A két nagyobbik kormánypárt magasan ülő fejei párhuzamos ingatózásba kezdtek: Rockenbauer Zoltán fideszes miniszter és Liebmann Katalin budapesti kisgazda elnök körülbelül egyszerre érezte szükségét annak, hogy beavatkozzon abba, amibe még akkor sem kéne, ha amúgy joga van hozzá.
A nemzeti kulturális örökség minisztere jobban tette volna, ha nem piszkál bele a művészeti díjasok listájába, ha - - feltehetően tanácsadóinak hatására - nem húz ki és nem ír be neveket, hanem március 15-én azok kezét rázza meg, akiket a szakmai kuratóriumok a legméltóbbnak találtak. Mert így nemcsak kellemetlen helyzetbe hozott mindenkit (kurátort, aki leszarva, díjról lecsúszottat, aki megalázva érezheti magát, utólag becsempészettet, akiről majd emiatt sugdosnak a háta mögött), hanem egyúttal semmisnek nyilvánította azt a tíz éve működ› rendszert is, melyben a politika nem bírálta felül a művészeti szakmát. Mert - csupán a példa kedvéért, sokan jártak így - lehet, hogy Deák Ferenc szegedi grafikusművész, Szotyori László festőművész és Véső Ágoston nagybányai festőművész Munkácsy-díjat érdemel, de közülük csak Szotyori anyagát látta a javaslatot tevő bizottság, és ő sem jutott túl az első fordulón, szemben a legtöbb pontot kapó művészek közül kiradírozott Mezei Ottóval, Móder Rezsővel és Mayer Bertával. Kínos ez, de következetes: láthatóan ugyanabból a filozófiából fakad, ami a Nemzeti Kulturális Alap gyeplőjének szorosabb megmarkolását is eredményezte e kormányzati ciklusban.
Liebmann is jobban tette volna, ha az Anima Sound System Himnusz-feldolgozásáról alkotott véleményét legfeljebb családi körben dalolja el. Lerockzenekarozni, és főleg lerákosimátyásozni az Animát, valljuk be, nem túl értelmes dolog, igaz viszont, hogy passzol az FKGP elnöke által folytatott gyakorlathoz (a nemzetgyalást szimatoló Torgyán a parlamentben kelt ki az Új Hölgyfutár című művészeti periodika, továbbá Petri és Esterházy ellen), amiből az a dögunalmas feladat következik számunkra, hogy újra leszögezzük: pártpolitikus nem ártja magát művészeti dolgokba. A művész szabad. A hangok és szavak szabadok. A zenésznek szabad másképpen összeraknia korábban mások által összerakott hangokat és szavakat. Még ha a Himnusz is az - aminek egyébként sem az Anima, sem más nem tud ártani. Zenekritikus, zenehallgató bírálhatja a művet, politikus nem. Különben volt már ilyen, Jimi Hendrix Woodstockban élete egyik legvarázsosabb gitárszólóját alapozta az amerikai himnuszra (Star Spangled Banner), és tuti, hogy jót tett Amerikának. És a God Save The Queen-botrányból is csak a Sex Pistols jött ki jól.
