképzeléseiben az elmúlt évtizedekben és különösen a privatizáció után az állami nagyberuházásoknál tapasztalható nagy magánlenyúlások jelentették a rendszer rákfenéjét, mit kikúrálni és felszámolni a Fidesz történelmi hivatása lesz. Mit gondol vajon ez az értelmes és jellemes ember akkor, amikor az autópálya-építésnél még az esélyét is kizárták a nyilvánosság ellenőrzésének, átláthatatlan módon már kiválasztva a 600 milliárdnyi állami megrendelés kedvezményezettjét?

És egyáltalán mit gondolhatnak a Fidesz-szavazók a nyelv kifacsarása és kerékbetörése láttán? Egy közeli jó barátom a választások előtt azzal érvelt a Fidesz mellett, hogy ez az ország végre megérdemel egy olyan miniszterelnököt, aki követhetően beszél, és képes a magyar nyelvtan elemi szabályait betartani. Nem kérdés, hogy retorikai szempontból Orbán jócskán felülmúlja az előző kormányfőket, de mire megyünk ezzel, ha ékesszólása a jelentés elleni támadással, jogászkodó csűrés-csavarással párosul - amit a nép csak hazugságnak nevez. Mit érezhet a jó szándékú Fidesz-szavazó, amikor kiderül, hogy a "hetenkénti ülésezés" az új hatalom szótárában néhány hetenkéntit jelent? Hogy az ünnepélyesen bejelentett 600 km autópálya építésébe valójában beleértendők a következőkben épülő autóutak, utcácskák és kerti ösvények? Hogy "az előző kormány alatt titkos és törvénytelen eszközökkel, közpénzen 27 fideszes képviselő" új szabályok szerint értelmezendő jelentése az, hogy egy zavart lelkű tévéproducer megpróbál kompromittáló adatokat gyűjteni Pokorni Zoltánról? Amikor a médiakuratóriumok kapcsán érkező külföldi kritikákról megtudjuk, hogy ezekért a valódi ellenzéki pártok a felelősek, mert nem képesek megegyezni a formálisan ugyan ellenzéki, de a kormánydöntéseket szinte kivétel nélkül támogató MIÉP-pel? Mire gondolhat az a valódi demokrata fiatal, aki azt hallja, hogy az ellenzék mérhetetlen károkat okoz a nemzetnek azzal, hogy csökönyösen visszautasítja, hogy kétharmados (vagyis mindenre feljogosító) többséghez jutassa a közszolgálati média kuratóriumaiban a jobboldalt? Vajon hogyan hárítja el a becsületes fideszes szavazó ilyenkor a rendőrségi igazoló jelentésekből visszaköszönő asszociációt, miszerint "ekkor a megbilincselt gyanúsított fejét hirtelen agresszív mozdulatokkal a járőr csizmájába verte".

E félig-meddig fiktív Fidesz-szavazó olyan állapotban lehet most, amit a Bevezetés a szociálpszichológiába kurzus hallgatói kognitív disszonanciaként jellemeznek. Az egyensúlyelméletek szerint az ember harmóniára törekszik, s ellentétes tudattartalmak kialakulása esetén olyan kellemetlen feszültség keletkezik benne, amelyet igyekszik feloldani. Ennek egyik gyakori módja, hogy az attitűdjeinkkel ellentétes információkat leértékeljük, zárójelbe tesszük, figyelmen kívül hagyjuk. Ha például valaki szereti a tigrist, hosszú ideig képes elhárítani, leértékelni az arról szóló információkat, hogy a tigris kegyetlenkedik áldozataival, vérengző, mindent prédának tekint, mivel étvágya kielégíthetetlen, csak társainak juttat némi koncot, és nem is tud olyan jól focizni.

Mindemellett a Fidesz médiagéniuszai kissé túlértékelik a hazugságok összetartó erejét. Egy bizonyos napon eljön az a pillanat, amikor nem annyira politikai választásként, hanem egyszerűen a józan ész és a jelentés védelmében a kognitív harmónia a korábbi módon nem lesz fenntartható, mert egyszerűen vállalhatatlan pszichológiai költségeket jelent (hogy Keresztury kolléga kedvenc kifejezését idézzem). Azon a napon fogja a becsületes szavazó megvonni bizalmát a legnagyobb kormánypárttól, ha ugyan ezt még nem tette meg. És ekkor szembesül a következő problémával; avval tudniillik, hogy az Utolsó Reménysugár kihunytával kire is adja féltve őrizgetett szavazatát.

publikálva
2000/12. (03. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk