Salgó László, a távozófélben lévő rendőrkapitány a múlt héten arról mennydörgött, hogy a rendőrség a törvényes keretek közt a legmesszebbmenőkig elhatolva, teljes szigorral fog fellépni a hungarista porcelánnácik október 15-re tervezett tüntetése ellen. Bár nem lehetett tudni, pontosan mire gondolt (se szó, se beszéd leverik a zöldingeseket? bezsuppolják őket, ahogy kiteszik a lábukat az Andrássy útra? vagy megvárják, míg előhúznak egy nyilaskeresztet? és ha nem húznak?), a főkapitány elszántsága a vonatkozó jogszabályok ismeretében inkább nevetséges volt, mint megnyugtató. A rendőrség ugyanis nem tilthat be tüntetést előre: és mindaddig, amíg a maroknyi bomlott elméjű nem ordítja, hogy halál erre vagy arra (na, kire?), és nem uszít közösség ellen úgy, hogy annak következtében közvetlen fizikai erőszak fenyegessen, addig magát a tüntetést sem szakíthatja félbe. A keretlegénytanoncokat az önkényuralmi jelképeket tiltó törvényre hivatkozva legfeljebb akkor verheti ki derék rendőrségünk az Andrássy útról, ha horog- vagy nyilaskeresztekkel állnának neki hadonászni; a karlendítés, a Szálasi-kép játszik (egyik sincs felsorolva a tiltott önkényuralmi jelképek között). Zsidózni tehát szabad, csak zsidót verni nem, s amíg ez utóbbiba bele nem fognak, és még a piroson sem mennek át, addig a rendőrségnek nincs lap osztva.
Ehhez képest lapzártánkkor úgy tűnik, a zavart agyú nő a következő harminc napot a börtönben tölti. A rendőrség először önkényuralmi jelkép (a nyilaskereszt) használata miatt rendelt el nyomozást, egy hét végi soproni, zártkörű náci szeánsz után pedig (sajtótudósítások alapján!) közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt. Az előzetesre az indoklás szerint azért lenne szükség, mert fennáll a bűnismétlés veszélye.
De lesz-e bárkinek is egy milliméterrel jobb a közérzete, ha Bácsfi Diána harminc napra vagy többre börtönbe kerül? Vajon az ő lesittelése után megnyugodhatnak-e a demokrácia és a szabadságjogok hívei Magyarországon?
Aligha.
Legelőször is nyugtalanító az, hogy a rendőrség három napig a vállát vonogatja: a nyilaskereszt nem is nyilaskereszt, hagyjanak minket békén; majd amikor a politika magasabb körei felől - és mindkét irányból - érkeznek jelzések, munkához lát. A politikai sistergés lázas cselekvésre készteti a jogalkalmazókat, s e sietségben hajlamosak inkább a magasabb sugallatokra, mint a törvényre hallgatni: ez nem okvetlenül demokráciákra jellemző ügymenet.
Eközben a liberális és baloldali politikusok, értelmiségiek, népség, katonaság egy része néhány alkotmányos alapjog represszív korlátozását követeli. A futóbolond nő megszerettette a szabadság és a demokrácia híveivel az önkényuralmi jelképekről szóló és jelen formájában teljességgel ostoba törvényt; a Népszava köznépszerűségnek örvendő felhívása pedig először a rendőrséget szólítja fel arra, hogy tiltsa be a tüntetést (amit nem tehet meg); majd rögtön e pont után a törvényhozókat arra, hogy sürgősen teremtsék meg a betiltás törvényi lehetőségeit. A jobboldal szó szerint ugyanezt követeli, miközben az Országgyűlésben a nyilaskeresztet a szocialisták nyakába próbálja akasztani. Kijut a vörös csillagnak is: Pokorni Fidesz-alelnök egyenlőségjelet tesz a vörös csillag rehabilitációjáért petíciót aláíró miniszterelnök-jelölt és a hungarista pszichopata közé. Talán tényleg így gondolja, talán csak viccesnek hiszi. Talán annak próbálja elejét venni, hogy végre valaki kimondhassa: a vörös csillag és a horogkereszt nem ugyanaz; sem történetileg (amennyiben a horogkeresztet s az általa egy az egyben, légmentesen lefedett ideológiát és politikai gyakorlatot másra, mint nagyszámú embercsoportok szervezett kiirtására soha nem használták, és nem is akarták használni); s nem ugyanaz azért sem, mert a pillanatban, amelyben élünk, nem ugyanazt a társadalmi veszélyességet testesítik meg. Eközben a jobboldali szubkultúrában a legvadabb elméletek és feltételezések születnek arról, hogy Bácsfi besúgó, komcsi provokátor. A hangzavarban végképp elveszni látszik a dolgok értelmes megvitatásának lehetősége. A gyülekezési és szólásszabadság, a magyar demokrácia jövője, valamint a józan ész behúzza a nyakát, és kushad egy sarokban. Talán megússzák. Talán nem. És még nincs vége.
Az önjelölt "régész, egyiptológus, indológus, filozófus, történész, hivatásos tudományos forradalmár" életmunkásságában az a leginkább figyelemre méltó, hogy a maga eszementségében a nácizmus legmélyebb, okkult talajából táplálkozik. Abból a "világnézetből", amely az európai irracionalizmus legijesztőbb hagyományait viszi tovább, és agresszív fajelméletét önnön idióta kozmológiájából vezeti le. E ráció- s következésképpen demokráciaellenes, antihumanista, totalitárius "ideológia" magyar változatába - amely jellegét, stílusát, gondolatiságát tekintve teljes egészében a századfordulós Bécsből importált jószág - minden belefér: az ősmagyarkodás, a sumer-magyar és a japán-magyar rokonság, a Pilis mint a nemzet csakrája, a tudományellenesség és a nemzeti ezotéria, beleférnek a szkíták, a kiválasztott - árja magyar - nép ellen szőtt változatos nemzetközi összeesküvések, az IMF, a KGB és a Moszad, a kilencszer csavarodó magyar gének, a tarokk, a rovásírás és a WADA. A sötétséget, amelynek Bácsfi személyisége mintegy a kvintesszenciáját adja, nem lehet börtönbe zárni.
És nem jogi eszközökkel kell harcolni ellene.
