Lóri énekelt

  • 2000. június 22.

Publicisztika

Nagy dolgok estek múlt héten a fővárosi közgyűlésben. Bár az is kérdéses, hogy mi számít mifelénk nagy dolognak. Szó, ami szó, Schuszter Lóri elzsidózta magát. Hangosan, vastagon és penetránsan. A manóba is, rothozott, weissezett, grünözött. Utána nem azt mondta, hogy hapci vagy kuc-kuc, hanem valami még hozzá képest is hihetetlenül ostoba és szánalmas magyarázkodásba fogott. Mármost a nyilvános zsidózást (cigányozást, buzizást stb.) még közismert elmebetegektől sem lehet eltűrni, igenis a torkukra kell forrasztani a mocskot. Ám ezzel együtt sem nagyon izgatott volna föl bennünket a dolog, ha a piszkoskodását követő felháborodási hullámból nem csengne ki egy tiszta hang. A Magyar Nemzet bőrébe bújt Napi Maóé, miszerint Lóri maradjon a kaptafájánál. Ha jól értjük, serénykedjék inkább ismét rockszínpadokon, az legalább jól állt neki, ha egyszer túl tahó a politika Magyarországon olyannyira kifinomult művészetéhez. És ez azért elgondolkodtató. S ha eme gondolatkísérlet során felidézzük nevezett személy "zenészi" pályafutását, valóban lesz okunk az aggodalomra.

n Nagy dolgok estek múlt héten a fővárosi közgyűlésben. Bár az is kérdéses, hogy mi számít mifelénk nagy dolognak. Szó, ami szó, Schuszter Lóri elzsidózta magát. Hangosan, vastagon és penetránsan. A manóba is, rothozott, weissezett, grünözött. Utána nem azt mondta, hogy hapci vagy kuc-kuc, hanem valami még hozzá képest is hihetetlenül ostoba és szánalmas magyarázkodásba fogott. Mármost a nyilvános zsidózást (cigányozást, buzizást stb.) még közismert elmebetegektől sem lehet eltűrni, igenis a torkukra kell forrasztani a mocskot. Ám ezzel együtt sem nagyon izgatott volna föl bennünket a dolog, ha a piszkoskodását követő felháborodási hullámból nem csengne ki egy tiszta hang. A Magyar Nemzet bőrébe bújt Napi Maóé, miszerint Lóri maradjon a kaptafájánál. Ha jól értjük, serénykedjék inkább ismét rockszínpadokon, az legalább jól állt neki, ha egyszer túl tahó a politika Magyarországon olyannyira kifinomult művészetéhez. És ez azért elgondolkodtató. S ha eme gondolatkísérlet során felidézzük nevezett személy "zenészi" pályafutását, valóban lesz okunk az aggodalomra.

Mi lesz, ha tényleg visszatér a deszkákra?

Gáz megint.

Lóri muzsikusi tevékenysége ugyanis túlnyomó részt "rock" feliratú táblák időnkénti emelgetésében, mikrofonba böfögésben, filmvásznon történő önfeledt seggvakargatásban csúcsosodott ki. Éppen ezért, a jó ízlés és minden ehhez hasonló nevében kérjük szépen, csak a színpadra vissza ne térjen.

Menjen inkább a francba.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.