Ha a klubban egy vendég hangosan káromkodik, urambocsá' a falra köp, kivezetik a teremből, és az illető soha többé nem kap asztalt. Az EU ugyanezt nem tudja megtenni. Ha az EU "személyzete", a Európai Bizottság vitába keveredik egy tagállammal, azt az Európai Unió Bírósága hivatott eldönteni. Ez a testület pedig nem ízlésbíróság - csak a paragrafusok alapján hozhat ítéletet. És mivel nincs olyan szabály, hogy "tilos a falra köpni", még az is előfordulhat, hogy nem talál olyan jogcímet, ami alapján a köpködő vendéget kitessékelhetné.
Huncut a magyar
Márpedig Orbán rendkívül innovatív abban, hogy a demokratikus intézményrendszer lebontását jogilag nehezen támadható módon hajtsa végre.
Nézzük a Klubrádió esetét. A politikai közvélekedés szerint a Klubrádiótól a frekvenciát Orbán vette el. Ez a dolog lényegét ugyan fedi, ám a rádió frekvenciaszerződése lejárt, a Médiahatóság a frekvenciákra pályázatot hirdetett, és azt a Klubrádió nem nyerte meg. Hja, hogy a pályázat a zenei sugárzás 60 százalékos előírásával eleve hátrányos helyzetbe hozta a közéleti beszélgetős rádiót? Tudnak mutatni egyetlen paragrafust az európai közösségi jogban arra, hogy egy frekvenciapályázatban mennyi lehet a zenei adás aránya? Nem tudnak. Na ugye. Az EU-ban kötelező erővel bíró Alapvető jogok európai chartájának 11. (2) §-a ugyan kimondja, hogy "a média szabadságát és pluralizmusát tiszteletben kell tartani", ennek mibenlétét azonban nem részletezi. Nyilvánvaló, hogy a Médiahatóság döntése aláássa a média pluralizmusát, ám kérdés, hogy ez a meggyőződés konvertálható lenne-e az Európai Unió Bírósága előtti jogi érveléssé. Bár bonyolult elemzésekkel be lehetne bizonyítani, hogy a magyarországi média pluralizmusa súlyos veszélybe került, a testület nem lenne könnyű helyzetben, ha a Médiahatóság Klubrádióra vonatkozó egyedi döntéséről kellene kimutatnia, hogy éppen annak nyomán szűnik meg Magyarországon a sokszínű sajtó.
Lássunk egy másik példát, a bírók nyugdíjkorhatárának levitelét 62 évre.
A döntés gazdasági racionalitása nehezen belátható. Az Orbán-kormány - indokoltan, ám nem kis brutalitással - felemeli az általános nyugdíjkorhatárt, arra hivatkozva, hogy nem fenntartható a nyugdíjkassza hiánya. Ha viszont a nyugdíjkassza növekvő hiánya az egyik legnagyobb gondja a kormánynak, akkor nem indokolható egy szakma esetében levinni a nyugdíjkorhatárt 70-ről 62 évre. Ésszerűtlen. Hacsak a kormánynak nincsenek egyéb szempontjai. Ilyen szempont lehet az, hogy a kényszernyugdíjasok helyébe lépő fiatal bírák hálásak lehetnek azért, ha végső soron a kormány, még végsőbb soron a kormányfő idő előtt helyzetbe hozza őket.
De aligha létezik olyan precíz európai jogszabály, ami bármit is mondana arról, hogy mi a teendő akkor, ha egy tagállami kormány a bíróságokat a fent leírt módon maga alá akarná gyűrni. Ahogy a falra köpést sem látja előre a klubszabályzat. Sőt. Nincs uniós jogszabály a bírák nyugdíjkorhatáráról sem. Egyáltalán: semmilyen nyugdíjkorhatárról. A nyugdíj nemzeti hatáskör, európai intézménynek a legcsekélyebb befolyása sem lehet arra, hogy egy tagország miként rendezi a bírák vagy mások nyugdíját. Az unióról szóló szerződés mindössze a diszkriminációt tiltja: ezért a kormány - cinikusan, de ügyesen - úgy érvel, hogy diszkriminációt szüntet meg akkor, amikor az általánosan 62 évben megállapított nyugdíjkorhatárra viszi le a bírákét is. Ebben esetleg még engedni is tud: de a bírák kinevezésének és előléptetésének rendszere, melynek kulcsszereplője Szájer József felesége, változatlan marad.
Alig van a magyar kormánynak olyan demokráciaellenes huncutsága, amiről ne tudná kimutatni, hogy más EU-tagállamokban is hasonló szabályozás van életben. Csakhogy amíg a kormány és hű médiadrukkerei kórusban, ütemesen kiabálják, hogy "kettős mérce", és hogy megint bántják a magyart, addig az unió pártatlan vezetői szemében lassan összeáll egy különös kép.
Valóban előfordult más tagállamokban is, hogy a kormányuk központosító, a demokratikus közízlést sértő huncutságra szánta el magát. Van példa arra, hogy pártpolitikust neveznek ki nemzeti intézmények élére, ahogy van ciklusokon átnyúló kinevezésekre is. Ám Magyarországon mindezen "rossz gyakorlatokból" kicsit sok gyűlt össze: olyannyira, hogy összességükben fenyegetik a demokratikus értékeket. Csak Magyarországon áll elő olyan helyzet, hogy az új intézmények a mostani kormányt esetleg felváltó új többséget hónapokon belül elgáncsolhatják. Ugyan kinek jutott volna eszébe az unió alapegyezményeinek a kidolgozásakor, hogy egy kormánynak tilos legyen megakadályozni az őt követő kormánytöbbségnek a kormányzást, példának okáért az adótörvények megváltoztatását?
Jó, ha a magyar demokrácia hívei megértik: az Európai Bizottság kizárólag olyan kérdésekben konfrontálódhat Magyarország kormányával, amely ügyek ezerszázalékosan megállnak az Európai Unió Bíróságán. Ellenkező esetben a Bizottság tekintélye és tagállamokra gyakorolható befolyása csorbát szenved.
Majd odasúg
Ám ne higgyük, hogy a Bizottság mindezek tudatában csak legyinteni fog a magyarországi anomáliákra. Két okot is tudok, amiért nem.
Az első az, hogy az EU vezetői, mind az intézményi vezetők (van Rompuy, Barroso), mind a tagállami vezetők (leginkább Merkel és Faymann) szintén politikai közegben élnek, és mindenki mindenhol a politikai túlélésért küzd. Ha valaki nagyot vét, azt felhasználják ellene. A Magyarországról szóló európai parlamenti vitáknak ugyan nincs közvetlen következményük, ám a hangulat, a kritikák politikai nyomás alatt tartják az intézményi vezetőket. Ha nem reagálnak a magyarországi helyzetre, őket veszik össztűz alá. Hasonló a helyzet a tagállamokban, kivált Németországban és Ausztriában, ahol rég nem látott rossz sajtója van Magyarországnak. Ezeket az írásokat Merkel és Faymann szavazói is olvassák - és a demokratikusan megválasztott vezetők tartósan nem fognak szembemenni választóik értékrendjével. Előbb-utóbb a tudomásukra kell hozniuk, mit gondolnak a magyarországi állapotokról.
És van egy összeurópai szempont is, ami lépéskényszerbe hozza az európai vezetőket. Okkal lehet tartani attól, hogy a magyarországi példa vírusként terjed el Európa keleti felében. A román elnöknek nagyon imponál, amit Magyarországon lát, a mindig békés Szlovénia öles léptekkel követi a magyar példát, és Szlovákia miniszterelnöke hamarosan ismét Robert Fico lesz. Az EU vezetői tisztában vannak azzal, hogy ha most nem tudnak megálljt parancsolni az autoriter kormányzásnak, az végzetes sebességgel terjed el Közép-Európában. De mit tegyenek olyan ügyekben, ahol a jogi lehetőségek kockázatosak?
Köztudomású, hogy Magyarország az unortodox gazdaságpolitikája miatt jobban eladósodott, mint az adósság elleni háború kezdetén, és e harcban az elkonfiskált magánnyugdíjakat és az ágazati különadók milliárdjait is elköltötték. Az ország másfél év szabadságharc után leteszi a fegyvert, és az IMF-hez fordul segítségért. Az IMF és az Európai Bizottság közötti megállapodás alapján, abban az esetben, ha egy tagállam az IMF-hez fordul, akkor az Európai Bizottsággal kell először megállapodnia. "riási a különbség a között, hogy a Bizottságnak az Európai Unió Bíróságához kell fordulnia Magyarországgal szemben, vagy csak meg kell súgnia az IMF-nek, hogy ne kapkodja el a megállapodást Magyarországgal.
Ki győzi le?
De milyen érvrendszerrel tudja az EB a magyar kormánnyal szembeni kifogásait alátámasztani, ha az EU joganyaga erre elégtelennek tűnik?
E harcban az Európai Bizottságnak vannak szövetségesei. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke már felvette a kapcsolatot Thorbjsrn Jaglanddal, az Európa Tanács főtitkárával annak érdekében, hogy az ET (nem összetévesztendő az Európai Tanáccsal) is folytassa le a megfelelő vizsgálatokat a magyar törvényekkel kapcsolatban. Az Európa Tanács kifejezetten a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság európai szabványainak érvényesülését kíséri figyelemmel. Jagland főtitkár az ET parlamentjében világosan kifejtette, hogy Magyarország nem csupán az EU tagja, hanem aláírója az Európa Tanács Emberi Jogok Európai Egyezményének is, s míg a vitatott törvényekkel kapcsolatban az EU-nak valóban kevés a tennivalója, az ET-nek annál több. Jagland a Fidesz szokásos vádjait előre kivédve kijelentette, hogy az Európa Tanács nem politikai, hanem konvenció-alapú megközelítést fog alkalmazni. Az Európa Tanács parlamentjének jelentéstevői a közeli napokban már Budapestre utaznak, az ET legtekintélyesebb szervezete, a legkiválóbb európai alkotmányjogászokból álló Velencei Bizottság is megkezdte a vitatott törvények tanulmányozását. Ha Orbánék úgy kalkuláltak, hogy a kényszerítő eszközökkel nem rendelkező Európa Tanács konvencióit megsérthetik, míg az Európai Unió joganyagának hiányosságai között lavíroznak, akkor nem számoltak azzal, hogy ha túl sok ellenséget szereznek, azok összefognak - nem Orbán ellen, hanem a demokrácia elvei mellett. Abban a dühödt levélben, amit Neelie Kroes bizottsági alelnöknek írt, Szájer József épp azt sérelmezi, hogy a Bizottság a magyar kormányon az ET ajánlásainak követését kéri számon. Az azonban bizonyosan nem igaz, hogy az EU Orbán Viktor megbuktatására törekedne. Nem is tehetné ezt, hiszen a magyarországi ellenzék kicsi és töredezett, sehol a magyar Monti, aki mögé a nagy pártok odaállnának. A kétharmados Fideszt Orbán a kezében tartja, s ezt pontosan tudják Brüsszelben.
*
A Bizottság szeretné a magyar dossziét a lehető leggyorsabban lezárni - miközben aligha hátrálhat túl messzire. Az európai értékekkel ennyire orcátlanul szemben haladó kormánnyal Brüsszelnek még nem volt dolga: Magyarország eddig soha nem látott kihívás.
A magyar kormány érdeke meg az, hogy kenyértörés nélkül (mert az IMF-megállapodás kell) folytassa a szabadságharcot (mert ezt szeretik a miniszterelnök hívei).
Mindebből az a következtetés adódik, hogy lesz részmegállapodás az Európai Bizottság és a magyar kormány között. Egyes területeken (bírák nyugdíjazása, adatvédelmi ombudsman) körvonalazódik a kompromisszum, a jegybanktörvény egyes részeiben (fizetés, eskü) Orbán Viktor megmakacsolta magát. Ám mivel Orbán lételeme a konfliktus, arra számíthatunk, hogy amint egy-egy ügy megoldódik, újak lépnek a helyébe. Eközben az ország egyik fele úgy érzi, az EU oktalanul szól bele a magyar belügyekbe, a másik fele pedig cserbenhagyásnak fogja a Bizottság kompromisszumkeresését értékelni. Az utóbbiaknak mondom: Brüsszel egyes ügyekben meghátrálásra kényszerítheti Orbánt, és erre látunk is majd példákat. De őt nem az Európai Bizottságnak, hanem a magyar demokratáknak kell legyőzni.
