Publicisztika

Orbán Viktor otthon felejtette az útlevelét, amikor a hét végén Romániába igyekezett egy református templom szentelésére. Megesik az ilyen néha mindenkivel, az õ feje sem káptalan. Ugyanakkor Zilahligeten nyilván várták nagyon, világos: ilyenkor valamit tenni kell, rapid megoldásra van szükség. Mezei halandó ilyenkor fogja a telefont, és odaszól: "Bocsánatot kérek, de voltam olyan kretén, egyszersmind olyan tiszteletlen veletek, barátaim, hogy ez a malõr megesett. Most mentem a menthetõt, üstöllést inalok haza érte, az anyósom lehozza a Moszkva térig, azzal is idõt nyerünk, de így is rámegy fél nap a hülyeségemre. Ha tudtok, várjatok meg, legalább az áldomással! Ígérem sietek, ahogy tudok!" Tudjuk, Orbán Viktor nem így járt el, ugrasztotta a külügyet, ugyan jár-nák már ki neki ezt a kicsiséget. A külügy meg kijárta. Király! De miért?

A Gyurcsány Ferenc belengette bankadó sokféleképpen értékelhetõ (szakmai interpretációját lásd a 16. oldalon), most csak azzal a hatással foglalkozunk, amit a bejelentés a politikai erõtérben váltott ki. Noha az ötlet célja nyilvánvaló (a méretes hiánnyal küszködõ államnak nagy és biztos bevételre van szüksége anélkül, hogy a lakosság terheit növelné, legalábbis közvetlenül), s különösebben eredetinek sem mondható (a közelmúltban Kökény Mihály egészségügyi miniszter próbálta feltölteni az üres gyógyszerkasszát a gyártók profitjának a rovására, míg pár éve, egy árvíz után Orbán Viktor szeretett volna a biztosítók zsebében matatni), jól érzékelhetõ zavart okozott az ellenzék soraiban. Gyurcsány a Fideszre emlékeztetõ módon indította (bankár- és gazdagellenes húrok rezgetése) s folytatta akcióját (az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának dörgedelme után nem visszakozott, hanem legyintett, és megerõsítette szándékát), ami ellenfeleit szemmel láthatóan felkészületlenül érte.

Kezdetben volt a dal. Rigmusok, ráolvasó énekek, dalok születéshez, halálhoz, bármilyen gyülekezéshez, örömhöz, gyászhoz, gyógyításhoz, rontáshoz, esõhöz, naphoz, terméshez, betakarításhoz, istenhez, ördöghöz, szerelemhez, váláshoz, munkadal a munkához, bordal a borhoz. Énekek éneke.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár csalás gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, mivel egy "dokumentumokkal alátámasztott bejelentés szerint" 33 orvos dobozonként 2-4 ezer forintért szív- és keringési betegségek elleni gyógyszereket írt föl.

A szabadkai származású Kosztolányi Dezsõ a harmincas években "hazajött" Budapestrõl, s meglátogatott egy palicsi iskolát, majd keserûen jegyezte le a naplójába: pár év múlva itt egy magyar sem lesz. Tévedett, de még nem tudjuk, mekkorát.

Szeptember elsejével az eddig ismert, csaknem száz százalékban állami tulajdonú Bábolna Rt. lényegében a múlté lett. A tulajdonos állam - úgy tudni: a cég jelenlegi vezetésének a koncepció-ját elfogadva - úgy döntött, hogy a korábban a nemzetközi piacon is meglehetõs hírnevet szerzõ vállalatot jogutód nélkül felszámolja, részeit veszteséges és nyereségessé tehetõ egységekre válogatja szét. Az elõbbiek eszközeit értékesítik, az utóbbiakat privatizálják.

Salgó László, a távozófélben lévõ rendõrkapitány a múlt héten arról mennydörgött, hogy a rendõrség a törvényes keretek közt a legmesszebbmenõkig elhatolva, teljes szigorral fog fellépni a hungarista porcelánnácik október 15-re tervezett tüntetése ellen. Bár nem lehetett tudni, pontosan mire gondolt (se szó, se beszéd leverik a zöldingeseket? bezsuppolják õket, ahogy kiteszik a lábukat az Andrássy útra? vagy megvárják, míg elõhúznak egy nyilaskeresztet? és ha nem húznak?), a fõkapitány elszántsága a vonatkozó jogszabályok ismeretében inkább nevetséges volt, mint megnyugtató.

"Egyértelmûen kimutatható, hogy Annus Adrián Athénban leadott két vizeletmintája nem egy embertõl származik - ez áll a NOB végleges jegyzõkönyvében, amelyet a napokban juttattak el a Magyar Olimpiai Bizottsághoz" - tudatja a Népszabadság keddi száma címoldalon.

Hétfõn megkezdõdött az Országgyûlés õszi ülésszaka, ami a kormányfõ elhajtása, a miniszterelnök-jelölt kongresszusi megválasztása és az MDF-es belgyomrozás miatt a megszokottnál érdekesebbnek ígérkezett. A várakozásoknak az elsõ nap összességében nem felelt meg, mivel egyelõre mindenki a régi formáját hozta.

Mérsékelt örömünkre máris médiasztár vált a lapunk által felfedezett Bácsfi Diánából, s immár a fõpolgármester, felkért történész szakértõk, a BRFK és a baloldali kereskedelmi rádió vállvetve rágódnak a jól megérdemelt feledésbõl feltámadt hungarista mozgalom ideológiai és szimbolikus finomságai felett.

A széki Bertalan-nap egyike azoknak az erdélyi ünnepeknek, melyek egy magyar többségû község vallásos szertartásából az elmúlt években az össznemzeti eszmét hirdetõ szimbolikus politikai akcióvá alakultak át. Az ünnepi szónoklatokban a nemzeti kultúra és a megmaradás szimbólumává emelt székiek többsége az év nagy részében vendégmunkásként dolgozik Magyarországon.

Törvény tiltja a faji alapú megkülönböztetést, az mégis élesen jelentkezik a munkahelyi felvételi eljárások során. "Azért nem vettek fel, mert cigány vagyok" - érzik sokszor az elutasítottak, és bár a lehetõség megvolt erre, 2000-ig senki nem indított diszkriminációs pert. Akkor azonban megszületett az elsõ - sértettnek kedvezõ - ítélet, és egyre többen felbátorodnak. Ismert már néhány ember, aki véghezvitte a többszörösen lehetetlent. Talált ügyvédet, aki felvállalja a képviseletét, és sikerült bizonyítani az elõítéletes szándékot.

A hétkötetes értelmezõ szótár nem tud a fülszövegrõl, annál jobban ismerjük mi, írók, szerkesztõk, könyvkereskedõk, olvasók. Fülszövegnek, ugye, a könyv borítójának - envelopjának - azt a részét nevezzük, amelyen a kiadó ismerteti a könyvet, kedvet csinál az olvasásához. Mint ahogy az embernek is két füle van, általában a könyv is egy bal és egy jobb oldali füllel rendelkezik (persze nem világnézeti, nem is politikai értelemben). A fül üres is lehet, de ritkán az, a kiadó többnyire él a lehetõséggel, hogy tájékoztasson a könyvrõl, amelyet kezünkben tartunk, esetleg más kiadványaira is felhívja a figyelmet.

Az is bolond, ki környezetvédõvé lesz Magyarországon - facsarhatjuk ki a poéta sóhaját. Nem elég, hogy elszánt iparfejlesztõk, munkára s harcra kész erõmûépítõk, autópálya-lobbisták s a reálszféra egyéb aktorai támadják õket. Ezt még csak megértenénk, hiszen a mûszaki értelmiség gyakran érzi magát irritálva a környezetvédõk - szerintünk vélelmezett - technikaellenességétõl. Azt viszont már csodálkozva konstatáljuk, ha filoszoldalról érkezik a támadás, fõleg, ha kedvenc kulturális-politikai hetilapunkban jelenik meg történelmi ívû zöldellenes filippika a jeles orientalista-publicista tollából/szövegszerkesztõjébõl. Még nagyobb lesz aggállyal terhes csodálkozásunk, ha azt vagyunk kénytelenek látni, hogy a támadásértékû bírálat nem áll egyedül: nemrégiben másik mértékadó irodalmi és politikai hetilapunkban jelent meg ugyancsak dühödt támadás a zöldek ellen. S zajlik mindez a tömegkommunikáció ballib fertályán.