Tüntetés a felsőoktatási törvény ellen

Tényleg mindenkié?

  • Urfi Péter
  • 2012. február 15.

Publicisztika

Egy órája hazamentek az egyetemisták az Egyetem térről. Lehet még ebből akár a diákság új ellenállása is – de nagyon nem mindegy, milyen jelszavak mögött sorakoznak fel azok, akik az eszement felsőoktatási törvény ellen tiltakoznak.

Úgy ezer diák vett részt a Hallgatói Hálózat (HaHa) tüntetésének kulturált, leginkább langyosnak mondható hivatalos részén az új felsőoktatási törvény ellen. Mondjuk még egyszer: ezer emberről beszélünk. Továbbra sem értjük, mégis mi a francra várnak a felsőoktatás résztvevői. Vajon mennyire kell megalázni komplett szakmákat, mennyire kell megtaposni egy teljes generációt, hogy végre az utcára vonuljanak oktatók és hallgatók tömegei, hogy észrevehető ellenállást tanúsítsanak az egyetemek vezetői? Ha Hoffmann Rózsa nádpálcával veri végig a Rektori Konferenciát; ha Dux László házhoz megy és egyesével mocskos tolvajoz le minden joghallgatót; ha Orbán Viktor magához rendeli minden végzős középiskolás szakválasztási és minden egyetemista tárgyfelvételi jogát – az elég lesz?

Hogy mi az érzelmileg indokolt és józanul végiggondolt menete egy ilyen tüntetésnek, azt a hivatalos program után az ELTE jogi karára bevonuló maroknyi csapat mutatta meg. Öntudatosabb társadalomban egy ilyen törvény tizedének kiszivárgása után azonnal bénulna le a fél egyetemi rendszer, és nagyon jól volna így: kitől várjunk el kritikai gondolkodást és hatékony önképviseletet, ha nem az egyetemi fiatalságtól?

A Hallgatói Hálózat tehát elkezdett valamit, aminek természetesnek kellene lennie, és ami vállalható alternatívája tud lenni a hivatalos hallgatói érdekképviselet (a HÖOK és leányvállalatai) töketlenkedésének, amely a helyezkedés, a koncepciótlan félig-tiltakozás és a sunyulás kiszámíthatatlan kavarodását mutatja. Nem a HaHa az egyetlen út, vannak és lesznek még más hiteles szervezetek, legyenek is minél többen, virágozzon minden diák. De most ők álltak az élére egy ügynek. Nem mindegy, hogy mit tűznek a zászlójukra, nem mindegy, hogy mit skandál a tömeg, amely kimegy velük az utcára.


Fotó: Galló Rita

 

Most azt skandálták: nem fizetünk. A tandíjellenes populizmus 2008-ban népszavazással dobta a kukába a minőségi és fenntartható felsőoktatás esélyét. Már a tandíj 2006-os bevezetésekor elmondtuk: tandíj nélkül nem megy. De győzött Orbán és győztek az ostoba szlogenek: esélyegyenlőség, egyetemet mindenkinek, a tanulás szabadsága és a többi. A HaHa akkor is a tandíj ellen tüntetett, de tavaly sem volt másként: Papp Réka Kinga a hálózat nevében tandíjellenes retorikával tüzelte az október 23-i millás tüntetés közönségét. Mára nagyjából észhez tértek: a honlapjukon található szakmai anyag nem váltja meg a világot, vannak populista futamai, de kidolgozatlanságában is előremutató dolgozat, amely – ahogy azt K. Horváth Zsolt, az ELTE oktatója a tüntetésen elhangzott kiváló beszédében elmondta – a felsőoktatás jövőjét a szociális ösztöndíj-rendszerrel támogatott, minden hallgató által fizetett kis összegű tandíjban látja. Halkan jeleznénk: a 2006-os törvénymódosítás erről szólt. Nem sok olyan programja volt a Gyurcsány-kormánynak, amit átgondoltan végigcsinált, működőképesen pályára állított – ez ilyen volt.

A  HaHa megtette az első lépést a populizmustól a felelős érdekképviselet felé. Csak az szállhat szembe a törvényerőre emelkedett elmebajjal és a keretszámok paternalista protekcionizmusával, aki tiltakozás közben nem hazudik a híveinek. Ez a tandíj, az Orbán-kormány tandíja a kevésbé tehetősek tízezreinek jövőjét veti a villamos elé. Aztán csenget egy picit. De az Orbán-kormány meg fog bukni, a felsőoktatási törvény talán még annál is előbb. Ám ha a tiltakozás retorikája kimerül abban, hogy „nem fizetünk” és „az egyetem mindenkié” – akkor a bukás után megint ott állunk majd a nagy magyar mocsárban, talpig tandíjmentesen, és még húsz évig nem változik semmi.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.