Ötkarikás Tamás

  • 2003. március 13.

Publicisztika

Deutsch Tamást megvezették megint: a volt sportminiszterrel valaki elhitette, hogy olimpiai sportág lesz az aszfaltozás. Erre Deutsch a hétvégén pályaedzést tartott: piros mezt húzott, és saját kezűleg töltött meg aszfalttal egy kátyút, majd szakszerűen huzigálva sportszerét, a kézi úthengert, elplanérozta azt. A tréning végén a riportereknek lelkesen magyarázta, hogy azt a 29 milliárd (miért pont annyi?) forintot, amit a Nemzeti Bank a forint elleni spekuláción megspórolt a költségvetésnek, a szakág fejlesztésére kellene fordítani.

n Deutsch Tamást megvezették megint: a volt sportminiszterrel valaki elhitette, hogy olimpiai sportág lesz az aszfaltozás. Erre Deutsch a hétvégén pályaedzést tartott: piros mezt húzott, és saját kezűleg töltött meg aszfalttal egy kátyút, majd szakszerűen huzigálva sportszerét, a kézi úthengert, elplanérozta azt. A tréning végén a riportereknek lelkesen magyarázta, hogy azt a 29 milliárd (miért pont annyi?) forintot, amit a Nemzeti Bank a forint elleni spekuláción megspórolt a költségvetésnek, a szakág fejlesztésére kellene fordítani.

Deutsch nem véletlenül érezte, hogy a hétvégén valami látványos, lelkesítő akcióval kell felsorakoztatnia maga mögé az ország közvéleményét és mozgósítania a kommunista propagandagépezet hazugságaiba csöndesen belefásuló lakosságot. (És az olimpiai eszménél lelkesítőbb gondolatot kevesebbet ismer a képzelet.) A kormányzat a múlt héten nyilvánosságra hozta azt a szerződést, amit Deutsch a kormány nevében a Budapest Sportaréna kivitelezőjével, a Bouygues francia óriáscéggel kötött. E szerződés értelmében a magyar kormány kötelezettséget vállal arra, hogy ha épít is hasonló csarnokot 2013. január 1-jéig, az ezen reménybeli létesítményekben tartandó sportversenyek és mindenféle egyéb rendezvények után "a minisztérium kártérítést fizet az üzemeltetőnek az üzemeltető által a jelen szerződés aláírásától 2013 januárjáig az ilyen létesítmény üzemelése következtében elszenvedett veszteségekért". A kivételt az olimpiai események jelentik - az Orbán-kormány valahogy kiravaszkodta, hogy az olimpián a nem a Bouygues-csarnokban tartandó versenyek miatt ne kelljen bánatpénzt fizetni a franciáknak.

Mindez persze akár röhejes is lehetne: ahogy a Bouygues komoly arccal alkudozik, majd a végén nagyvonalúan belemegy, hogy üsse kő, egy soha be nem következő eseményből fakadó, nem létező kárait ne térítse meg a magyar kormány. És e szerződésben még csak nem is az a gázos, hogy az Orbán-kormány minden skrupulus nélkül aláírt egy, a piaci versenyt nemhogy korlátozó, de egyenesen kizáró monopolszerződést egy nagy nyugati konszernnel. Hiszen ettől még akár előnyös is lehetne e tranzakció - elvégre ki a franc gondolná azt ebben az országban, hogy a következő tíz évben Budapesten az államnak még egy hasonló nagyságú sportcsarnokot kellene építeni. Ép ésszel senki.

No, ez az. Az a szerződés aláírásakor, azaz 2001. nyár végén nyilvánvaló kellett hogy legyen mindkét fél, így az akkori magyar kormány számára is, hogy ha lesz 2012-ben Magyarországon olimpia, akkor az arra felépítendő, 7000 főnél nagyobb befogadóképességű sportcsarnokok és a bennük 2013-ig tartandó rendezvények után jól fog járni a Bouygues is - ebben az esetben a gazdasági patriotizmus kormánya mint a franciák pénzfelhajtója szerepel a tranzakcióban. Valószínűbb azonban a másik verzió, miszerint nemcsak a Bouygues tudta, hogy nem lesz olimpia (mit érdekelte őket), de az első perctől tisztában volt ezzel az Orbán-kormány is. Ennek ellenére használta fel az olimpia megrendezésének "gondolatát" a választási kampányban. Hazudjunk valami emberfelettit: sokan elhiszik majd, köztük jó szándékú emberek is, sokan meg nem; de nem baj, ez utóbbiak lesznek a nemzet örömének elrontói, a hazaárulók - sőt ha nem lesz, hát miattuk nem lesz olimpia. Az viszont már nem csak az ő szégyenük, hogy az aláírásgyűjtő ívet még a rivális miniszterelnök-jelölt is aláírta, és hogy sem akkor, sem azóta nem mondta ki jószerivel senki - az SZDSZ kivételével - jól érthetően, hangosan azt, hogy Magyarország nem alkalmas az olimpia megrendezésére, és nincs is rá szüksége. Lassan itt lenne az ideje ennek is. Hiszen ha az olimpiai felhorgadásnak van tanulsága, akkor az ennyi: rég rossz, ha a kormányzati munka a hazugságok szakszerű menedzselésében merül ki.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.