Kölcsönkenyér

  • 2003. március 13.

Publicisztika

A tény, hogy hazánk bírja Európa egyik legelbaszottabb médiatörvényét, immáron évek óta nyílt titok. Ez a törvény a napi szintű pártpolitikai csatározások dühöngőjévé teszi a közmédiumokat és azok vezetőségét. Büszkén jelenthetjük: immáron az is része haladó hagyományainknak, hogy a demokrácia játékszabályait állítólag (valójában hírből se) ismerő pártjaink a médiatestületek vezetőinek, delegáltjainak ki- és beszavazása kapcsán intézik el egymás között hosszú és rövid lejáratú vendettáikat. Jól tudjuk persze, hogy a Fidesz - MPP beszopatása és a hétfői fejlemények csak azt bizonyítják: a kreatív jogértelmezés, melyet pont a Fidesz honosított meg az előző ciklusban, előbb-utóbb annak fejére hullik vissza, aki kitalálta. Emlékszünk még mindannyian, miként cseszett ki az akkori ellenzékkel a vezető polgári erő - hű szövetségese, az azóta részben már felszalámizott MIÉP lelkes segítségével. Tudjuk, hogyan minősültek hirtelen bősz ellenzékieknek KDNP-s és antallista kurátorok - alkalmanként szándékuk és akaratuk ellenére. Most azután kamatostul kapták vissza mindezt, kacaghat a polgár, de a jogosnak tűnő káröröm sem feledtetheti, hogy a bosszú ismét csak kisstílű politikai játszmák következménye, s az új helyzet megint oly tisztátalan és gusztustalan, mint majdnem minden, amit a honi közélet médiafronton eddig előállítani bírt. Mondhatnánk persze, hogy a Fidesz és az MDF pitiáner rivalizálása és a kölcsönös kisstílű arcoskodás az ő sajátos magánügyük - legfeljebb a polgári oldalra tartozna, az meg már úgyis a közelgő március 15-i zombijárásra készül. Ám látni kell: a kormányoldal pusztán azzal, hogy elfogadta a jelenlegi helyzetet, nevezetesen azt, hogy egy kicsi, majdnem virtuális párt, mely csak a Fidesz hátán jutott be a parlamentbe, kisajátíthassa a köztévé kuratóriumi helyeinek felét s a jobboldal teljes kontingensét, visszafelé teszi hiteltelenné mindazt, amit a koalíciós pártok, akkor még ellenzékiként e témában összehordtak. A kreatív jogszabály-értelmezésen alapuló rogánizmus persze ismét kart karba öltve jár a klasszikus, régi vágású kamarillapolitikával, melynek taktikai-stratégiai elemei (az egyszerre szellemes és innovatív "oszd meg, és uralkodj!") egyben hagyományos építőkövei is a progresszív magyar nyilvánosságpolitikai hagyománynak (Aczél). És ha valakinek még kétségei volnának afelől, mily elvszerűen, minden mocskos hátsó szándék nélkül dőlnek el nálunk a médiapolitika nagy kérdései, annak ajánlhatjuk figyelmébe Hajdu István, az egykori megbízható káder, majd több rezsimet is kiszolgáló rádióvezető beemelését Körmendy-Ékes megüresedett ORTT-elnöki székébe - ezúttal Fidesz-MSZP-összefogással (az SZDSZ ellenszavazatával). A Hajdu ellen felhozott ellenérvek közismertek (a Vasárnapi újság ámokfutásának és Orbán intenzív médiajelenlétének eltűrése csak a két leghangsúlyosabb), s kirajzolódik belőlük az a határozott karakter, mely egyszerre két vezető honi politikai párt szerint is alkalmassá teszi Hajdut az ORTT-elnöki posztra. Ez pedig a mindenkori politikai vezetés igényei iránt mutatott szenzitivitás. Ugyanezt kevésbé finom megfogalmazás szerint seggnyalásnak szokták nevezni.

n A tény, hogy hazánk bírja Európa egyik legelbaszottabb médiatörvényét, immáron évek óta nyílt titok. Ez a törvény a napi szintű pártpolitikai csatározások dühöngőjévé teszi a közmédiumokat és azok vezetőségét. Büszkén jelenthetjük: immáron az is része haladó hagyományainknak, hogy a demokrácia játékszabályait állítólag (valójában hírből se) ismerő pártjaink a médiatestületek vezetőinek, delegáltjainak ki- és beszavazása kapcsán intézik el egymás között hosszú és rövid lejáratú vendettáikat. Jól tudjuk persze, hogy a Fidesz - MPP beszopatása és a hétfői fejlemények csak azt bizonyítják: a kreatív jogértelmezés, melyet pont a Fidesz honosított meg az előző ciklusban, előbb-utóbb annak fejére hullik vissza, aki kitalálta. Emlékszünk még mindannyian, miként cseszett ki az akkori ellenzékkel a vezető polgári erő - hű szövetségese, az azóta részben már felszalámizott MIÉP lelkes segítségével. Tudjuk, hogyan minősültek hirtelen bősz ellenzékieknek KDNP-s és antallista kurátorok - alkalmanként szándékuk és akaratuk ellenére. Most azután kamatostul kapták vissza mindezt, kacaghat a polgár, de a jogosnak tűnő káröröm sem feledtetheti, hogy a bosszú ismét csak kisstílű politikai játszmák következménye, s az új helyzet megint oly tisztátalan és gusztustalan, mint majdnem minden, amit a honi közélet médiafronton eddig előállítani bírt. Mondhatnánk persze, hogy a Fidesz és az MDF pitiáner rivalizálása és a kölcsönös kisstílű arcoskodás az ő sajátos magánügyük - legfeljebb a polgári oldalra tartozna, az meg már úgyis a közelgő március 15-i zombijárásra készül. Ám látni kell: a kormányoldal pusztán azzal, hogy elfogadta a jelenlegi helyzetet, nevezetesen azt, hogy egy kicsi, majdnem virtuális párt, mely csak a Fidesz hátán jutott be a parlamentbe, kisajátíthassa a köztévé kuratóriumi helyeinek felét s a jobboldal teljes kontingensét, visszafelé teszi hiteltelenné mindazt, amit a koalíciós pártok, akkor még ellenzékiként e témában összehordtak. A kreatív jogszabály-értelmezésen alapuló rogánizmus persze ismét kart karba öltve jár a klasszikus, régi vágású kamarillapolitikával, melynek taktikai-stratégiai elemei (az egyszerre szellemes és innovatív "oszd meg, és uralkodj!") egyben hagyományos építőkövei is a progresszív magyar nyilvánosságpolitikai hagyománynak (Aczél). És ha valakinek még kétségei volnának afelől, mily elvszerűen, minden mocskos hátsó szándék nélkül dőlnek el nálunk a médiapolitika nagy kérdései, annak ajánlhatjuk figyelmébe Hajdu István, az egykori megbízható káder, majd több rezsimet is kiszolgáló rádióvezető beemelését Körmendy-Ékes megüresedett ORTT-elnöki székébe - ezúttal Fidesz-MSZP-összefogással (az SZDSZ ellenszavazatával). A Hajdu ellen felhozott ellenérvek közismertek (a Vasárnapi újság ámokfutásának és Orbán intenzív médiajelenlétének eltűrése csak a két leghangsúlyosabb), s kirajzolódik belőlük az a határozott karakter, mely egyszerre két vezető honi politikai párt szerint is alkalmassá teszi Hajdut az ORTT-elnöki posztra. Ez pedig a mindenkori politikai vezetés igényei iránt mutatott szenzitivitás. Ugyanezt kevésbé finom megfogalmazás szerint seggnyalásnak szokták nevezni.

Figyelmébe ajánljuk

Eldobott aggyal

  • - ts -

A kortárs nagypolitika, adott esetben a kormányzás sűrű kulisszái mögött játszódó filmek, tévésorozatok döntő többsége olyan, mint a sci-fi, dolgozzék bármennyi és bármilyen hiteles forrásból.

Nemes vadak

Jason Momoa és Thomas Pa‘a Sibbett szerelemprojektje a négy hawaii királyság (O‘ahu, Maui, Kaua‘i és Hawai‘i) egyesítését énekli meg a 18. században.

Kezdjetek el élni

A művészetben az aktív eutanázia (asszisztált öngyilkosság) témaköre esetében ritkán sikerül túljutni egyfajta ájtatosságon és a szokványos „megteszem – ne tedd meg” dramaturgián.

A tudat paradoxona

  • Domsa Zsófia

Egy újabb dózis a sorozat eddigi függőinek. Ráadásul bőven lesz még utánpótlás, mivel egyelőre nem úgy tűnik, mintha a tucatnyi egymással érintőlegesen találkozó, egymást kiegészítő vagy egymásnak éppen ellentmondó történetből álló regényfolyam a végéhez közelítene: Norvégiában idén ősszel az eredetileg ötrészesre tervezett sorozat hatodik kötete jelenik meg.

„Ha kém vagyok, miért engedtek oda?”

Mint ukrán kémet kitiltották Magyarország területéről a kárpát­aljai magyar politikust. A kormánypropaganda olyan fotókat közöl leleplezésként, amelyeket korábban Tseber Roland osztott meg a nyilvánossággal. Ő azt mondja, csak az ukrán–magyar viszony javításán dolgozik.

Törvény, tisztesség nélkül

Hazánk bölcsei nemrég elfogadták az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvényt, amely 2025. január 1. óta hatályos. Nem a digitális gyűlöletbeszédet kriminalizálja a törvény, csak az erőszakos cselekményekre felszólító kommentek ellen lép fel.

Nem így tervezte

Szakszerűtlen kéményellenőrzés miatt tavaly januárban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 77 éves nő Gyulán. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el és tiltották el foglalko­zásától az érintettet.

Nem vénnek való vidék

A gyógyító kezelésekre már nem reagált az idős szegedi beteg szervezete, így hazaadták, ám minden másnap a sürgősségire kellett vinni. Olykor kilenc órát feküdt a váróban emberek között, hasán a csövekkel és a papucsával. Palliatív ellátás sok helyen működik Magyar­országon – a szegedi egyetem intézményeiben még nem.