Tüntetés a felsőoktatási törvény ellen

Tényleg mindenkié?

  • Urfi Péter
  • 2012. február 15.

Publicisztika

Egy órája hazamentek az egyetemisták az Egyetem térről. Lehet még ebből akár a diákság új ellenállása is – de nagyon nem mindegy, milyen jelszavak mögött sorakoznak fel azok, akik az eszement felsőoktatási törvény ellen tiltakoznak.

Úgy ezer diák vett részt a Hallgatói Hálózat (HaHa) tüntetésének kulturált, leginkább langyosnak mondható hivatalos részén az új felsőoktatási törvény ellen. Mondjuk még egyszer: ezer emberről beszélünk. Továbbra sem értjük, mégis mi a francra várnak a felsőoktatás résztvevői. Vajon mennyire kell megalázni komplett szakmákat, mennyire kell megtaposni egy teljes generációt, hogy végre az utcára vonuljanak oktatók és hallgatók tömegei, hogy észrevehető ellenállást tanúsítsanak az egyetemek vezetői? Ha Hoffmann Rózsa nádpálcával veri végig a Rektori Konferenciát; ha Dux László házhoz megy és egyesével mocskos tolvajoz le minden joghallgatót; ha Orbán Viktor magához rendeli minden végzős középiskolás szakválasztási és minden egyetemista tárgyfelvételi jogát – az elég lesz?

Hogy mi az érzelmileg indokolt és józanul végiggondolt menete egy ilyen tüntetésnek, azt a hivatalos program után az ELTE jogi karára bevonuló maroknyi csapat mutatta meg. Öntudatosabb társadalomban egy ilyen törvény tizedének kiszivárgása után azonnal bénulna le a fél egyetemi rendszer, és nagyon jól volna így: kitől várjunk el kritikai gondolkodást és hatékony önképviseletet, ha nem az egyetemi fiatalságtól?

A Hallgatói Hálózat tehát elkezdett valamit, aminek természetesnek kellene lennie, és ami vállalható alternatívája tud lenni a hivatalos hallgatói érdekképviselet (a HÖOK és leányvállalatai) töketlenkedésének, amely a helyezkedés, a koncepciótlan félig-tiltakozás és a sunyulás kiszámíthatatlan kavarodását mutatja. Nem a HaHa az egyetlen út, vannak és lesznek még más hiteles szervezetek, legyenek is minél többen, virágozzon minden diák. De most ők álltak az élére egy ügynek. Nem mindegy, hogy mit tűznek a zászlójukra, nem mindegy, hogy mit skandál a tömeg, amely kimegy velük az utcára.


Fotó: Galló Rita

 

Most azt skandálták: nem fizetünk. A tandíjellenes populizmus 2008-ban népszavazással dobta a kukába a minőségi és fenntartható felsőoktatás esélyét. Már a tandíj 2006-os bevezetésekor elmondtuk: tandíj nélkül nem megy. De győzött Orbán és győztek az ostoba szlogenek: esélyegyenlőség, egyetemet mindenkinek, a tanulás szabadsága és a többi. A HaHa akkor is a tandíj ellen tüntetett, de tavaly sem volt másként: Papp Réka Kinga a hálózat nevében tandíjellenes retorikával tüzelte az október 23-i millás tüntetés közönségét. Mára nagyjából észhez tértek: a honlapjukon található szakmai anyag nem váltja meg a világot, vannak populista futamai, de kidolgozatlanságában is előremutató dolgozat, amely – ahogy azt K. Horváth Zsolt, az ELTE oktatója a tüntetésen elhangzott kiváló beszédében elmondta – a felsőoktatás jövőjét a szociális ösztöndíj-rendszerrel támogatott, minden hallgató által fizetett kis összegű tandíjban látja. Halkan jeleznénk: a 2006-os törvénymódosítás erről szólt. Nem sok olyan programja volt a Gyurcsány-kormánynak, amit átgondoltan végigcsinált, működőképesen pályára állított – ez ilyen volt.

A  HaHa megtette az első lépést a populizmustól a felelős érdekképviselet felé. Csak az szállhat szembe a törvényerőre emelkedett elmebajjal és a keretszámok paternalista protekcionizmusával, aki tiltakozás közben nem hazudik a híveinek. Ez a tandíj, az Orbán-kormány tandíja a kevésbé tehetősek tízezreinek jövőjét veti a villamos elé. Aztán csenget egy picit. De az Orbán-kormány meg fog bukni, a felsőoktatási törvény talán még annál is előbb. Ám ha a tiltakozás retorikája kimerül abban, hogy „nem fizetünk” és „az egyetem mindenkié” – akkor a bukás után megint ott állunk majd a nagy magyar mocsárban, talpig tandíjmentesen, és még húsz évig nem változik semmi.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.