A Gyurcsány Ferenc belengette bankadó sokféleképpen értékelhetõ (szakmai interpretációját lásd a 16. oldalon), most csak azzal a hatással foglalkozunk, amit a bejelentés a politikai erõtérben váltott ki. Noha az ötlet célja nyilvánvaló (a méretes hiánnyal küszködõ államnak nagy és biztos bevételre van szüksége anélkül, hogy a lakosság terheit növelné, legalábbis közvetlenül), s különösebben eredetinek sem mondható (a közelmúltban Kökény Mihály egészségügyi miniszter próbálta feltölteni az üres gyógyszerkasszát a gyártók profitjának a rovására, míg pár éve, egy árvíz után Orbán Viktor szeretett volna a biztosítók zsebében matatni), jól érzékelhetõ zavart okozott az ellenzék soraiban. Gyurcsány a Fideszre emlékeztetõ módon indította (bankár- és gazdagellenes húrok rezgetése) s folytatta akcióját (az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának dörgedelme után nem visszakozott, hanem legyintett, és megerõsítette szándékát), ami ellenfeleit szemmel láthatóan felkészületlenül érte. A legnagyobb ellenzéki párt pillanatnyi zavara, mint általában minden más érzelmi állapota is, hûen tükrözõdött a Magyar Nemzet címlapján: a hét végi tökös "Megszorítás, banki tiltakozás" szalagcímét keddre az ötlet életképességét sugalló "Egyetértés a bankok adójáról" felirat váltotta. Ebbõl is látható: a Fidesz jelenlegi álláspontja az, hogy a bankadó támogatható. Persze az összkép és az irány még korántsem világos: mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a Nemzet vezércikke Gyurcsány mellett végsõ soron lepopulistázta a Fideszt is. (Csak baj ne legyen belõle!)
Hogy Gyurcsányék ötlete a pénzügyi vállalkozásokat sújtó magasabb (16 helyett 24 százalékos) társaságiadó-kulcs bevezetésérõl valóban egy új társadalom- és gazdaságpolitika nyitánya-e, mint azt egyik-másik baloldali kommentár sejteti, arról korai volna nyilatkozni - a lépés hordereje és sebessége közötti fordított arányosság mindenesetre nem vall kiérlelt koncepcióra. Az viszont világos, hogy Gyurcsány retorikailag ügyesen manõverezett és lépéselõnybe került: a Fidesz orrát saját demagógiájába verte bele, mondván, az eddig bankárkormányozók döntsék el, hogy kívánnak-e az új kormány bankárellenzéke lenni. Dehogy kívánnak: a mindig riposztkész Rogán Antal is kénytelen volt azt mondani, hogy végre egy jó ötlet a kormánytól, még ha megszavazni, fájdalom, várhatóan nem is tudják majd (az adóváltozásokról, amiknek a többi elemét a Fidesz nem támogatja, egy csomagban szavaz a Ház).
Mindez mulatságos is lehetne a kívülálló számára, de legalább két okból nem az. Egyrészt újból, immár sokadszor kiderült, hogy az ellenzékbe került Fidesznek az égvilágon semmi sincs a tarsolyában: képtelen üdvtörténeti szerepébõl kiszabadulni és a valóságról beszélni. Orbánék ciklusbeli teljesítménye igen röviden összefoglalható: a kormány népboldogító (az államháztartást évekre taccsra tévõ) száz napját lelkesen megszavazták, majd hõbörögtek a túlköltekezés miatt, s a módi a jelek szerint nem változik. Gyurcsányról pedig kiderült, hogy egy kis populizmusért nem megy a szomszédba: s ha elõdjétõl örökölt mozgástere jószerivel néhány négyzetcentiméterre szûkült is (úgy stabilizálni a költségvetést, hogy közben a választói rokonszenv erõsödjék), aggasztó volna, ha a siker zálogát a mostanihoz hasonló akciókban látná.
