Madártávlatból úgy tűnhet, Romániában a mindenre elszánt, sajátos tehetségű államelnök magánakciói határozzák meg a belpolitika alakulását. Szerencse és szeszély diktálja, hogy mi történik az országban - és ami történik, az most éppenséggel és véletlenül jó.
Ám figyelmesen követve az eseményeket, világossá válik, hogy Basescu nem a semmiből jött ember. Bármennyire is autoriter figura, nem pusztán személyes elszántságának köszönhető, hogy a román belpolitika átalakul, átrendeződnek a politikai eliten belüli viszonyok, sőt lecserélődik a politikai elit. Az elmúlt három évben az új román jobboldal a román szélsőjobb, a román baloldal és a román liberálisok többéves öszszehangolt munkájának eredményeképp jött létre. Basescut hoszszú évek alatt érlelték azzá, aki, és biztosították számára azt az előképzést, amelynek köszönhetően most úgy tűnik: rajta áll vagy bukik az ország sorsa. Anyaszervezete, a Demokrata Párt sem pusztán a hagyományos értelemben vett párt, hanem alulról nyitott "civil" szervezet, felülről szigorúan zárt politikai gépezet. Basescu köpenye alatt pedig cseperedik az új generáció, amelynek minden bizonnyal hosszabb élete lesz a román politikai életben, mint előtte bármelyiknek.
*
A "keménykezű elnök" felemelkedéséhez először is elengedhetetlen volt a román szociáldemokrata párt hitelvesztése és meggyengülése. A szocdem belharcokban elhullott a változásra képtelen régi pártelit, de a küzdelem felemésztette a párton belüli reformereket is. Dicstelenül tűnt el a nómenklatúra régi nagy öregje, Ion Iliescu - de csak azért, hogy kísérteni politikai mumusként még mindig visszajárhasson -, s még szégyenletesebben korrupciós botrányba keveredett utóda, Adrian Nastase. Bár a baloldalon többrendbeli politikai apagyilkosság történt, igazi esélyt az új fiú, a pártreformer Mircea Geoana sem kapott. Túl finoman, túl kompromisszumkészen, a régi párt iránti túlzott engedékenységgel kopogtatott, hóna alatt a reformokkal. Legnagyobb hibája az volt, hogy megmaradt azon a játéktéren, amelyet a szociáldemokraták 1990 után kiszakítottak maguknak: a rendszerváltás veszteseit akarták megnyerni. Sokáig sikerrel. Ám nem jöttek rá arra, hogy az ország gazdasági átalakulásának új vesztesei és új nyertesei vannak, akik kompromisszumokról, engedékenységről hallani sem akarnak. Basescu viszont pontosan megtanulhatta a szociáldemokratáktól, hogy mi a vesztes retorika, és mi a nyertes hangnem. Ez baloldalról hozott örökségének egyik legfontosabb eleme.
Az örökség másik része, amelylyel jól gazdálkodott, az a támogatói réteg, amelyet a baloldalról a saját maga által felépített és megerősített párt mögé állított. Tanácsadói, szimpatizánsai közül sokan egykor Ion Iliescu szellemi holdudvarát fényesítették. A Basescu előtti bal- és jobboldali kormányok megpróbálták embereiket a kormányzati struktúrákba plántálni, hogy aztán ott hosszú távra pozíciókat biztosítsanak a számukra. Az új román jobboldal másként viselkedik. Nem a kormányzati apparátust foglalja el és erősíti, hanem a kormányzat működését hatékonyan befolyásolni képes külső infrastruktúrát, lobbigépezetet. Az elnök emberei nem politikusok, hanem ún. civilek: karitatív vagy közösségi célokat is támogató pénzemberek; lap-, könyvkiadók, tanszékvezetők. Észrevétlenül kiépült az árnyékkormány Basescu körül, amely - akár érvényes mandátummal, akár anélkül - bármikor képes döntéshozói pozíciót elfoglalni. Basescu úgy nyert politikai csatát, hogy politikaellenes jelszavakkal operált, a pártot "kívülről befelé" építette fel, és éppen ezért az mindig képes megőrizni a civil, politikán kívüli jellegét; még akkor is, ha időközben professzionális politikai gépezetté nőtte ki magát. (Nagy szó ez az amorf, mindig bizonytalan román pártviszonyok közepette.) Nem ígért senkinek semmit, de mindenki a lekötelezettje, aki részese kíván lenni a hatékony reformoknak. Basescu nem egy személy, hanem a változtatás brandje, és nem illik kikezdeni. Aki nincs vele, az a reformok ellen van. Ez az átalakulás nemcsak a huszadik században kialakult - betegesen központosított, túl erős - román államgépezetet kezdi ki, de bizonyos értelemben az eddig megkérdőjelezhetetlen nemzetállami ideákat is. Az elnök újnacionalizmusa inkább a történelmi régiókat igyekszik megszólítani, mintsem az egységes állam mesterségesen megerősített koncepcióin alapul. Basescu egyformán jól beszéli a leszakadó régiók és a sikeres térségek nyelvét, és megtanult profitálni a történelmi regionális konfliktusokból is. Mögötte áll a gazdaságilag is rehabilitált Moldva csakúgy, mint a stratégiailag túlfuttatott Dobrudzsa vagy Olténia.
*
A széthulló szocdemeken kívül a román liberálisoktól is eltanult ezt-azt a legyőzhetetlenség nimbuszára szert tevő államfő. A belterjes, erőtlen és határozatlan román liberális párt sokáig úgy működött, mint valami megközelíthetetlen elit klub. Ez volt a szocdem tömegpárt arisztokratikus ellenpólusa: Bukarestben a finnyáskodó, távolságtartó erdélyiek, Erdélyben a nagy ívű terveket dédelgető, de a reális gazdasági és szociális kényszerpályákat nem ismerő kívülállók voltak a liberálisok.
Basescu viszont feltűnően jó kapcsolatot ápolt a liberális demokratákkal - olyannyira, hogy végül egyenesen kicsontozta a liberális pártelitet. A liberális pártból átcsábított jó hírű figurákból létrehozta a jobboldal "magánellenzékét". Nemhogy térdig, de kötésig gázolt a liberálisok számára fontos témákban - miközben szemrebbenés nélkül engedte meg magának, hogy főműsoridőben cigányozzon, buzizzon, és ugyanannak a hétnek a végén különalkut kössön az ortodox egyházzal. Így válhatott egyszerre a legnépszerűbb jogvédővé és jogtipróvá: egyetlen politikai manőverrel sikerült kielégítenie a román politikai elitet és az átlagválasztót.
Basescu sokat köszönhet a román szélsőjobbnak is. A Vadim Tudor vezette radikális pártnak a klasszikus, ám diplomáciai szempontból kényelmetlen jobboldali témákat sikerült nemcsak csontig lerágnia, de egyenesen lejáratnia is. Ezen amortizálódás után megszülettek az új, mozgósításra is alkalmas célok: a másfél évtizeden át virulensen működő etnonácizmust Romániában néhány éven belül felváltotta a szocionácizmus, a leszakadókkal, lemaradókkal szembeni végzetes türelmetlenség, a szegregáció új formái, amelyeket a román politika (a tanügyi reformmal, az új szociális lakásépítési rendszerrel, az egészségügyi rendszer működtetésével) helyesel és támogat.
Basescu a szélsőjobb legutóbbi választási kudarca után mandátumot biztosított a pozíció nélkül maradt képviselőknek. És miután a román szélsőjobbot a demokrata politika részben felőrölte, részben magába olvasztotta, megváltozott a viszonya a magyar érdekképviselethez is. A szocdemek képtelenek voltak leküzdeni a rendszerváltás óta a román politikában szakadatlanul lüktető reflexet, miszerint a "magyarokkal vigyázni kell"; s erőtlenül bár, de még mindig meg-meglobogtatják a magyar kártyát. Basescunak ilyen botorság eszébe sem jut. ' volt az első, aki felismerte, hogy az RMDSZ legnagyobb problémája az intézményes fejlődésképtelenség. Míg a Demokrata Párt egyszerre játszotta ki a civil mozgalmak és a professzionális pártépítés nyújtotta lehetőségeket, addig az RMDSZ elvesztette a rendszerváltás óta több-kevesebb intenzitással működő civil kötődéseit; s képtelen volt elindulni a pártépítés felé. Egyetlen huszárvágással lehetett a magyar érdekképviseletet meghátrálásra kényszeríteni: összekapcsolni a román "civil" építkezést a magyarral, és a hiányzó magyar politikai professzionalizmus helyett tálcán kínálni a románt. Nem véletlen, hogy Basescu előbb a magyar polgári mozgalom által dédelgetett Szász Jenőt, majd a szintén civil jelöltként újra erőre kapó Tőkés Lászlót környékezte meg. A két magyar ellenzéki figura legfőbb értéke - a román belpolitika szempontjából - nem az, hogy Markó ellenzékeként működnek, hanem hogy összeköttetést teremthetnek Basescu célcsoportjaihoz. Az új bukaresti elit kis székelyföldi másához: ez a civil álcát viselő nagyon kemény, helyi politikai lobbi, amelyről lepereg minden politikai vád és gyanú.
Egyszerű lenne azt mondani, hogy Basescu "magyarellenes" vagy "antiliberális" vagy "baloldal-ellenes" politikát folytat, és hogy sikereinek záloga továbbra is a román nacionalizmus, a nemzetállam képviselete. De ez nem lenne igaz. Mindaz, amit a román nacionalizmusról tudunk, a továbbiakban fontos történelmi információ, de elégtelen tájékozódási pont. Basescu és a mögötte álló párt - ellentétben a román baloldallal, jobboldallal vagy akár a magyar érdekképviselettel - nem a Közép-Európában megszokott és megtanult politikai mintákat követi. Az államfő felismerte, hogy a román állameszmény, csakúgy, mint a nemzetkép, gyökeresen átalakul. Ezt az átalakulási folyamatot bizonyos értelemben ő animálja. Megadja a császárnak is, ami a császárnak jár - de egészen biztosan nála marad a politikai profit.
